Csillát hibáztatja kisfiuk haláláért Junior: elperlelné a gyereket anyjától

Forrás: L. L. Junior/Facebook -
L. L. Junior
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egész országot megrázta a szörnyű tragédia: L. L. Junior a hétvégén vesztette el kisebbik gyermekét, Dávidkát. A kisfiút elgázolta egy autó Zuglóban: a gyerek az édesanyja kezéből tépte ki magát, így történt a baleset. A gyászoló zenész kisebbik gyermekének halála után magához vette a nagyobbik fiút, Lacikát, és nem is akarja már visszaadni az édesanyjának, Csillának, amit ügyvédje dr. Mester Csaba így magyaráz.  A rapper szerint volt párja felelős a kicsi haláláért.

A Bors információi szerint az egykori pár kapcsolata már korábban megromlott, Junior hónapok óta módosítani kívánta a láthatás körülményeit. Mester Csaba elmondta, ügyfele úgy véli, felmerül a tragédiában az édesanya felelőssége, így méginkább azon van, hogy ő nevelhesse Lacikát.

Forrás: L. L. Junior/Facebook

"Amellett, hogy ebben a helyzetben az érző apai szív megszakad, az anya részben vagy egészben felelős lehet, ügyfelemnek pedig gondoskodnia kell a fiáról" - mondta az ügyvéd, és azt is hozzátette, még a héten bíróságra mennek, hogy rendeljenek el ideiglenes határozatot a felügyeleti jogokról. "A büntetőjogi felelősségtől függ, hogy mi lesz a jövő ez után" – fogalmazott.

A lap arról is ír, Csilla is tudja, hogy volt párja őt teszi felelőssé a történtekért. "Junior teljes mértékben Csillát hibáztatja. A közösségi oldalán és ügyvédje, dr. Mester Csaba által is nyílt hadüzenetet indított ellene: el akarják venni ügyfelemtől a gyermekét" - mondta el Csilla ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor büntető szakjogász, aki szerint Junior a továbbiakban kizárólag láthatást akar biztosítani Csillának, de ő kívánja felnevelni Lacikát.

Junior egyébként már a tragédia napján elvitte első szülött fiát az összeomlott édesanyától, mondván, a gyermeket a nagymama majd nyugtatja, amíg Csilla sokkhatás alatt van, de nem sokkal később megüzente volt párjának, hogy nem fogja visszaadni Lacikát.

Kutyáját gyászolja Völgyi Zsuzsihttp://www.life.hu/sztarok/20190901-kutyajat-gyaszolja-volgyi-zsuzsi-enekesno.htmlA Romantic énekesnője, Völgyi Zsuzsi az Instagramon adott hangot gyászának: elveszítette imádott kiskutyáját, Dollyt. TV + SztárokOrigoMedencében élvezi az életet a Jóban Rosszban jóképű Szlávikja, Bozsó Péterhttp://www.life.hu/sztarok/20190901-medenceben-elvezi-az-eletet-a-joban-rosszban-jokepu-szlavikja-bozso-peter.htmlKihasználja az utolsó forró nyári napokat a Jóban Rosszban színésze Bozsó Péter, aki medencében vészeli át a meleget é szemmel láthatóan elégedett a sorsával. TV + SztárokOrigoFérjhez ment Ellie Gouldinghttp://www.life.hu/sztarok/20190901-ferjhez-ment-ellie-goulding-caspar-joplinghoz.htmlSzombaton egybekelt Ellie Goulding és öt évvel fiatalabb műkereskedő szerelme, Caspar Jopling. TV + SztárokOrigoRohan az idő, már 22 éve halt meg Diana hercegnőhttp://www.life.hu/sztarok/20190831-rohan-az-ido-mar-22-eve-halt-meg-diana-hercegno.htmlÉletében is az volt, és a halála után is ikon maradt Diana hercegnő. A brit királyi család egyik legnépszerűbb tagjának elvesztését sokan több mint 2 évtized után sem tudják feldolgozni. Csodálatos személyisége és szépsége miatt a mai napig példaképnek tekintik egykori rajongói. TV + Sztárok--Rohan az idő, már 22 éve halt meg Diana hercegnőhttp://www.life.hu/sztarok/20190831-rohan-az-ido-mar-22-eve-halt-meg-diana-hercegno.htmlÉletében is az volt, és a halála után is ikon maradt Diana hercegnő. A brit királyi család egyik legnépszerűbb tagjának elvesztését sokan több mint 2 évtized után sem tudják feldolgozni. Csodálatos személyisége és szépsége miatt a mai napig példaképnek tekintik egykori rajongói. TV + Sztárok--Böde Dániel felesége kitálalt: "Nem tudtam, hogy mást szeret"http://www.life.hu/sztarok/20190829-bode-daniel-felesege-kitalalt-nem-tudott-egy-harmadik-felrol.htmlLapinformációk szerint Böde Dániel házassága megromlott, a focista már össze is költözött új szerelmével, aki állítólag a Fradi egyik kézilabdázója. A megromlott házasságán az áprilisban született harmadik gyermek sem tudott segíteni. Egy névtelenséget kérő informátor azt mondta, a csatár mindent megtett, hogy megmentse a házasságát, de nem sikerült. Most megszólalt a felesége az üggyel kapcsolatban. TV + Sztárok--Vajna Tímea Andyről: "Kontrollálta az anyagiakat"http://www.life.hu/sztarok/20190829-vajna-timea-andyrol-kontrollalta-az-anyagiakat.htmlAhogy megírtuk, Vajna Timi Nádai Anikónak mondta el, mi lehetett az, ami miatt a filmmogul őt vette feleségül. Az özvegy sok egyéb mellett arról is beszélt, milyen volt a pénzhez való viszonya Andy mellett. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.