Kapitány Iván: "Nem simulok, nem görcsölök" - Szily Nóra interjúja

rendező film interjú Üvegtigris 3 Kapitány Iván Szily Nóra producer operatőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy személyben rendező, operatőr és producer. Számos reklámfilm és játékfilm mellett olyan produkciók jegyzik a nevét, mint az Üvegtigris és az Üvegtigris 3, a népszerű Beugró tévéműsor vagy a hamarosan látható Keleti pu. című tévéfilm. Kapitány Ivánnal, a hazai filmes szakma egyik kiemelkedő alkotójával Szily Nóra beszélgetett.

Névjegy: Kapitány Iván (1961), rendező, operatőr, producer

A 90-es évek elején a modern hazai reklámfilmgyártás egyik megalapozója Kozma Péterrel. Olyan legendás filmek fűződnek a nevéhez, mint a Postabank Golyók és Maci, ő a rendezője, operatőre, producere a Rapülők videóknak, koncertsorozatoknak, művészeti vezetője volt az első magyar könnyűzenei csatornának a TOP Tv-nek. 2000-ben forgatta az első Üvegtigrist, amelynek sokféle minőségben volt alkotója (társforgatókönyvíró, operatőr, társrendező és akkori cége a film gyártója), és amely valódi kultfilmmé vált azóta. 2001-ben alapított Filmservice nevű cégével készít reklámfilmeket, tévéműsorokat, játékfilmeket és producerként, rendezőként most is dolgozik a 7. szezonját kezdő, népszerű Beugró c. tévéműsoron. 2010-ben fényképezte az Üvegtigris 3. című filmet, amelynek a nézettsége jelenleg 300000 nézőnél tart. Szintén Rudolf Péterrel együttműködve nem rég fejezték be a Keleti Pu. című tévéfilmet, amely hamarosan látható lesz az M1-n.


Nem nagyon szerepelsz, pedig rengeteg dologban meghatározó voltál és vagy. Mégis sokkal inkább láttató ember vagy, mint látszó.

Azt gondolom, hogy ez az én dolgom. Ha meló kapcsán szerepelnem kell, az pont elegendő, amúgy meg sokkal jobb a névtelenség, arctalanság. Akiknek fel kell ismerniük, azok úgyis felismernek.

Forgassuk vissza a filmed az elejére. Hogy került a kezedbe kamera?

Apám hangmérnök volt a televízióban, és sokszor voltam bent nála. Emellett amatőr fotós volt és már 5 évesen kaptam tőle egy pici műanyaggépet, azzal kezdtem el kattintgatni. Aztán egy barátommal, Zubornyák Zolival hülyéskedtünk, amatőr filmeztünk, színdarabokat csináltunk. De emlékszem a pillanatra, amikor döntöttem. 14 évesen egy vasárnap délelőtt - épp sült a rántott hús - bambultam a tévét. A MAFC- Honvéd kosárlabda meccset közvetítették. Utána Tamási Eszter bemondta, hogy ki volt a vezető operatőr. "Vezető operatőr" - megtetszett. Az leszek!

79-től 88-ig már kameraman voltál a tévében.

Akkor 3-4 évenként indult operatőr szak, és pont egy lyukban érettségiztem. Naivan azt gondoltam, hogy olyan ez, mint egy másik egyetem. Az ember felvételizik, aztán majd átmegy egy másik szakra - úgyhogy jelentkeztem színésznek. Bár továbbjutottam egy fordulót, de természetesen nem vettek fel. Kézenfekvő volt, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, akkor elmegyek a tévéhez - először csak cipelni a ládát az operatőr után. A legeslegelső műsor a "Filmszem" volt, arról, ahogy Ragályi Elemér és Grünwalsky csinálta a filmjét, én meg vittem a cuccot...

Nem remegett a térded a nagyok mellett?

Akkor még lövésem sem volt, hogy ők milyen távol vannak tőlem. Később már igen, amikor rájöttem, hogy működik a hierarchia, kihez milyen filmek fűződnek. Közben anyukám, azt gondolta, hogy tisztességes ember csak építészmérnök, orvos, vagy ügyvéd lehet. Azt mondta, hogy segédmunkás vagyok, hiszen benne van a nevében: segédoperatőr! Becsületére legyen mondva, hogy minden segítséget megadott, csak közben folyamatosan mondta, hogy ne szórakozzak már, hanem legyen egy szakmám... És akkor elvittek katonának, ami még inkább drámai helyzetet teremtett.



Mama szeme fényét, az egyedüli gyereket...

Behívták... Az a fura helyzet volt, hogy a katonaság alatt volt a felvételi. Elnézték az agybajomat, és elengedtek. És felvettek. Akkor jött a dráma, hogy 18 hónapos volt a katonaság és én a 12-dikben nyertem felvételt a főiskolára, ami azt jelentette, hogy a suli után kellett volna letölteni a maradék 6 hónapot. Elkezdtem kérvényezni, hogy katonaként járhassak fél évet a főiskolára. Végül is sikerült - és volt, hogy egyenruhában mentem be...

Vicces lehetett. Tévés akartál lenni, vagy filmes?

Filmes akartam lenni, de tévé operatőr szakra jártam. De jó volt, mert egy rakás különböző dolgot lehetett csinálni. Labdarugó mérkőzést közvetíteni, játékfilmen dolgozni, vagy egy tévéshow-n. A filmesek arra vártak, hogy egy-két évente megmutathassák magukat. Persze a hierarchiában ők álltak a topon, de szakmai gyakorlatban a tévé messze nagyobb iskola volt.

Fórum: Szerinted melyik volt 2010 legjobb filmje?



Én azt szoktam mondani, hogy a közszolgálatban megtanultam az alázatot meg a precizitást - a kereskedelmi tévében meg a tempót. Ilyen szempontból neked milyen alapok, elvek épültek a "szemedbe"?



A "kapitányivánosság" milyen?



Mikor lett a "Kismartonból" Kapitány?







Jött az első "beugró"?

Igen. Jól dolgoztunk együtt. Aztán annyi munka lett, hogy már nagyon ütközött a tévével. Döntenem kellett. Nem voltam politikusan képzett srác, eszembe se jutott, hogy a rendszer meg fog bukni, kész tényként fogadtam el, hogy ebben fogjuk leélni az életünket. Akkor filmessé a tévében, vagy a filmgyárban válhatott az ember. Elmenni egy maszek dologba, elég necces volt. Ami nem volt necces benne - a pénz. És hogy azt csinálhattam, amit szeretek. A tévében volt egy rakás nemszeretem dolog. A pálya szélén állni a meccsen, vagy a közvetítő kocsiban ülni- nem érdekelt. Imádom a dokumentumfilmeket, de csinálni nem, mert más attitűdöt jelent - várakozót, befogadót...

Te offenzív vagy?

Igen. Én meg akarom teremteni, hogy mi történjen. Életem egyik legfurább pillanata az volt, amikor elmentünk egy iskola igazgatónőjével csinálni egy interjút - néztem a kamerába, egyhangúan ment a szöveg, és elálmosodtam. Gondoltam, miért ne csukhatnám be a másik szemem is, hiszen úgy se látja senki. Arra riadtam, hogy a kamera lebukott, és a néni kezén állt. Kivert a víz. Nem tudtam, hogy mióta mutatom a kezét... Egy hét múlva találkoztam a szerkesztővel, és már messziről fenyegetett: "Te, hogy milyen érzéked van a drámai pillanatokhoz! Ahogy lesvenkeltél a néni kezére! Veled akarom csinálni a következőt is!" Oh, jaj, nem! Ilyenek voltak, de hát ezek nem voltak a szívem csücskei. A reklámfilm az teljesen más világ volt. Operatőrként lehetett a filmeket formálni. Ráadásul havi 3 ezret kerestem a tévében, a Kozmánál meg egy nap 15 ezret. És minőségi dolgokat csináltunk. A Postabank reklámokat, a Kontraxét. Gurultak a golyók, hanyatt esett a maci, kibújt a ház a földből - ez az időszak...

Mikor robbant a piac, te már ott álltál...

Egy profi működő rendszerrel! Aztán a Péter üzletileg is érdekeltté tett, egyre több reklámfilmet rendezhettem. Az tobzódás volt, fantasztikus! Közben felhívott Illés Gyuri bácsi, hogy menjek tanítani a főiskolára. Borzasztó elégtétel volt, miközben elvben a partvonalon voltam. Persze nem voltam ott, mert a legtöbbet én dolgoztam. Fiatal voltam és nagy nimbuszt adott nekem a dolog. Jöttek ki stábok forgatni arról, hogy hogyan forgatunk...

Elszálltál kicsit?

Én soha nem voltam a földön! Ki nem szállt volna el egyébként? De nem lettem közben egy idióta. Gondolj bele! Irodám lett, titkárnőm, emberek lesték, hogy mit mondok... Olyan emberek jöttek, akik a parnasszuson ültek. Princz Gábor az induló Postabank vezérigazgatója kint ücsörgött, váratta a Kozma hosszasan, hogy mi legyen a macival... 3 év múlva elképzelhetetlen volt, hogy ő várjon. Elképesztő nyitás volt, és azt beszéltük meg, hogy ezt az egészet azért csináljuk, hogy utána belevághassunk olyanba, amit mi akarunk. Filmeket... Volt is mód rá, forgathattam például balettfilmet a saját örömömre.



A fröccsöntés mellett gyöngyöt fűzni...

De a reklámfilm készítés akkor nem fröccsöntés volt! Összeomlott a magyar filmes, tévés világ, és a reklámfilm lett a hadiipar. Az húzta a szakmát. Képes volt megfizetni a legmodernebb technikákat. Megcsináltuk a Loksinak a Nyugati pályaudvari koncertjét. 10 kamerát hozattunk Münchenből, mert itt még 5 se volt. Olyan dolgokat csinálhattam, amik fényévekre voltak attól, ahol a szakma technikailag akkor volt Magyarországon.

Más dimenzió...A Kozmó volt a nagy váltás. A következő a Filmpartners megalapítása?

Igen. Túl nagyra dagadt a Kozmo. Ha nem omlik össze, én soha nem csinálok saját céget. Volt olyan év, hogy a reklámfilmek 90 százalékát a Kozma készítette. Gondolj bele kik indultak onnan: Geszti, Berkes, Herendi Gábor, Kovács Gabi... Olyanok, akik még sokáig meghatározták a szakmát.

Kovács Gáborral nekivágtatok.

Igen. Meg Gulyás Budával. Elkezdtünk reklámfilmeket, és tévéműsorokat csinálni. Én közben létrehoztam a rendszerváltás után az első magyar színészügynökséget is. A Seven Arts-ot. Cserhalmi, Kern és ott volt a Rapülők is egyébként. Az összes klipjüket, show-jukat én csináltam.

Jó szimat, kockázatvállalás, némi vakmerőség. Ezt érzem benned. Sokan félnének lépni...

Ha elkezdek gondolkodni az élet értelmén, akkor felkelni sem érdemes. Szerencsés vagyok ebből a szempontból, mert a hobbimból élek. Ha valahol máshol dolgoznék, akkor utána hazamennék, és ezt csinálnám a garázsban. Ehelyett csinálhatom így.

Szőke nős kérdés jön. Nem értem, hogy egy filmnél a profi készítők hogy nem veszik észre, hogy valami nem jó?

Nincs olyan filmes, aki azzal kel fel reggel, hogy csináljunk valami vackot és elrobogok a pénzzel. Az a mese, amit nem hallgatnak meg - értéktelen. 30 éve nincs ideális helyzet, mert bagóért készülnek filmek. A gerillafilmek is annyiból forognak, ami egy tájékozatlan blogolvasónál kiveri a biztosítékot. 15 millió, jaj! A filmezés egy szórakoztatóipari szakág. Ez nem alanyi költészet. Egy rakás ember munkája.



Szeretheti a filmet a kellékes is, de pénzt kér érte. Meg kell fizetni, mert abból vásárol. Nem lehet állandóan szívességeket kérni, mert az olyan minőséget eredményez, ami nem versenyképes. Ha 300 millió az átlagára egy filmnek, és demagóg módon azt számoljuk, hogy hány inkubátort lehetne ezen venni - akkor mondhatjuk, hogy lehetne hasznosabb dologra fordítani.Ha odamennének egy filmrendezőhöz, hogy ne forgasson, mert hirtelen kéne 40 gyereknek venni egy berendezést, ami megmenti az életüket, akkor leállna - de ilyen helyzet nincs. Ráadásul ezen az összegen egy normális filmipari világban elmosolyodják magukat. Amikor a magyar néző beül a moziba, ugyanazokat a vizuális eszközöket követeli, mint a külföldi filmtől, de azt csak ugyanannyi pénzből lehetne megcsinálni. 300 millió európai szinten semmi. Ami nálunk felháborodást kelt: Hídember, Sorstalanság, Szabadság szerelem - az a low budget teteje Európában. Amerikában pedig az alja. És közben ugyanazon a piacon versenyzünk. Nem véletlenül csináltam viszonylag kevés filmet. Mert csak azért nem akarok filmet csinálni, hogy filmet csináljak.

Mire mondasz igent, nemet?

Nem tudom. Minden helyzet más. Nincs általános koncepcióm erre.

Az Üvegtigris 1-nek operatőre, társrendezője is, a céged révén producere is voltál, a 3-asnak operatőre. Miért nem csináltad a másodikat?

Azért, mert akkor egy olyan folytatása volt a történetnek, ami nem tetszett. Visszamenni a büfébe, bármilyen tekervényes dologgal is - az egy luxus. Senkit nem tudtam meggyőzni erről. Én viszont minden áron nem akartam az Üvegtigris című filmek egyik készítője lenni. Ráadásul összecsúszott a Kútfejek c. filmemmel. Akkor már olyat csinálok, amit én szeretnék.

Azért az szép, hogy mégis megkerestek a 3-assal.

Abszolút. Nagyon örültem. A 3-as könyvében azt éreztem, hogy elkezd egy olyan ívet venni, ami valódi folytatás. És operatőrként is érdemes elvállalni, mert nem csak egy büfébe nézek be, vagy egy büféből nézek ki...



A rendező-operatőr-producerséghez képest most sokkal kevésbé volt beleszólásod?

Bevontak, de annyira nem szerettem volna belebeszélni. Tudod: a teve egy bizottság tervezte ló. Ez egy hierarchikus rendszer, ahol valakinek azt kell mondania, hogy így legyen. Különben is érdekelt, hogy hogyan tudok operatőrként segíteni, úgy hogy nem kell bizonyos felelősséget magamra venni. Végre elsősorban nem az én fejem fájt, hogy meg lesz-e a pénz, hogy a színész jól mondta el, vagy nem... Ahol igény volt rá, ott elmondtam a véleményem, de nem csatáztam.

Nézettséget nézel, kritikákat olvasol?

Persze. Elszórakoztat a kritikák színvonaltalansága. Hogy mennyire tetten érhető, hogy mik mozgatnak egy kritikust. Szakmai elemzést szívesen olvasnék, de olyan nincs, és nagyon kevesen írnak hitelesen, és nem valamiféle személyiségzavarból, vagy csalódásból - főleg a magyar filmekről. Legtöbbször valami hangzatos címmel minél több klikkelést megcélozva fogalmaznak. Amikor megnézetem a készülő munkáinkat különböző emberekkel, akkor sem a konkrét dolgokra vonatkozó véleményük érdekel, hanem az összes vélemény eredője. Ha mindenki megemlíti egy film adott pillanatát valamiért, akkor érdemes végiggondolni, hogy azzal mi a probléma. A nézettséget is nézem. Elkeserítenek bizonyos dolgok. A keleti blokk hasonló országaiban ha van egy hazai gyártású film, az az élen van. Nyugat-Európában is. Egy svéd vígjátékot soha nem tud megelőzni egy amerikai. Azt a 2-3 kivételt most felejtsük el, mint az Avatar, a hisztériákkal nem lehet mit csinálni, mert az hitéleti kérdés.

De szerinted ez miért van így?

Amikor egy másik országban leül egy néző, akkor szórakozni akar és nyitott rád: mutasd meg, mit tudsz, és én tapsolok neked. Nálunk meg azt mondja, hogy na, erőlködjél. Negatívból indulunk. Ez alapvető különbség. Nem tudom, hogy miért van így. Mindenütt megpróbálják kikezdeni az ikont. De nálunk föl se épül, amikor már elkezdik lebontani a talapzatát. És még egy fura helyzet van. Az ember nem lehet büszke a sikereire.

De te az vagy...

Igen. Attól, hogy ez az átlagos norma, még nem kell odasimulnom. Volt egy kísérlet, amiben különféle hosszúságú rudakat levágtak. Egyértelmű, hogy melyik hosszabb, de csoportnyomásra, mert mindenki a rövidet mondta hosszabbnak, sokan behódoltak. Én ebben mindig szuverén voltam. A hosszabb a hosszabb. Akkor is, ha nem jó, és akkor is, ha épp jó.



Hát a tömegízléssel is szembe mentél. A Beugróra gondolok.

Te tudod, hogy vizualitásban mit követel ma a néző. Ahhoz képest a Beugró kvázi semmi és minden. Akkor tettük föl a képernyőre, amikor tényleg a teljes eszementség ment a tévében. Gondolj bele. Aki nem jár színházba, nem ismeri a színészeket. Maximum műsorvezetőként, vagy vetélkedő vendégként. Van 2-3 film, amiben ugyanaz az 5 ember játszik. Senki nincs a helyén. Azt éreztem, hogy nem kell csilivili, ne a neon szóljon a műsor helyett. Próbáljuk ki, hogy mindenki azzal foglalkozik, amihez ért. A színészek színészkedjenek. Nem megy életre-halálra, nincs tétje, ne küldjenek sms-t. Hozzuk már vissza azt, amiről tényleg szólnia kell egy ilyen dolognak. A néző beül és felhőtlenül szórakozik. De azért a Beugróval sem tud hogy bánni a magyar média.

Ahhoz képest, hogy milyen siker, folyamatosan vándorol.

Ezt most már poénra is veszem. Az a célunk, hogy minden televíziót bejárjunk, amelyiket csak bírjuk.

A Beugró tehát megy, készülnek a reklámfilmek, és mik még?

Próbálunk új műsorokat is kitalálni. Most forgattam egy tévéfilmet a Rudolf Petivel, a Keleti Pályaudvar című darabból. Ő rendezte, én voltam az operatőre és a producere is. Péterrel tervezgetünk még, mert úgy tűnik, hogy amiket együtt rakunk össze, azok jól sülnek el. Vannak más filmterveim is. Ami viszonylag előrehaladott állapotban van, az a Gellérthegyi álmok.



Szerinted mi felé kellene menni? Miről kellene szólni ma a filmeknek?

Aktuális dolgokról. Történelemről. Mindenről. Le kell rombolni bizonyos sztereotípiákat. Láttál az elmúlt 20 évben olyan fikciós filmet, ami aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozik? Nem konkrétan, hanem átvitt értelemben. Szerintem itt az ideje. Mint ahogy rendes, igazi krimit sem látsz. Nincsenek műfaji filmek. Abban hiszek, hogy ha valami elér egy színvonalat, azt az emberek megnézik. Meg kell keresni a lehetőségeket, megoldásokat. Most hiába nyavalyognék, hogy nekem nem adnak pénzt filmkészítésre. Nem úgy van, hogy valaki ezt elolvassa, és jaj, tényleg miért is nem adok a Kapitánynak - és már hív is. Tudomásul kell venni, hogy más helyzetben vagyok, mint egy nyugati vagy amerikai pályatársam. De végül is azt csinálom, amit szeretek. Ezt a szemétdombot ismerem. Valaki azt mondta a sikerről, hogy nagyon sokat kell dolgozni, mindent meg kell tenni érte, aztán jön a szerencse. Vonzani kell. Ez így működik. Sok szempontból fatalista vagyok, és akárhányszor rágörcsöltem valamire, akkor 2 dolog vált nyilvánvalóvá. Ha végül mégis beért a dolog, akkor úgy éreztem, hogy nem érte meg az a sok munka. Vagy, ami még rosszabb, egyáltalán nem is hozott gyümölcsöt. Hát nem görcsölök, hanem jól szórakozom, és csinálom a dolgom.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.