Balázs Klári kétszer mondott nemet Korda Györgynek: vallomások a régmúltról

Forrás: MTI/Zih Zsolt -
Korda György Balázs Klári vallomás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Balázs Klári és Korda György szerelme 40 éve tart. Kapcsolatuk elején azonban Klárika kétszer is lekoptatta a macsó táncdalénekest.

A nők bálványának számított 40 évvel ezelőtt Korda György, így nem csoda, hogy a gyönyörű fiatal énekesnő, Balázs Klári csak nehezen adta be a derekát. Gyuri bácsi többször próbált meg közeledni Klárika felé, aki kétszer is nemet mondott az udvarlásra.

Budapest, 2016. szeptember 14. Balázs Klári (született: Boros Klára) énekesnő és férje, Korda György táncdalénekes a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban Aradszky László táncdalénekes pályafutását idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Klárika a Skála együttessel lépett fel egy Szenes Iván-dallal. Én pedig a Lady N.-t énekeltem, és megnyertem a Made in Hungaryt a Budai Parkszínpadon. Nagyon tetszett a csinos lány, ezért elhívtam táncolni, de nemet mondott. Valójában kalandot kerestem és nem feleséget. Egy évvel később a Magyar Rádióban találkoztunk, amikor egy másik Szenes-slágert énekeltem fel.

Megint megkörnyékeztem Klárikát, de ismét lekoptatott "-

kezdte a visszaemlékezést Korda György, írta meg a Blikk.

"Szombathelyen volt előadásunk 1980 nyarán, a vokalistákkal dolgoztam. Addig is próbálkozott Gyuri, időnként beszélgettünk, udvarias volt, nagyon férfias kisugárzással, csakhogy nem akartam szerető lenni. Ám akkor, előadás előtt belenézett a szemembe, megfogta a vállam, azt mondta:

Klárika szeretlek, és megcsókolt"

– vette át a szót Klárika.

Korda György: "Ez rendőrségi ügy! Ilyet álmomban sem mondanék!"

Nem titok, hogy léteznek úgynevezett lájkvadász weboldalak, akik magukat hiteles médiumként próbálják feltüntetni, de a háttérben az a bizonyos üres lufi lebeg, ami előbb-utóbb kipukkan. Egy ilyen oldalon jelent meg egy interjú Korda Györggyel, de a táncdalénekes sosem nyilatkozott nekik.
L.L. Junior exe komoly fenyegetéseket kap kisfia halála óta: a rendőrség vigyáz ráhttp://www.life.hu/sztarok/20190911-ll-junior-exe-komoly-fenyegeteseket-kap-kisfia-halala-ota-a-rendorseg-vigyaz-ra.htmlNéhány nappal ezelőtt egy szörnyű tragédiában vesztette életét L.L. Junior és Hopp Csilla kisebbik fia, a 3 éves Dávidka. A gyászoló szülők fájdalmát pluszban tetézi, hogy a rajongók közül sokan a rapper exét tartják felelősnek a pici haláláért. Komoly fenyegetéseket kap Csilla. TV + SztárokOrigoMarsi Anikó a kamerák előtt sírta el magát a Tények című műsorban: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190911-marsi-aniko-a-kamerak-elott-sirta-el-magat-a-tenyek-cimu-musorbanvideo.htmlL.L. Junior megrázó exkluzív interjút adott a Tények Pluszban. A rapper kisfia elvesztéséről és a tragédia napjáról is mesélt. A felvételeket látva Marsi Anikó is mélyen megrendült...TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoRendőrt hívtak Berki Krisztiánra Ciprusonhttp://www.life.hu/sztarok/20190910-rendort-hivtak-berki-krisztianra-cipruson.htmlBerki Krisztián és felesége, Mazsi úgy gondolták, hogy szeretnék megismerni Ciprus minden részét. Így egy helyi vezetővel a sziget törökországi részére is átmentek. A házasokra rendőrt hívtak, mikor meglátták a kamerákat. TV + SztárokOrigoCicával bővült Sárközi Ákos családjahttp://www.life.hu/sztarok/20190910-cicaval-bovult-sarkozi-akos-csaladja.htmlSárközi Ákos és felesége megmutatta a család új tagját, egy gyönyörű hamuszürke cicát. TV + Sztárok--Ázsia Experssz 2: Hódi Pamela botoxoltatott és nagyon megbánta: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190910-azsia-experssz-2-hodi-pamela-botoxoltatott-es-nagyon-megbanta-video.htmlHódi Pamela az Ázsia Expressz játéka közben mesélte el ingerülten, hogy nem tudja elvégezni a feladatot, mivel botoxoltatott és nem mozog az arca... TV + SztárokOrigoClint Eastwood halálhírét keltettékhttp://www.life.hu/sztarok/20190910-clint-eastwood-halalhiret-keltettek.htmlÉl és virul Clint Eastwood, akinek nemrég halálhírét keltették. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.