Roberto konyhája: Gesztenyekrémes piskótarolád

Forrás: Roberto konyhája -
piskóta Roberto konyhája gesztenye recept gesztenyepüré
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyerekkoromban imádtam a gesztenyepürét. Szerettem tejszínhabbal, eperrel a kertből, vagy csak úgy magában szinte még fagyosan. Nosztalgiából most piskótába töltöttem és csokoládéval borítottam, hogy örüljön a család. 

Miközben sült a piskóta, mindenki elregélte, kinek milyen volt az első. Volt kemény és vastag, száraz és égett, de a legmókásabb a sütőpornélküli laposka. Ti azért kövessétek a receptet, hogy el ne tévedjetek!

Forrás: Roberto konyhája

Hozzávalók:

  • 5 db tojás
  • 14 dkg liszt
  • 12 dkg kristálycukor
  • 1 teáskanál sütőpor

Töltelék:

  • 250 g mascarpone sajt
  • 250 g gesztenyepüré
  • 2 dkg porcukor ( 1 evőkanál)

Csoki bevonat:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 5 dkg vaj
Forrás: Roberto konyhája

Piskóta elkészítése:

Mérjük ki a lisztet, szitáljuk át és adjuk hozzá a sütőport, majd keverjük össze. Válaszuk ketté a tojásokat, adjuk a fehérjéhez a cukrot és verjük kemény habbá. Az összekevert sárgáját adjuk a felvert fehérjéhez, majd nagy mozdulatokkal keverjük bele, Adjuk hozzá a lisztet, dolgozzuk krémes tésztává és terítsük szét a sütőpapírral bélelt tepsiben.

Roberto konyháját már Facebookon is követheted!

Süssük 190 fokon 20 percet villanysütőben, légkeveréses funkción, 175 fokon 20 percet. Az elkészült piskótát borítsuk egy tiszta sütőpapírra, húzzuk le az aljáról a másikat és még melegen tekerjük fel. Hagyjuk kihűlni és tölthetjük is!

Az elkészített krém háromnegyed részét osszuk el egyenletesen a kihűlt és kitekert piskótalapon. Tekerjük fel óvatosan, rakjuk tálra és öntsük rá a már langyosra hűlt olvasztott csokit. A maradék krémet habzsákba töltve a gesztenyés rolád tetejére csavart puffokat nyomunk. Ha nem szeretnénk díszíteni a roládot, akkor töltsük az egészet a piskótába.

Forrás: Roberto konyhája

Töltelék elkészítése:

Hagyjuk kiolvadni a gesztenyepürét, majd törjük össze egy tálban, adjuk hozzá a mascarpone sajtot és a porcukrot. Alaposan keverjük össze és kenhetjük a kihűlt piskótába.

Csokoládé bevonat elkészítése:

Gőz felett olvasszuk meg a vajat, adjuk hozzá a csokit és kevergessük, amíg fényes nem lesz. Levéve a gőzről hűtsük langyosra és öntsük a roládra.

Roberto konyhája: spanyol kolbászos csicseriborsó-leveshttp://www.life.hu/csalad/20160401-rostas-robert-a-life-hu-sefje-spanyol-kolbaszos-csicseriborsolevest-keszit.htmlEgy olyan levest hoztam el ma nektek, amit egy Spanyolországban élő barátomtól kaptam a napokban. Nagyon szeret főzni, és tudja, hogy a gazdag levesek szerelmese vagyok. Ezt a pár sort mellékelte a recept mellé: „Ennél gazdagabb leves nincs a világon, én padlót fogtam az első kanálnál, annyira ütős!” Család--Roberto konyhája: Paprikás csirke pesztós spagettivelhttp://www.life.hu/csalad/20160329-rostas-robert-a-life-hu-sefje-paprikas-csirket-keszit-pesztos-spagettivel.htmlA következő percekben a fúziós konyha rejtelmeiben merülhetsz el a Life.hu séfjének, Rostás Róbertnek a segítségével. Készítsd el bátran ezt a nem mindennapi finomságot a család legnagyobb örömére. Család--Roberto ínycsiklandó húsvéti menüje – 2016 legfinomabb ünnepi fogásaihttp://www.life.hu/csalad/20160317-rostas-robert-life-hu-sefje-husveti-menut-keszit.htmlA húsvéti készülődés forgatagában még mindig nem döntötted el, mivel kényezteted majd a családot az ünnepi asztalnál? Ne aggódj tovább, Rostás Róbert, a Life.hu séfje egy isteni háromfogásos húsvéti menüt hozott el neked. Család--Roberto ínycsiklandó húsvéti menüje - Kétfogásos ízorgia az ünnepre hangolódvahttp://www.life.hu/csalad/20160317-rostas-robert-a-life-hu-sefje-csirkemajjal-toltott-dagado-es-husveti-tortat-keszit.htmlHa a húsvéti vendégváró falatokat már elkészítetted, akkor most jöhet egy kétfogásos ünnepi menü – kápráztasd el a családodat Rostás Róbert újabb különleges finomságaival. A Life.hu séfje ezúttal egy főétel és egy ínycsiklandozó desszert receptjét hozta el neked. Család--Roberto ínycsiklandó húsvéti menüje - Mennyei vendégváró falatokhttp://www.life.hu/csalad/20160313-rostas-robert-a-life-hu-sefje-husveti-medvehagymas-kenyeret-es-tojaskremet-keszit.htmlTedd az idei húsvétot igazán felejthetetlenné a Life.hu séfjének, Rostás Róbertnek segítségével. A következő két hétben három olyan különleges húsvéti menüsort ajánlunk figyelmedbe, amelyekkel garantáltan leveszed majd a vendégsereget a lábáról. Család--Roberto konyhája: Sáfrányos szűzérmeleveshttp://www.life.hu/csalad/20160108-rostas-robert-a-life-hu-sefje-safranyos-szuzermelevest-keszit.htmlNincs is szebb látvány, mint mikor a meleg szobából nézzük, ahogyan nagy pelyhekben hull a hó a tájra. Rég nem láttam már ilyet, éppen ezért örültem annyira a múlt heti havazásnak, és rögtön meg is ragadtam a pillanatot, hogy egy egyszerű, mégis különleges és lélekmelengető levest találjak ki a zimankós téli estékre. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.