Megérkezett DR BRS és Geszti Péter közös munkája: így szól a "Ma jól vagyok" 2019-ben

Jazz+Az feldolgozás DR BRS Geszti Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Geszti Péterrel közös feldolgozással folytatja a coverkirály, DR BRS.

20 évvel ezelőtt kétségtelenül a Jazz+Az volt az egyik legmeghatározóbb popprodukció Magyarországon. A „Ma jól vagyok" című dal azóta is megkerülhetetlen, hiszen a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki kívülről fújja, és a rádiók a mai napig rotációban játsszák. Most pedig DR BRS, a „Hol van az a lány" és a „Tűzvarázsló" feldolgozások atyja tiszteleg az örökérvényű sláger előtt egy újabb remake formájában.

A Jazz+Az hirtelen felbukkanása nem véletlen, mivel a Geszti Péter - Dés László szerzőpáros a három csodálatos énekesnővel, Kozma Orsival, Váczi Eszterrel és Behumi Dórival, valamint az eredeti zenekarral közösen 2020. január 17-én visszatér, hogy a Papp László Budapest Sportarénában egy fantasztikus koncertshowt mutasson be a 20 éves jubileum alkalmából, ahol a „Ma jól vagyok" is felcsendül majd – várhatóan hatalmas ováció közepette.

A 2019-es változatot övező közös munka során az alkotók teljesen felforgatták a számot, 21. századi ritmussal, valamint új szövegekkel és hangszereléssel egészítették ki a klasszikus sorokat, a felvétel így friss lendületet és húzást kapott.

DR BRS pontosan egy éve robbant be a köztudatba a Fekete Vonattal és Halott Pénzzel közös „Hol van az a lány" feldolgozással, ami jelenleg 31 milliós kattintásnál jár a YouTube-on. Azóta Király Viktorral összefogva új köntösbe bújtatta és ismét megaslágerré tette a „Tűzvarázslót", és Emilióval és Radics Gigivel a „Ne nézz vissza rám" című szerzeményt is újragondolta, további sokmilliós nézettséget bezsebelve.

Geszti Péter DR BRS gyerekkori kedvence, ezért egy régi álom vált valóra számára azáltal, hogy együtt dolgozhatott vele a „Ma jól vagyok" új verzióján.

A számhoz egy fenomenális klip is készült, igazi időutazás, amiben átélhetjük a sláger két évtizedes sikerének legfontosabb pillanatait.

A kedélyborzolás egyébként itt nem ér véget, ugyanis a Jazz+Az a koncertig rengeteg meglepetéssel készül, többek között a sztárproducer Lotfi Begivel közösen. De az izgalmas részletekre novemberig még várni kell.

Már a pénzügyekről tárgyal a válni készülő Fecsó és Vasvári Vivienhttp://www.life.hu/sztarok/20190906-mar-a-penzugyekrol-targyal-a-valni-keszulo-fecso-es-vasvari-vivien.htmlNincs visszaút: tényleg elválik egymástól Fecsó és Vasvári Vivien. TV + SztárokOrigoCsak láncok takarják Demi Rose testéthttp://www.life.hu/sztarok/20190906-csak-lancok-takarjak-demi-rose-testet.htmlDemi Rose a Burning Man fesztiválon keltett hatalmas feltűnést. TV + Sztárok--Megható üzenetet küldött Juniornak Gáspár Győzőhttp://www.life.hu/sztarok/20190906-meghato-uzenetet-kuldott-l-l-juniornak-gaspar-gyozo.htmlPénteken, órákon belül végső búcsút vesznek L. L. Junior kisfiától, Dávidtól. A gyászszertartásra nagyon sok embert várnak. Ott lesz Gáspár Győző is, aki az Instagramon is üzent barátjának. TV + SztárokOrigoGyászterapeuta nyilatkozott L. L. Junior kisfiának halála kapcsán a feldolgozásrólhttp://www.life.hu/sztarok/20190906-gyaszterapeuta-nyilatkozott-l-l-junior-kisfianak-halala-kapcsan-a-feldolgozasrol.htmlMa délben temetik el L.L. Junior kisfiát, Dávidot a fiumei úti sírkertben. A halálos balesetben elhunyt gyerek testvére is ott lesz a búcsúztatón. Lacikát egyébként szakember segíti a tragikus szombat este óta. A TV2 Mokkájában Révész Renáta gyászterapeuta a gyászról és annak feldolgozásáról beszélt. TV + SztárokOrigoMagánéletéről vallott Rita Orahttp://www.life.hu/sztarok/20190905-maganeleterol-vallott-rita-ora.htmlA magánéletéről vallott Rita Ora. Az énekesnő elmondása szerint a szerelem most nem élvez prioritást az életében. TV + Sztárok--Újabb különkiadással érkezik az Ázsia Expresszhttp://www.life.hu/sztarok/20190905-ujabb-kulonkiadassal-erkezik-az-azsia-expressz-2.htmlSzeptember 8-án a Sztárban Sztár leszek! második előválogatójának kihagyhatatlan izgalmai után ismét rendhagyó kínálattal színesíti a vasárnap estét a TV2. A népszerű showműsor után újabb különkiadással érkezik az Ázsia Expressz, valamint egy országos tv-premierrel jön a Személyiségtolvaj című mozifilm. Bemelegítésként azonban már szombat este is nagyszerű programokkal erősít a csatorna. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.