Fordulat Hien szüleinek emberrablási ügyében: fontos iratok tűntek el

Forrás: Hien / Instagram -
emberrablás tárgyalás nyomozás bíróság iratok Hien
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb fordulat történt Hien szüleinek bírósági ügyében.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Hien családtagjai is vádlottak abban a bűnszervezetben elkövetett embercsempészési ügyben, amellyel összesen 25 ember vádolnak. Tavasszal Nguyen Tuan Anht elsőrendű vádlottként 5 év, Hien édesanyját 1 év, féltestvérét pedig 2 év 6 hónap letöltendő börtönre ítélték.

A Blikk azt írja, az ügyben most váratlan fordulat történt, az ügyvéd szerint rejtélyes módon több ezer oldalnyi fontos irat tűnt el a lefoglalt dokumentumok közül. Így akár fel is menthetik a vádlottakat.

Több mint ötezer oldalnyi, a Nemzeti Nyomozó Iroda által lefoglalt és az ügyben felhasznált dokumentum tűnt el nyomtalanul az ügyben" – mondta el a lapnak dr. Tran Dániel, aki hozzátette, van még egy másik fontos tényező a védelem szempontjából: „Álláspontunk szerint a lehallgatási anyagokat fordító tolmács személye továbbra is kétséges, de vannak információk arra nézve, hogy az ismeretlen tolmács a II. rendű vádlott élettársa lehetett, ami súlyos aggályokat vet fel."

Hien Forrás: Hien / Instagram
Szinetár Dóra kihasználta az őszi meleg időt: bicajozni vitte kisfiát - fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190911-szinetar-dora-kihasznalta-az-oszi-meleg-idot-bicajozni-vitte-kisfiat-foto.htmlSzinetár Dóra kihasználta az őszi meleget és bicajozni vitte kisfiát-TV + Sztárok--Hódi Pamela és Tóth Bence eljegyzésükről meséltek: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190911-hodi-pamela-es-toth-bence-eljegyzesukrol-meseltek-video.htmlHódi Pamela és Tóth Bence először szerepeltek együtt a nyilvánosság előtt. Elmesélték, hogyan történt a lánykérés.TV + SztárokOrigoVasvári Vivien nyilatkozott a válásról: nem lesz béküléshttp://www.life.hu/sztarok/20190911-vasvari-vivien-nyilatkozott-a-valasrol-nem-lesz-bekules.htmlVasvári Vivien először nyilatkozott a válásáról. Elmondta, lát-e esélyt a békülésre, és a családbővítési terveiről is beszélt. TV + SztárokOrigoÁzsia Expressz 2: Horváth Gréta férje sírva fakadt - videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190911-azsia-expressz-2-horvath-greta-ferje-sirva-fakadt-video.htmlAz Ázsia Expressz második évada egyre nagyobb megterhelést jelent a sztárpároknak. Ezúttal Horváth Gréta párja, Dávid borult ki.TV + SztárokOrigoGyászoló szülők csoportja segíti L.L. Juniort a tragédia óta: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190911-gyaszolo-szulok-csoportja-segiti-ll-juniort-a-tragedia-ota-video.htmlMásfél héttel ezelőtt hunyt el tragikus körülmények között L.L. Junior 3 éves kisfia, Dávidka. A gyászoló apát hasonló tragédián átesett szülők segítik a feldolgozásban. TV + Sztárok--Marsi Anikó a kamerák előtt sírta el magát a Tények című műsorban: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190911-marsi-aniko-a-kamerak-elott-sirta-el-magat-a-tenyek-cimu-musorbanvideo.htmlL.L. Junior megrázó exkluzív interjút adott a Tények Pluszban. A rapper kisfia elvesztéséről és a tragédia napjáról is mesélt. A felvételeket látva Marsi Anikó is mélyen megrendült...TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.