Bocuse d’Or, avagy a ’’gasztronómia Oscar-ja’’

Bocuse d'Or gasztronómia Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aki jártas a gasztronómiában, vagy valahogyan kapcsolódik annak szakmai oldalához, az biztosan nyomon követte az idén februárban megrendezésre került Bocuse d'Or magyar döntőjét. Én is ellátogattam a szakmai zsűri tagjának, és egyben kedves barátomnak, Sárközi Ákos séfnek a meghívására.

Rengeteg embert mozgatott meg az esemény, ami nem csoda, hiszen az előzményeket tekintve az idei versenyzőknek nem volt egyszerű feladatuk, hogy megmutassák tehetségüket az európai győztes Széll Tamás és a világbajnoki negyedik helyezett magyar csapat kimagasló eredményei után. Elek Richárd, Veres István, Volenter István, Haraszti Zsolt, Garai Ádám, Pohner Ádám és segédjeik hús-, és vegetáriánus ételeit többek között Henrik Norström (2001-ben Lyonban megrendezett Bocuse d'Or 2. helyezettje), valamint a zsűri elnöke Enrico Crippa oldalán Széll Tamás és Hamvas Zoltán is értékelte.

Rengeteg embert mozgatott meg a Bocuse d’Or idén is Forrás: bocusedorhungary.hu

A hústál alapanyagainak előre meghatározott elemei a borjúszűz, a csülök és a velő voltak, a vegetáriánus vonalhoz pedig rizottó rizst, gorgonzola sajtot és fürjtojást, plusz bónuszként pedig borsót és metélőhagymát kellett felhasználniuk a versenyzőknek az ételkompozíciók elkészítéséhez kicsivel több, mint 5 óra leforgása alatt.

Ezek az összetevők már önmagukban is izgalmasak, de a végeredményként tálalt ételek lenyűgözőek voltak és biztos vagyok benne, hogy a zsűri nagyon nehezen tudott dönteni.

A hústál alapanyagainak előre meghatározott elemei a borjúszűz, a csülök és a velő voltak Forrás: Terei-Vigh Krisztina

Végül Pohner Ádám szarvasgombával és velővel töltött borjúszüze győzedelmeskedett. Köretként is nagyon eredetit alkotott. Velő paprikaszószban, marinált zöldségekkel, borsóval és petrezselyemmel tálalva, de szerepet kapott a libamáj, körte, zellerkrém és a „túrós csusza" is. Vegetáriánus fogása fürjtojásból készített egg royale volt, gombával. Igazán érdekes alkotást mutatott a tányéron a különböző textúrák (csicsókachips, mandulazselé, spárga-gorgonzola veluté) ötvözésével. A kötelező alapanyagok közül a rizottót karfiollal képzelte el, a zöldborsót pedig gorgonzola szószban.

Második helyen a fehérvári séf, Volenter István végzett, aki nagyon kreatív és technikailag kifogástalan ételeket tálalt mind a vegetáriánus, mind pedig a hústál témában.

Széll Tamás lesz a zsűri elnöke az európai válogatón Forrás: Marton Adrienn

Fantasztikus élmény volt, hogy ott lehettem ezen a különleges napon, és izgatottan várom a torinói eseményeket, ahol mint kiderült, Széll Tamás lesz a zsűri elnöke az európai válogatón.

Havas álom Ausztriábanhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180206-marton-adrienn-ausztriaban-jart-csaladjaval-sielni.htmlMinden évszaknak megvan a maga csodálatos varázsa, így a hűvös téli időnek is. A napokban ellátogattam a családommal Ausztriába, ahol a fiaim snowboardoztak, amíg én síeltem. Privát séf--Marton Adrienn kedvenc egészséges turmixreceptjehttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180124-marton-adrienn-kedvenc-egeszseges-turmix-recept.htmlGyermekként anyukám gyakran mondogatta: „Lányom, egyél sok gyümölcsöt és zöldséget, hogy egészséges maradj". Igazából nem nagyon kellett noszogatnia, már akkor is szívesen fogyasztottam ilyen finomságokat, azonban elsősorban nem jótékony hatásuk miatt, hanem egyszerűen azért, mert zamatosak. Felnőttként azonban nemcsak az élvezeti értékét figyelem az alapanyagoknak, hanem a szervezetemre gyakorolt hatását is. Privát séf--Marton Adri: titkok az ételfotózásrólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20180115-marton-adrienn-etelstylist-es-fotos-errol-meselt.htmlImádok főzni! Ezt sokan tudják rólam és talán azt is, hogy ebben a szakmában tudom a kreativitásom a legjobban megélni. Ám az ízek szeretetén kívül van egy másik szenvedélyem is, mégpedig az ételek esztétikus tálalása, azaz az ételstyling. Privát séf--Mérd az életed!http://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20171215-marton-adrienn-egeszseges-eteleket-keszit.htmlElőfordult már velem is, hogy nem tudtam, mit főzzek otthon a családomnak, ám szerencsés vagyok, mert igazán sok alapanyag közül válogathatok, így a lehetőségeim kevésbé korlátozottak, mint, mondjuk, azoknak, akik esetleg cukorbetegséggel küzdenek. Privát séf--Burgonyaszuflé-recept Marton Adrienn konyhájábólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20171117-burgonyaszufle-recept-marton-adrienn.htmlA burgonya az egyik legsokoldalúbb étel. Ezúttal egy burgonyaszuflé receptet mutatok nektek, ami igazi különlegesség lehet a vacsoraasztalon. Privát séfOrigoCantuccini, házi tészta és a friss gamberihttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20171113-marton-adrienn-toszkan-kalandozasai-befejezo-resz.htmlSan Gimignano után tovább kalandoztunk, de most nem jutottunk messzire, csupán a konyháig, ugyanis egy híres olasz finomságot, cantuccinit készítettünk. Privát séf--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.