tévés házasság luxusprosti sztárszerző szerelem vallomás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon sok férfi volt az életemben. Megszámlálhatatlanul sok. A legtöbbje busásan megfizette az élményt, hogy lefeküdhetett velem. Szerelemmel sosem tudtam szeretni senkit, bár voltak olyan férfiak, akik épp attól remélték önnön férfiasságuk felmagasztálását, ha egy hivatásos nő jégszívét olvaszthatták meg. Szofi, a luxusprostituált, aki a Life.hu olvasóival osztja meg élményeit, ma az egykori tévésztárról mesél.

Magas, jóképű, egykori tévésztárunk is épp ilyen volt. Noha felvetette a pénz, mindig alkudozott, próbált kedvezményt kicsikarni. Persze sosem engedtem neki, annál is inkább, hiszen sok probléma volt vele, csupán bajosan volt képes az erekcióra, márpedig a hozzám érkező férfiaknak a jó élmény a fontos, mind nagyon jól akar szerepelni.

Az illetőnek azonban alig-alig sikerült ez. Máig sem tudom, hogy komolyan avagy kompenzálásképp, de az egyik kifizetett, de botrányosan sikerült aktus után megjelent a lakásomnál egy könyvvel, és szerelmes történeteket kezdett felolvasni. Nem, nem volt részeg, magánál volt.

Thinkstock

- Te vagy életem szerelme, Szofi, mindennél jobban vágyom rád. Te vagy az életem értelme - mondta, én pedig nem tehettem mást, mint hogy az arcába nevettem. A férfi azonban folytatta.
- Imádlak! Te vagy a tökéletes nő nekem! Megőrülök érted, szépség.

Talán két órába is tellett, mire sikerült megszabadulnom tőle. A férfi ezuán nem jelentkezett. Két hét múlva olvastam az újságban, hogy megnősült. Nem bírtam ki, írtam neki egy üzenetet.

- Gratulálok.
- Mihez? - jött a válasz.
- Hát, hogy megnősültél!
- Ja, ahhoz. Köszönöm.
- Két szerelmi vallomás között nem is említetted, hogy amúgy mindjárt nősülsz?!
A férfi pedig lazán csupán ennyit írt:
- De hát te nem kérdezted!

Valóban nem, igaza volt. Arra gondoltam, milyen jó, hogy a pénzemet viszont legalább elkértem. Hiszen ahogy sejtettem. a hősszerelmes tévésztár sok másik nőnek is szerelmet vallhatott, csak ők még pénzt se kértek ezért a szánalmas alakításért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.