Kálomista Gábor: "A néző az első, és minden más utána következik"

2014.02.27. 00:10

Kálomista Gábor sok mindennel foglalkozik. Bizonyos vélekedései időről időre vitát is kavarnak. Legutóbb producerként annak örülhetett, hogy filmje, a Coming out, négy hét alatt elérte a magyar produkciók között álomhatárnak számító százezres nézőszámot, majd mint a Magyar Síszövetség elnöke Miklós Editnek gratulálhatott a hetedik helyének a téli olimpián lesiklásban, amely minden idők legjobb magyar alpesi sí eredménye. Ezekből kiindulva kíváncsi voltam, milyen elvek mentén él, dolgozik.

A Síszövetség elnökeként mit vársz, mire készülsz?

Most jött el az a helyzet, amikor tenni kell. Eddig lebecsülték a sísportot Magyarországon, hiszen soha semmiféle eredményt nem produkált. Na, jó, alig valamit és ez igazán nem azokon múlt, akik energiát fektettek bele. Edit most síelt egy csodát. Ott voltam. Felemelő érzés volt, mikor az őrjöngő tömeg közepette 25-ös rajtszámmal becsúszott hatodiknak egy magyar. Ilyet még nem látott a világ! Végre bele lehet vágni, meg lehet teremteni egy olyan sísportot Magyarországon, mint amilyet a horvátok teremtettek. Mert van eredmény. Lett egy sztár. A mai világban nagyon fontos, hogy legyenek hősök, akikre a gyerekek felnézhetnek. A magyar sport szerencsére tele van ilyenekkel. Vízilabdázók, úszók, kézisek, vívók. Ez vonzza a gyerekeket. Ezért is kell most Editet nagyon megbecsülnünk, hiszen bizonyított. Nem panaszkodni kell, hogy nincsenek hegyeink. Budapestről 2,5 órányira az egész szezonban van elérhető sípálya. Nem hiszem, hogy a 700 ezer rendszeresen síelő magyarból, amiből a fele gyerek, nem lehet megtalálni azt a húszat, harmincat, akik megfelelő körülmények között sikeresek lehetnének. Hinni kell benne, és menni fog. Meglátjuk.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A Magyar Televízióban készült egy riport veled, melyből sok helyütt idézték egy mondatodat: "Mi, magyarok genetikailag alkalmasak vagyunk arra, hogy jó eredményeket érjünk el." Hát…

Mi ezzel a baj? Hogy sikeresek vagyunk? Ha csak a sportot nézzük, a tíz legtöbb olimpiai aranyérmet nyerő nemzet között a magyar. Ha a filmet, ott van több mint száz magyar származású Oscar-díjas. Ha a tudományt, akkor pedig szinte végtelen a sor. Csak a történeti hűség kedvéért: 2005-ben, amikor a síszövetség elnökévé választottak, igyekeztem támogatókat gyűjteni, és volt olyan, aki azzal utasított el, hogy mióta elveszítettük a hegyeinket, több generáció felnőtt, és genetikailag elvesztettük a lehetőséget a sikerekre. Szerintem ezzel sokkal több baj van. Egyébként a kiragadott mondatok az egész életemet végigkísérik. Próbálnak belemagyarázni mindenféle eszméket, amiket szerintem nem kell, nem érdemes.

Bár hát ki nem?

Azért mondom, ki nem? Ha a sísportot nézzük, elhatározás és elszántság kérdése is, hogy a gondolkodásmód megváltozzon. Igenis lehet eredményeket elérni.

Ha a te pályádat nézem, téged is az elszántság jellemez.

Engem is a siker orientál. Nem szeretem az elfecsérelt munkát, nem szeretek kicsit dolgozni, kicsit kitölteni a munkára szánt időt. Szeretem, ha számon lehet kérni a teljesítményt és azt is, ha számon kérik az én teljesítményemet is. A film erre nagyon jó, mert annál világosabb visszajelzés nincs, mint amit a közönség felmutat. Oké, elfogadom a véleményét, de a közönségét biztosan megszívlelem.

Játszva még a síből vett másik idézettel. Miklós Edit azt mondta: "Az nyer, aki kevesebbet hibázik, viszont mindenki hibázik, 100 százalékos menetet nem lehet csúszni." Majd’ húsz éve vagy a filmes szakmában. Ezt a mondatot magadra is igaznak érzed?

Abszolút. Az ember folyamatosan hibahalmazokat hagy maga után, viszont az tud sikeresebb lenni, aki kevesebbet hibázik és több jó döntést hoz. Vagy aki képes tanulni a hibákból. Edit kiváló példa erre.

Elindult egy srác agrárvégzettséggel, Sára Sándor fia révén bekerült a Duna TV-hez, majd pár évre rá megcsinálta az első filmjét Tímár Péterrel. A Zimmer Feri siker lett. Mint ahogy azóta jó pár alkotás - legutóbb a Coming out. Persze voltak, amik nem hoztak nagy nézőszámot, de mégis… Hogy szűrsz? Mi alapján mondasz igent egy forgatókönyvre? Nyilván rengeteget kapsz évről évre.

Persze, rengeteget. Ugyan a könyv sokat jelent, de mégsem mindent. Legalább ennyire fontos, hogy az alkotó hisz-e és bízik-e magában. Michelangelo - amikor a Pietához fogott - először belevágta a kalapácsot a márványba, amikor érezte, hogy elrontotta. De hitt magában, és az eredmény ott van a Szent Péter-bazilikában. Hittel meg lehet győzni engem. Amikor Tímárral Moszkvában voltunk egy filmfesztiválon a 6:3-mal, egyik éjjel azt mondta nekem borozás közben, hogy csináljunk a vakoknak egy filmet. Mondom, ne hülyéskedj velem! Maga a mondat nonszensz. Mégis, amikor elmagyarázta, hogy mit szeretne, akkor azt mondtam, hogy nézőszámban ez kapitális bukás lesz, nem is az én stílusom, de annyira tetszik, amit és ahogy akarod, hogy oké - csináljuk! Ez lett a Vakvagányok. Vagy ott volt a Csak szex és más semmi. Jött Goda Kriszta - ismertük egymást szegről-végről a Duna TV-ből, tanult Angliában, Amerikában - hozott egy forgatókönyvet, amivel már végighaknizta az összes producert, és senkinek sem kellett. Elolvastam - tök jó!

Kattints a többi fotóért!Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Látod lelki szemeid előtt? Honnan tudod, hogy "tök jó"?

Mozinéző vagyok. Elolvasom a forgatókönyvet, és ha jót nevetek, vagy borzongok, tehát kapok valamilyen élményt, ha valahogy megfog a történet vagy egy szereplő, ha gondolok róla valamit, akkor belevágok, de nem látom magam előtt, csak érzem, hogy lehet jó. Egy producer sem Teiresziasz, még ha azt állítja is magáról néhány.

És a Coming out? Kapott eleget, már a megjelenése előtt.

Akkor a vita nem is a filmről szólt, hanem valami egészen másról. Ez a film egy nagyon érzékeny témához nyúlt. Láttunk már hasonlót ugyan, de nem ilyen megközelítésben. Szerintem az ötlet eredeti volt. Sőt én talán még bátrabb lettem volna a forgatókönyvben, de a megfelelési kényszer időnként hátráltatja a filmet.

A megfelelési kényszer kinek?

Vélt vagy valós elvárásoknak. Még csak nem is a politikának. Esetenként a mainstream felfogásnak, a véleményvezéreknek. Nem új dolog ez, és egyáltalán nem közép-európai kuriózum. Sok rendezőben dolgozik, hogy meg kell felelni a szakmának, a kritikusoknak és persze a nézőknek is. Nekem csak a sorrenddel van a gond. Nálam ez fordítva van: a néző az első, és minden más utána következik. Talán ezért mondják a filmes szakmában - néha legyintve -, hogy "a Kálomista nem komoly filmeket csinál, csak a nézőket szolgálja ki." Na, ennél nagyobb dicséret nem létezik számomra. Voltak erről komoly vitáim korábban is. Dénesnek (Orosz Dénes rendező - szerk.) is mondtam, hogy figyelj, ez így nem megy, a nézőt nem nevelnünk kell, nem befolyásolnunk, megmondanunk a tutit, a nézőt szórakoztatnunk kell! Arra szerződtünk, hogy csinálunk egy vígjátékot. Ha vígjátékot csinálunk, akkor nevessenek, ha pedig tragédiát, akkor sírjanak. Végül sikerült megkötni a kompromisszumot, mert belátta, hogy nem az ellensége vagyok. "Ha te most azt gondolod, hogy mi két hajóban ülünk, az hülyeség. Ha azt gondolod, hogy egy hajóban ülünk és nem egy felé evezünk, az is hülyeség, mert a végén a vászonra mindkettőnk neve ki lesz írva, és vagy együtt leszünk büszkék vagy együtt szégyenkezünk. Kiabálhatunk, veszekedhetünk, de elsősorban annak kell megfelelni, amire szövetkeztünk, tehát a nézőknek."

És hogy teljesít a Coming out? Elégedett vagy?

Igen. Feltétlenül! Ez megint olyan film volt, mint a Zimmer Feri. A maga nemében úttörő, pedig nagyon sok bántással indult. Ilyen ellenséges hozzáállással még nem találkoztam, pedig nem ma kezdtem. Örökké hálás leszek a nézőknek, akik ennek ellenére beültek a moziba. Úgy vélem, hogy ezek a kritikák messze nem a filmről, hanem sokkal inkább az alkotókról, a különböző érzelmi és politikai beállítottságokról szóltak. Pedig ez hülyeség. Ha egy társadalmi kérdésről beszélünk, legyen az bármilyen komoly, a humor mindig segít. Könnyedebbé teszi a diskurzust, ha nem bántani akarjuk a másikat. Ezt nehezen fogadom el, nem is vagyok a kritikusok kedvence, ők se az enyémek - évtizedes vita van köztünk. Sajnos nem nagyon látok olyan írást, ami építő jellegű. Hál’ Istennek a Megdönteni Hajnal Tímeát már pozitívan fogadták. Őszintén? - meg is lepett. Talán végre sikerül átlépni egy küszöböt.

Már megvan a következő terv?

Goda Krisztával forgatunk június 9-től. Nagyon-nagyon szeretem. Komoly mozi lesz. A Kaméleonnál Kriszta már feszegette a határokat, és ez még erősebb lesz. Sokat fogunk beszélni róla jövőre!

A kritikusok is nyilván! Egyébként azért figyelsz rájuk?

Nem, de elolvasom őket… A Kaméleon komoly siker volt világszerte. Olvastam róla kritikát a Screen-ben és a Variety-ben, azoknak minden szava fontos volt. Itthon nem ilyenek születtek. Ha indulat vezérel egy kritikát, az nem lehet objektív. Talán ezért is jár rá a rúd a magyar filmkritikára. Mondják azt, hogy unalmas, hogy lassú, hogy rossz a zene, a vágás, ütemtelen, de hogy eleve szar, hogy nézhetetlen az egész - ezt ne! És ez így van akkor is, ha nem az én filmemről van szó, hanem bárkiéről. Egy művész minden kockába belehal egy kicsit, legalább ezt méltányolná az, aki elvileg többet tud a szakmáról, mint a néző.

Az interjú képeit itt találod!Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Egy interjúban azt mesélted félig viccesen, hogy vannak, akik úgy vélekedtek rólad: vidéki parasztgyerek, menjen haza!

Most is visszaküldenének. Mennék is, csak hát itt van a mozi, meg itt vannak mozit csinálni akaró emberek, és őket nagyon szeretem.

Erről még beszélünk. De tényleg messziről érkeztél. Hogy találtál rá a filmezésre?

A főiskolán vezettem a videó szakkört. Ilyeneket mondanak rólam. Viccet félretéve, amikor elkerültem a Káli-medencébe…

Megismerkedtél Sára Sándorral.

És mindenkivel. Cseh Tamással már korábban. Ott volt András Feri, Sára Sándor, Szomjas, Simó, Kende, Cserhalmi. Ott nagyon sokan éltek, laktak, nyaraltak.

Ők már akkor valakik voltak.

Igen, és én is valaki voltam, mert nálam volt a pincekulcs a téeszben, ne viccelj! Mindenesetre az a szellemi közeg nagyon vonzott. '85-89 izgalmas időszak volt. Fiatal voltam, érdekelt a világ, onnan elmozdulni akkor ugyan nem nagyon tudtam, mert dolgoztam, gyerekeim voltak, viszont ezeket a hétvégéket nagyon vártam. Úgy voltam benne az egészben, hogy igazából nem is voltam benne - hallgattam, figyeltem és jó volt. Aztán volt egy lehetőség, hogy a Duna TV-hez kerüljek, majd pedig szintén szerencse, hogy voltak olyan barátaim, akiknek el tudtam magyarázni, miért kéne filmet csinálni, és hogy ez jó üzlet lesz.

Az üzletet láttad benne?

Tisztán az üzletet.

Ne keressem a küldetéstudatot!

Ne. Fölösleges lenne. Annyit mondtam, hogy "Figyeljetek ide! Tegyünk bele pénzt, és meglátjuk mi lesz." A Csinibaba akkor lett nagy siker, és én kiszámoltam, hogy ezzel lehet pénzt keresni. Nem sokat variáltam. Fölhívtam Tímár Pétert. Megvolt már a Zimmer Feri forgatókönyve. Elolvastam és tetszett, bár nem mintha érdekes lett volna a véleményem, hiszen ez volt életem első filmes forgatókönyve… És akkor azt mondtam Tímárnak, hogy csináljuk! Hogy értsd, mi vele a Zimmer Feri premierjén tegeződtünk össze. Annyira ott volt még ez az "üzletember vagyok feeling" a dologban. Viccelsz? Öltöny, nyakkendő, két telefon. De tetszett a dolog. Na, így indult az egész… A többi már történelem. Közben állandóan azt hallottam, hogy nem jön ugyan tőke a magyar filmbe, de jó lenne, ha lenne! És egyszer csak ott voltunk mi meg a tőke, viszont az ajtók ahelyett, hogy nyíltak volna, inkább bezáródtak. Ahogy mentem előre, azt láttam, hogy ez nagyon zárt társadalom. Arra jó voltam, hogy bort vigyek, de arra már nem, hogy befogadjon, mert csak egy agrárdiplomás vidéki paraszt vagyok egy bányász családból. Nem voltam elég szalonképes ahhoz, hogy a klubba bekerüljek. Akkor nagyon bosszantott. Ma már tudom, hogy igazából ez fordított a nézők felé. Hogy nem a klub véleményét lestem, hanem a mozinézőét. Akkor azt mondtam: figyeljetek már, nézzük meg, hogy működik ez az egész. Komoly vitáim voltak a tét nélküli filmgyártásról. Leírtam, hogy rossz a rendszer, hogy a korrupció melegágya, hogy ezt így nem lehet csinálni. Nincs teljesítmény, semmi nem érdekes, a néző sem, csak valakik jól érezzék magukat. Természetesen óriási cirkusz lett belőle, ki is iratkoztam egy életre onnan. Nem véletlen, hogy a Filmszemlén soha nem tudtam nyerni. Nekem mindig megmondták, hogy kívülálló vagyok. Már nem is szeretnék bent lenni. A sors úgy hozta, hogy közben a filmek, amiket csináltam, sikeresek lettek. A 6:3, az Ámbár tanár úr, Csak szex és más semmi… Filmet akarok csinálni. Ennyi.

Egyébként ilyen bulldog természet vagy?

Abszolút. Apám kun ember volt, aki makacs módon ment végig az életén. Én is végigmegyek. Az apám fia vagyok.

A többi fotóért kattints ide!Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Becsukom az ajtót rád, bejössz az ablakon?

Ha van értelme, én bizony bemegyek. A vélt igazamért is meg tudok küzdeni a végletekig, a valósért meg még egy kicsit jobban. Egyébként nagyon érdekesen alakult a viszonyom a szakmával, mert a 98 százalékával a függöny mögött jóban vagyunk.

Csak ne hívjalak ki a függöny elé?

Igen. Így van ez. Csak ne menjünk ki! Igen. Sokan nem akarnak, nem mernek nyilvánosan állást foglalni. Azt mondják, figyelj, ez egy ilyen szakma. Tudomásul kell venni. Itt-ott találkozunk, elmegyünk Berlinbe vagy Cannes-ba egy filmfesztiválra és egy asztal mellett tök jót beszélgetünk… És persze van néhány ember, akivel nem beszélünk, hol politikai, hol szakmai okokból, hol pedig az irigység és a rosszindulat húzza meg a határokat.

Politikának itt nincs helye, de bizonyos döntéseid háttere mégis érdekel. Filmesként sikeres lettél, és nem értem, hogy miért lett fontos más szerepekben is megmutatkozni. Miért nem maradtál üzletember, aki tesz az egészre és megcsinál évente legalább egy közönségfilmet? Megmondó ember lettél, és ez lápos terep. Miért nem volt elég neked a filmes játszótér?

Lehetne így is, de nekem kell, hogy valahol el tudjam mondani azt, amit gondolok. Nem mindig sikerül helyesen - ahogy Miklós Edit mondta -, "mindenki hibázik, 100 százalékos menetet nem lehet csúszni". Ha valakitől messze áll a kultúrpolitikai megmondó ember szerepe, az én vagyok. Nálam filmben, színházban a világ összes politikai ideológiáját képviselő ember dolgozik, de nem az érdekel, hogy mit mond, hogyan gondolkodik, hanem az, hogy amit csinál, amit alkot, azt megveszi-e a közönség. Az, hogy tehetséges-e. És ha igen, akkor tudunk együtt örülni a sikernek. Viszont a véleményemet vállalom. Mivel máshol nem nagyon kérdeznék meg, mint azokon a fórumokon, ahol látsz, ezért ott mondom el. Nem szeretem az álnéven írt internetes holmikat, a sunyin megfogalmazott mondatokat. Ha van véleményem a világról, azt elmondom, és azon aztán lehet vitatkozni. Nem állítom, hogy amit mondok, az mindig jó és azt el kell fogadni. Csak azt mondom, hogy ez az én véleményem. Ha a közélet másik oldalán megfogalmazódik egy állítás, amit nem tartok igaznak, arra úgy érzem, reagálnom kell. Nagyon izgalmas az utóbbi egy évem, ahogy a sajtópereim zajlanak…

Nekem is van véleményem, de ítéletet mondani nem mernék. Benned nincs kétely?

A vélemény még nem ítélet. Sok mondatomat visszavonnám, amit elmondtam az utóbbi években, de nem bántam meg egyet sem. Akkor, abban a szituációban, úgy vélem, azt kellett mondanom. Ha akkor másként döntöttem volna, akkor az nem én lennék. Akkor egy más ember ülne itt, más ember beszélgetne veled, aki talán sokkal megfontoltabb. Én ilyen vagyok. Úgy cselekszem, ahogy érzek. Színházat is úgy vezetek, filmet is úgy csinálok. Hogy jó-e vagy sem? A nézőkre bízom a döntést.

De közben kiléptél a politika színterére. Téged nem zavar ez az "oldaliság"?

De. Számtalanszor elmondom, hogy beszéljünk. Ne csak függöny mögött és ne csak telefonon! Ahova hívnak, oda elmegyek. Még az ATV-be is. Még akkor is, ha tudom, most éppen keresztre akarnak feszíteni. Számtalan olyan barátom van, akivel le tudok ülni, és baromira nem érdekes, hogy ő a baloldalra szavaz, én pedig a jobboldalra. Ez egy normális társadalomban egyáltalán nem érdekes, mint ahogy nem is érdekes általában Magyarországon sem.

Mégsem így van!

De igen. Általában igen. Még akkor is, ha vannak kivételek. Az a világ pedig, amelyben dolgozom, a kivételek közé tartozik. Én mégis híve vagyok a meggyőzésnek. Az egész életem erről szól. Meg kell győznöm a nézőt, hogy menjen be a moziba, a színházba. Hogy olyan szakmai viták legyenek, amelyeken megpróbáljuk kizárni a politikai beállítottságunkat, mert különben nem megyünk előre. Mi semmi mást nem csinálunk, mint ordítunk egymásnak a képzelt vagy valós lövészárok két oldaláról, és közben, akiért az egész történik - a közönséget - messze elfelejtjük.

Hosszas elemzéseket olvashatunk azokról az összegekről, amikhez gyártóként hozzájutottál.

Bocsáss meg, én a büdös életben nem panaszkodtam, bár mostanában próbálják így beállítani. Én sose éltem rosszul. Nem is szégyellem és nem is próbálom letagadni. Most éppen azon folyik a vita, hogy sorozatokat gyártok a tévének. Nem értem. Ki jobb ma Magyarországon nálam? Ki hoz be annyi nézőt egy filmre, mint az a csapat, aki velem dolgozik? Ha te a közmédia felelős vezetője vagy és megnézed, ki mit teljesített az utóbbi huszonvalahány évben - és a világban csak ezt nézik -, akkor te kit bízol meg? Ha vállalatot irányítasz és menedzsert keresel, nem a legjobbat akarnád? Azt, akivel sikeres lehetsz? Agyrém. Meg se hallgatnak. Eleve bunkó, vidéki, tahó, agrárparaszt vagyok. Nem is ide való, föl vannak háborodva pusztán azon, hogy létezem. De nem baj, ez van.

Tényleg nem?

Figyelj, én elsősorban magamnak akarok megfelelni. Akinek tetszik, amit és ahogy csinálok, azt arra kérem, fogadjon el így. Akinek meg nem tetszik, azzal nem tudok mit kezdeni. Én így tekintek másokra is. Egy életben az ember nem változtat sokszor. Eddig mindent megpróbáltam a legnagyobb intenzitással és odaadással csinálni. És sok mindent ma már persze másként tennék. Van egy csomó dolog, ami ösztönből jött, és jókor talált rám, vagy én jókor találtam rá - már nem tudom. Volt egy üzleti vállalkozásom a '80-as, '90-es évek fordulóján, amiben egy Bécsben élő, öreg, zsidó bácsi volt a partnerem. Rettentő sokat tanultam tőle. 26-27 évesen én mindent azonnal akartam. Ő azt mondta: "Gyere, fiam, üljél le! Ha elmegy előtted valami, lehajolsz, és nem éred el, ne nyúlj utána! Várd meg a következőt!" Ez alapelv lett az életemben. Semmi nem kell görcsösen. Elment, tudomásul veszem, nem bánkódok utána. Jön a következő, és arra koncentrálok. Sok olyan dolog történik velem, amit magam se értek, hogy miért kell átélnem, de biztos így van megírva. Akik nekem fontosak, a családom, a barátaim és a kollégáim. Ők értik, hogy mit csinálok, és ez nekem elég.

 

Csak szex és más semmifilmproducerZimmer FeriComing out