Hujber Ferenc sztárszerzők párkapcsolat Szily Nóra Cynthia sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A múlt héten Hujber Ferivel beszélgettem. Házasságról, kapcsolatokról, látszat nélküli életről. Akkori vallomása nagy vihart kavart. Természetes, hogy le akartam ülni a feleségével, Cynthiával is. 

Hogy vagy? A kérdés banális, de komolyan gondolom.

A 2013-as év engem arra tanít, hogy felejtsem el azt, ahogy eddig működtem. Mindig nagyon szerettem, ha úgy történnek a dolgok, ahogy én akarom. Az év elejétől az égiek duplán húzták keresztbe azt, ha elterveztem valamit, majd kiderült, hogy minden sokkal jobb úgy, ahogy történt. Szerintem a változások éve van mindenki számára. Megtanultam azt is, hogy csak a most létezik, az a perc, amit épp élünk. Nem tudom, hogy olvastad-e a Viskó című könyvet. Arról szól, hogy egy apukának a kislányát megerőszakolják, bántalmazzák, megölik, és ezt hogyan dolgozza föl. A viskó az ő belső világa, ahol az atya, a fiú és a szentlélek lakik, és beszélget velük. Az atya azt kérdezi: mondd meg nekem, mi a fontosabb, a múlt, a jelen vagy a jövő? A múltbéli dolgokból, még ha rosszak is - tanulunk és fejlődünk. A jövőt pedig állandóan tervezgetjük. De a jelen hányszor jut eszünkbe? Sokat gondolkodom ezen, és amióta a "most" felé törekszem, egyre inkább érzem a belső egyensúlyt.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Kattints a képre a galériáért!

Most mi van benned az életeddel, a közös életetekkel kapcsolatban?

Nagyon jó a sorrend a kérdésedben. A saját életemben lezárult egy korszak. Sok mindent megemésztettem, feldolgoztam. Van bennem egy belső mosoly, és tényleg az a legfontosabb, hogy velem és bennem mi van. Én sokszor elvesztem ebben a kapcsolatban. Volt, hogy alámentem Ferinek, volt, hogy fölé kerültem, és volt, hogy én léptem rá. Nagyon örülök, hogy coming outolt ebben-abban. Jó, hogy vége az álszenteskedésnek. Én sem hiszek az örök hűségben. Pont ezért nem ér össze a jegygyűrűm se. Abban hiszek, hogy jóban-rosszban együtt lehet lenni, de a hűségben nem. Ez nem is hangzott el az esküvői fogadalmunkban. Tíz éve így élünk, csak ezt nem plakátoztuk ki mindenhová. Ferinek legelső a szabadság. Én pedig rájöttem, hogy nekem ő olyan, mint a drog. Függővé váltam tőle. Erről kell leszoknom. Le szeretnék válni róla. Ennyi.

Tehát emberként, apaként szeretni, megtartani, de ne legyen ez a "szenvedélybetegség"...

Igen, mert ezzel ő sem tud mit kezdeni. Hozzáteszem, én nem tudatosan kapaszkodtam bele, hanem neki tényleg olyan a személyisége, ami ezt váltotta ki belőlem. Sokáig meg akartam őt változtatni, de rájöttem, hogy nem lehet és nem is kell. Ő ilyen. Így lehet szeretni. Nagyon sok dologgal egyetértek - például amit mond, vagy amiben hisz. A stílusával viszont sokszor nem tudok mit kezdeni.

Azt mondta, hogy amikor az interjút elkészítettem vele és megírtam, odaadta neked, hogy olvasd el.

Elolvastam, megsimogattam az arcát és azt mondtam, hogy köszönöm. Igen. Mert abból a beszélgetésből végre kiderült, hogy mi a lényeg. Sok cikkben félreértelmezték a mondatainkat.

Ahhoz mit szólsz, hogy bevallotta, vette az érettségijét és így a diplomája is érvénytelen?

Olyan szempontból egyetértek vele, hogy ha ő bármit el szeretne érni, akkor sokkal jobb, hogy ezt ő maga vallotta be, és nem valaki más bukkant rá. Amióta letette az alkoholt, egy igazi önismereti úton jár. A szesz sok mindent elmismásolt a felszínen az életünkben. Ez már nincs. Le akar dobni minden álarcot, és most itt áll mindenki előtt "meztelenül". Szeretne minél több emberhez eljutni az életfelfogásával, azzal, ahogy az életről és sok mindenről gondolkodik. Rengetegen betegednek bele abba, hogy olyan családban élnek, ahol az elvárások miatt elzárnak bizonyos szelepeket. Nem mernek meglépni dolgokat, mert úgy érzik, hogy nem tehetik meg. Nem szabad. Drága jó istenem! Tönkreteszik és megeszik egymást, mert senki nem élheti meg önmagát a kapcsolaton belül, mert a házasság és a gyerek bezárja őket. Hát, ez remek, fantasztikus!

Kislányként mégis csak boldog családról álmodunk.

Én soha nem álmodtam se fehér esküvői ruháról, se nagy esküvőről, se családról. Nem! Egyetlen dolgot mondtam, hogy az én gyermekemnek lesz apukája, mert én az édesapám nélkül nőttem fel. Ezt az egyetlen dolgot akartam, és ez meg is van. Nem volt elképzelésem arról, hogy milyen lesz.

Milyen volt ez az elmúlt tíz év?

Egy zarándokút volt. Feri kétszer volt a Caminón, én pedig magamban, belül jártam végig az utat az együttélésünk alatt az ő segítségével, hogy eljussak azokra a felismerésekre, amiket az előbb mondtam. Valaki megkérdezte, hogy milyen a férfiideálom. Azt mondtam, hogy az, aki a szellememet, a lelkemet és a testemet is megmozgatja. Két ilyen férfi volt az életemben. Az egyikért elköltöztem otthonról 18 évesen egy hátizsákkal - azóta a saját lábamon állok. Azt mondtam, hogy egy szerelemért megéri. A másik Feri volt. Az összes többi nagyon szeretett, a tenyerén hordozott, de egy idő után azt éreztem, hogy nekem ez így kevés. Ettől kezdve nem lenne korrekt azt állítanom, hogy monogám vagyok.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Kattints a képre a galériáért!

Azt mondod, hogy a kapcsolatotok számodra egy belső zarándokút volt - de én megaláztatásokról, durvaságokról is olvashattam.

Nagyon rossz a megaláztatás kifejezés. Ő engem soha nem bántott fizikailag. A stílusról van szó. Ismered Ferit. Borzasztóan vehemens ember és nagyon nehéz kezelni egy idő után. Előjönnek belőle a sárkány-energiák, és te csak állsz vele szemben és tágra nyílt szemekkel nézel. Egy idő után úgy érzed, hogy már nem kapsz levegőt, hogy megőrjít - ilyenkor értem, amit mond, de ahogy kommunikál, attól a hideg futkos a hátamon és legszívesebben kifutnék a világból. Ebből lett elegem.

Tehát nem abból, AMIT mondott, hanem abból AHOGY mondta.

Pontosan, és ezzel nagy feladata van, de ezt tudja is: a sárkány-energiával együtt élni. Ezt a kifejezést egy gyógyító fogalmazta meg, és azt jelenti, ha valakiben túlárad az erő. Ami egyfelől nagyon jó, mert viszi előre, de közben meg kell tanulnia kezelni ahhoz, hogy az emberek között normálisan tudjon létezni, és ne égessen fel mindent maga körül.

Ezt az elején még nem tudtad?

A mi kapcsolatunk egy kalandnak indult. Mellette három pasival találkozgattam. Ferivel komolyban gondolkozni? Atyaúristen! Jöttünk-mentünk az UFO zenekarral, egy olyan életszakaszomat éltem, amikor már megvolt a lakásom, autóm - és köszönöm szépen, nagyon jól éreztem magam. Egy tánckarral dolgoztunk a Nemzeti Színházban, amikor megismerkedtünk. Az első félévünk életem egyik legboldogabb időszaka volt, mert mindent kereknek éreztem. Ne úgy képzeld el, hogy mindenkivel összevissza kavartam. Akkoriban mindent megkaptam, amire szükségem volt - ami által például Ferit jól tudtam kezelni.

És aztán?

Megkérte a kezem. Épp edzésre ment, és küldött egy SMS-t. Addig még arról sem beszéltünk, hogy összeköltözünk. Azt írta: hozzám jössz feleségül? - és én rögtön tudtam, hogy véresen komolyan gondolja. Aztán azt válaszoltam, hogy I - G - E - N. Majd leültünk egy teázóba és megbeszéltük, hogy miként képzeljük el az esküvőnket. Tényleg egy kaland volt.

Ez a tíz év is?

Lehet. Én ezt nem tudom házasságnak felfogni, hanem inkább egy kalandnak. Most, hogy beszélgetek veled, kristályosodik ki bennem: gyönyörű! Tényleg, ez egy kaland! A Caminómat járom.

Ami mire tanít? Azt mondtad, rájöttél, hogy nem szabad megváltoztatni vagy akarni dolgokat...

Így van. Meg kell tanulnom az elengedést is. Emlékszem, hogy az elején azt mondtam neki, hogy milyen szép, amikor két félkör megtalálja egymást és összezár. Akkor ő azt mondta, hogy: "Ugye, ezt nem rám mondod? Felejtsd el! Ez oltári nagy baromság. Én nem vagyok a másik feled. Két kör legyen, ami összeér." Ma már tudom, hogy tökéletesen igaza volt.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Kattints a képre a galériáért!

Megszenvedted azt, hogy ma egyetértesz vele?

Igen. Most elkezdhetnék hazudozni, hogy hú, ez annyira happy, és tényleg én erre születtem. Volt, amikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem egy olyan emberrel van együtt, aki olyan, mint ő? Aki ugyanúgy gondolkodik. Azt válaszolta: és mit tanulhatnék tőle? Igen, megszenvedtem, de megérte. Rég nincsenek számomra problémák. Ezt a szót kihúztam. Feladataim vannak, amiket meg kell oldanom. Tanulok mindenből és attól csak több lehetek. Még egy félreértést tisztázni kell. Nagyon sokan gondolják úgy, hogy ebben a történetben csak Ferinek volt mindent szabad, hogy a nyitott kapcsolat arról szól, hogy a pasinak mindent lehet, a nő meg maradjon otthon a gyerekkel, főzzön, mosson, és maradjon a fenekén. Szó sincs erről. Nekem ugyanúgy jutott a szabadságból. Más kérdés, hogy anyaként ezzel a szabadsággal nem lehet ugyanúgy élni.

Tehát neked is nyitva volt az ajtó - elvileg.

Így van. Az egy dolog, hogy nagyon hosszú ideig én nem léptem ki rajta, aztán néhányszor megtettem. Isten látja a lelkemet, kár lett volna kihagyni, de ne essünk túlzásokba - Feri kapcsán sem. Amióta együtt élünk, sokat mondok, ha tízszer nem aludt otthon, és nagyon sok esetben nem jutott el a szexig. Neki nagyon fontosak a találkozások, a beszélgetések. Ő nagyon végletes, és nem fekete-fehérben látja a világot, hanem színesben.

Mosolyogva és nagyon határozottan beszélsz, miközben nagyon sokan sajnálnak téged.

Igen, tudom, és borzasztóan bánom, hogy talán félreérthető volt az első nyilatkozatom. Nem ezt akartam kiváltani. Tényleg, nagyon szépen köszönöm mindenkinek a kedves kommenteket, a féltést, de higgyék el - jól vagyok a bőrömben! Megyek az utamon. Én vagyok és Noel, a következő állomás pedig az lesz, hogy amint vége a nyári pihenős időszaknak a bíróságon, elválunk.

Én is váltam. Kudarcnak éltem meg.

Ó, ezen túl vagyok! Esküszöm neked. Most nagyon sok szempontból darabokra esik az életem, ez tény, de én azt látom benne, hogy ahhoz, hogy valami újjáépüljön, mindent le kell rombolni. Erre most nagyon ki vagyok éhezve, és ezért nem kudarcnak élem meg. Persze volt, hogy zokogtam. Egy hétig reggeltől estig sírtam, és itt nem csak a kapcsolatunkról van szó, hanem a szakmámról is. Tudod, van még egy nagy problémám. Nagyon kishitű vagyok. Sokkal tehetségesebb vagyok annál, mint amit megélek. Tudom. Nem értem, hogy miért nem történt mégsem áttörés a karrieremben. Soha nem használtam ki azt, hogy a Hujber Feri felesége vagyok, és az ő ismertségén és a médián keresztül felmásszak ide meg oda. Bármilyen tánccal kapcsolatos képzésre elmegyek, mindenhol kiválasztanak, és azt mondják, hogy a legjobb vagyok, de valahogy eddig még sem sikerült minden úgy, ahogy szerettem volna. Ezen is gondolkozom és dolgozom. Ez a fájdalom is benne volt a könnyeimben, de azt hiszem, hogy a sírással feldolgoztam és meggyászoltam mindent, amit kellett. Látod, most itt vigyorgok, és ez olyan jó!

Mintha fellélegeztél volna.

Lehet. Tényleg! Mert végre valóban nem kell álszenteskedni. Igen, én egy ilyen emberrel éltem együtt, a felesége voltam, felvállaltam. Az a baj, hogy most mindenki a mélységeket látja, de ebben a kapcsolatban olyan magasságok is voltak, vagy akár még lehetnek is, amiket nem élhet meg az, aki csak középszinten rezeg - és én ezt nem bánom.

Tehát megérte a mélység a magasságokért?

Abszolút, igen. Azzal se tudtak sokan mit kezdeni, hogy Rovinjban voltunk egy hétig. Na, ez aztán kiverte a biztosítékot! Vagy amikor kézen fogva elmentünk a Viva Cometre. Hát nem értitek emberek? Bocsánat, senkit nem akarok megbántani, de mi szeretjük egymást, csak mindkettőnknek igaza van, és mindenki úgy kerek, ahogy van. Ha együtt akarunk lenni, akkor úgy teszünk, ha külön akarunk lenni, akkor pedig úgy. Ennyi. Úgy tűnik, hogy ez nehezen felfogható.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Kattints a képre a galériáért!

Ez azt jelenti, amit Feri mondott, hogy két labda hadd göröghessen külön és akár időnként együtt is?

Igen, és ezt most Nóra, úgy mondom neked, hogy fogalmam sincs, ez így jó vagy nem jó. Nem tudom, hogy ebből még mi fog kisülni, hogy mi lesz a vége. Az is lehet, hogy annyira elgördül az egyik labda valamilyen irányba, hogy az életben nem találkozik többet a másikkal. Ez is benne van a pakliban. Az is lehet, hogy kettőnk között már csak a magasságok maradnak.

Nem félsz?

De, nagyon! Nem konkrétan Feri kapcsán, hanem azért, amire utaltam: minden szétesik. Félek ettől, de mivel tudom, és nap mint nap érzem, hogy nagyon szeretnek az égiek, ezért bízom abban, hogy jó lesz. Mindent meg is fogok tenni azért, hogy így legyen.

Félted Ferit?

Már nem. Tényleg nem. Persze van olyan, amit én nem úgy csinálnék, mint ő, de örülök annak, hogy azzal, hogy rálépett erre az útra, végre tisztán láthatják az emberek, valójában milyen is ő. Nincs maszk vagy függöny - csak ő. Noelt féltem kicsit, de nem miattunk, hanem a külvilág reakciói miatt. Hozzáteszem, a fiúnk az egyetlen lény most, aki nem kérdez tőle semmit, úgy látja tisztán, ahogy van, és úgy is fogadja el. Csodás látni, hogy milyen minőségben vannak ők együtt. Tudom, hogy ez így fog maradni, akárhogy és akárhol fogunk élni. Többet fog adni apaként a fiának, mint sokan mások, akik reggeltől estig dolgoznak, és néhány órát szánnak a hétvégén gyerekükre. Noel egyébként is jó tükör mind a kettőnknek, és jó belenézni a szemébe. Kiegyensúlyozott, nyitott, nagyszájú - rendben van. Most így vagyunk, így vagyok. Szabadon veszem a levegőt. Tudod, azt mondtam az elején, hogy innentől kezdve csak a most számít!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.