Egy személyben rendező, operatőr és producer. Számos reklámfilm és játékfilm mellett olyan produkciók jegyzik a nevét, mint az Üvegtigris és az Üvegtigris 3, a népszerű Beugró tévéműsor vagy a hamarosan látható Keleti pu. című tévéfilm. Kapitány Ivánnal, a hazai filmes szakma egyik kiemelkedő alkotójával Szily Nóra beszélgetett.

Névjegy: Kapitány Iván (1961), rendező, operatőr, producer
A 90-es évek elején a modern hazai reklámfilmgyártás egyik megalapozója Kozma Péterrel. Olyan legendás filmek fűződnek a nevéhez, mint a Postabank Golyók és Maci, ő a rendezője, operatőre, producere a Rapülők videóknak, koncertsorozatoknak, művészeti vezetője volt az első magyar könnyűzenei csatornának a TOP Tv-nek. 2000-ben forgatta az első Üvegtigrist, amelynek sokféle minőségben volt alkotója (társforgatókönyvíró, operatőr, társrendező és akkori cége a film gyártója), és amely valódi kultfilmmé vált azóta. 2001-ben alapított Filmservice nevű cégével készít reklámfilmeket, tévéműsorokat, játékfilmeket és producerként, rendezőként most is dolgozik a 7. szezonját kezdő, népszerű Beugró c. tévéműsoron. 2010-ben fényképezte az Üvegtigris 3. című filmet, amelynek a nézettsége jelenleg 300000 nézőnél tart. Szintén Rudolf Péterrel együttműködve nem rég fejezték be a Keleti Pu. című tévéfilmet, amely hamarosan látható lesz az M1-n.


Nem nagyon szerepelsz, pedig rengeteg dologban meghatározó voltál és vagy. Mégis sokkal inkább láttató ember vagy, mint látszó.

Azt gondolom, hogy ez az én dolgom. Ha meló kapcsán szerepelnem kell, az pont elegendő, amúgy meg sokkal jobb a névtelenség, arctalanság. Akiknek fel kell ismerniük, azok úgyis felismernek.

Forgassuk vissza a filmed az elejére. Hogy került a kezedbe kamera?

Apám hangmérnök volt a televízióban, és sokszor voltam bent nála. Emellett amatőr fotós volt és már 5 évesen kaptam tőle egy pici műanyaggépet, azzal kezdtem el kattintgatni. Aztán egy barátommal, Zubornyák Zolival hülyéskedtünk, amatőr filmeztünk, színdarabokat csináltunk. De emlékszem a pillanatra, amikor döntöttem. 14 évesen egy vasárnap délelőtt - épp sült a rántott hús - bambultam a tévét. A MAFC- Honvéd kosárlabda meccset közvetítették. Utána Tamási Eszter bemondta, hogy ki volt a vezető operatőr. "Vezető operatőr" - megtetszett. Az leszek!

79-től 88-ig már kameraman voltál a tévében.

Akkor 3-4 évenként indult operatőr szak, és pont egy lyukban érettségiztem. Naivan azt gondoltam, hogy olyan ez, mint egy másik egyetem. Az ember felvételizik, aztán majd átmegy egy másik szakra - úgyhogy jelentkeztem színésznek. Bár továbbjutottam egy fordulót, de természetesen nem vettek fel. Kézenfekvő volt, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, akkor elmegyek a tévéhez - először csak cipelni a ládát az operatőr után. A legeslegelső műsor a "Filmszem" volt, arról, ahogy Ragályi Elemér és Grünwalsky csinálta a filmjét, én meg vittem a cuccot...

Nem remegett a térded a nagyok mellett?

Akkor még lövésem sem volt, hogy ők milyen távol vannak tőlem. Később már igen, amikor rájöttem, hogy működik a hierarchia, kihez milyen filmek fűződnek. Közben anyukám, azt gondolta, hogy tisztességes ember csak építészmérnök, orvos, vagy ügyvéd lehet. Azt mondta, hogy segédmunkás vagyok, hiszen benne van a nevében: segédoperatőr! Becsületére legyen mondva, hogy minden segítséget megadott, csak közben folyamatosan mondta, hogy ne szórakozzak már, hanem legyen egy szakmám... És akkor elvittek katonának, ami még inkább drámai helyzetet teremtett.



Mama szeme fényét, az egyedüli gyereket...

Behívták... Az a fura helyzet volt, hogy a katonaság alatt volt a felvételi. Elnézték az agybajomat, és elengedtek. És felvettek. Akkor jött a dráma, hogy 18 hónapos volt a katonaság és én a 12-dikben nyertem felvételt a főiskolára, ami azt jelentette, hogy a suli után kellett volna letölteni a maradék 6 hónapot. Elkezdtem kérvényezni, hogy katonaként járhassak fél évet a főiskolára. Végül is sikerült - és volt, hogy egyenruhában mentem be...

Vicces lehetett. Tévés akartál lenni, vagy filmes?

Filmes akartam lenni, de tévé operatőr szakra jártam. De jó volt, mert egy rakás különböző dolgot lehetett csinálni. Labdarugó mérkőzést közvetíteni, játékfilmen dolgozni, vagy egy tévéshow-n. A filmesek arra vártak, hogy egy-két évente megmutathassák magukat. Persze a hierarchiában ők álltak a topon, de szakmai gyakorlatban a tévé messze nagyobb iskola volt.



Én azt szoktam mondani, hogy a közszolgálatban megtanultam az alázatot meg a precizitást - a kereskedelmi tévében meg a tempót. Ilyen szempontból neked milyen alapok, elvek épültek a "szemedbe"?

Hogy tisztelni kell a szakmát. Lehetett tanulni az öregektől. Nagyon fontos, hogy egy szakma milyen utat enged a belépőknek. Hogy közösít ki, vagy hogy fogad be. Akkor az szakmai alapon működött. Ma sokkal inkább az számít, hogy valaki mennyire alkalmazkodó, simulékony, szervilis - mondtam egy rakás tulajdonságot, de azt, hogy elég tehetséges-e, azt még nem. Ha most megnézed a képernyőre kerülő anyagokat, ritkán tudod, hogy ki csinálta. Régen, még ha nem is tudtad a nevét, de felismerted, hogy ugyanaz, mint múltkor. Volt karakterük.

A "kapitányivánosság" milyen?

Én olyan stílusú munkákat próbáltam csinálni, mint amit a tévében Bíró Miklós, Marton Frici, Gulyás Buda vonal jelentett. Egy sajátos képi világ volt, szép, lágy szórt fényekkel. Amikor elkezdtem a pályát, akkor egy ideig én voltam a "Kismarton".

Mikor lett a "Kismartonból" Kapitány?

Amikor ott hagytam a tévét 88-ban. Nagyon érdekeltek a külföldi reklámfilmek. Sokáig a magyar film minősége nem volt más, mint a nyugati filmeké. De ha megnéztél egy reklámfilmet, akkor azt hitted, hogy egy másik bolygón vagyunk. Cipőt a cipőboltból... Ez a Pista ez a Gyurka, ez meg itt a véres hurka - helyesek voltak, de messze voltak a külföldiek színvonalától. Akkor elindult már valamiféle piacosodás Magyarországon, bár szoci keretek között. Elkezdtek kisebb stúdiók is reklámfilmeket csinálni. Márk Iván dolgozott az akkor még Novotrade nevű stúdiónak, ahol Kozma Petivel csinálták a reklámfilmjeiket. És egyszer, amikor Iván nem ért rá megcsinálni egy reklámot...





Jött az első "beugró"?

Igen. Jól dolgoztunk együtt. Aztán annyi munka lett, hogy már nagyon ütközött a tévével. Döntenem kellett. Nem voltam politikusan képzett srác, eszembe se jutott, hogy a rendszer meg fog bukni, kész tényként fogadtam el, hogy ebben fogjuk leélni az életünket. Akkor filmessé a tévében, vagy a filmgyárban válhatott az ember. Elmenni egy maszek dologba, elég necces volt. Ami nem volt necces benne - a pénz. És hogy azt csinálhattam, amit szeretek. A tévében volt egy rakás nemszeretem dolog. A pálya szélén állni a meccsen, vagy a közvetítő kocsiban ülni- nem érdekelt. Imádom a dokumentumfilmeket, de csinálni nem, mert más attitűdöt jelent - várakozót, befogadót...

Te offenzív vagy?

Igen. Én meg akarom teremteni, hogy mi történjen. Életem egyik legfurább pillanata az volt, amikor elmentünk egy iskola igazgatónőjével csinálni egy interjút - néztem a kamerába, egyhangúan ment a szöveg, és elálmosodtam. Gondoltam, miért ne csukhatnám be a másik szemem is, hiszen úgy se látja senki. Arra riadtam, hogy a kamera lebukott, és a néni kezén állt. Kivert a víz. Nem tudtam, hogy mióta mutatom a kezét... Egy hét múlva találkoztam a szerkesztővel, és már messziről fenyegetett: "Te, hogy milyen érzéked van a drámai pillanatokhoz! Ahogy lesvenkeltél a néni kezére! Veled akarom csinálni a következőt is!" Oh, jaj, nem! Ilyenek voltak, de hát ezek nem voltak a szívem csücskei. A reklámfilm az teljesen más világ volt. Operatőrként lehetett a filmeket formálni. Ráadásul havi 3 ezret kerestem a tévében, a Kozmánál meg egy nap 15 ezret. És minőségi dolgokat csináltunk. A Postabank reklámokat, a Kontraxét. Gurultak a golyók, hanyatt esett a maci, kibújt a ház a földből - ez az időszak...

Mikor robbant a piac, te már ott álltál...

Egy profi működő rendszerrel! Aztán a Péter üzletileg is érdekeltté tett, egyre több reklámfilmet rendezhettem. Az tobzódás volt, fantasztikus! Közben felhívott Illés Gyuri bácsi, hogy menjek tanítani a főiskolára. Borzasztó elégtétel volt, miközben elvben a partvonalon voltam. Persze nem voltam ott, mert a legtöbbet én dolgoztam. Fiatal voltam és nagy nimbuszt adott nekem a dolog. Jöttek ki stábok forgatni arról, hogy hogyan forgatunk...

Elszálltál kicsit?

Én soha nem voltam a földön! Ki nem szállt volna el egyébként? De nem lettem közben egy idióta.  Gondolj bele! Irodám lett, titkárnőm, emberek lesték, hogy mit mondok... Olyan emberek jöttek, akik a parnasszuson ültek. Princz Gábor az induló Postabank vezérigazgatója kint ücsörgött, váratta a Kozma hosszasan, hogy mi legyen a macival... 3 év múlva elképzelhetetlen volt, hogy ő várjon. Elképesztő nyitás volt, és azt beszéltük meg, hogy ezt az egészet azért csináljuk, hogy utána belevághassunk olyanba, amit mi akarunk. Filmeket... Volt is mód rá, forgathattam például balettfilmet a saját örömömre.



A fröccsöntés mellett gyöngyöt fűzni...

De a reklámfilm készítés akkor nem fröccsöntés volt! Összeomlott a magyar filmes, tévés világ, és a reklámfilm lett a hadiipar. Az húzta a szakmát. Képes volt megfizetni a legmodernebb technikákat. Megcsináltuk a Loksinak a Nyugati pályaudvari koncertjét. 10 kamerát hozattunk Münchenből, mert itt még 5 se volt. Olyan dolgokat csinálhattam, amik fényévekre voltak attól, ahol a szakma technikailag akkor volt Magyarországon.

Más dimenzió...A Kozmó volt a nagy váltás. A következő a Filmpartners megalapítása?

Igen. Túl nagyra dagadt a Kozmo. Ha nem omlik össze, én soha nem csinálok saját céget. Volt olyan év, hogy a reklámfilmek 90 százalékát a Kozma készítette. Gondolj bele kik indultak onnan: Geszti, Berkes, Herendi Gábor, Kovács Gabi... Olyanok, akik még sokáig meghatározták a szakmát.

Kovács Gáborral nekivágtatok.

Igen. Meg Gulyás Budával. Elkezdtünk reklámfilmeket, és tévéműsorokat csinálni. Én közben létrehoztam a rendszerváltás után az első magyar színészügynökséget is. A Seven Arts-ot. Cserhalmi, Kern és ott volt a Rapülők is egyébként. Az összes klipjüket, show-jukat én csináltam.

Jó szimat, kockázatvállalás, némi vakmerőség. Ezt érzem benned. Sokan félnének lépni...

Ha elkezdek gondolkodni az élet értelmén, akkor felkelni sem érdemes. Szerencsés vagyok ebből a szempontból, mert a hobbimból élek. Ha valahol máshol dolgoznék, akkor utána hazamennék, és ezt csinálnám a garázsban. Ehelyett csinálhatom így.