Sztankay Ádám párkapcsolat válás szerelem teknős
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szerelmi bánat sok mindennel kezelhető. Mit nekünk depibogyó, cigi, alkohol és barátok! Mindenki szerezzen be egy teknőcöt. Azt aztán tartsa szépen, mert lehet, hogy egyszer kimúlik. De nem akárhogy. És vajon mit tanulhatunk az esetből? Sztankay Ádám elárulja heti jegyzetében.

Alig párhetes ékszerteknőc volt: virgonc, virulens, jött-ment, nyújtogatta a nyakát. Részben azért kapta a tesóm, legyen ő is olyan. Nem párhetes, hanem tele életkedvvel. Mert tök maga alatt volt, éppen otthagyta a pasija, akibe amúgy sose volt szerelmes, csak éppen kéznél volt anno, amikor valaki kellett már.

Mondogatta is neki a húgom, hogy sose tudná őt úgy szívből és igazán. A srác három év után el is hitte, és lelépett. Na, akkor a húgom nagyon beleesett, másfél évig bőgött kisebb szünetekkel, amivel kezdett már az egész családnak az idegeire menni. A hüllőt tehát terápiás céllal kapta, gondozgassa, szeretgesse.

De nem kért belőle, mondta, tüntessem el a lakályos terráriumával együtt. Emlékezetes szülinap volt: többszörös sértődésekkel, egymás édesanyját is felemlegetve a tesómmal. Ha akkor még él, anyánk pompásan szórakozik.

Mindegy, hazavittük a jószágot az asszonnyal - még nős voltam -, és azt találtuk ki, hogy mivel egyelőre nincs gyerekünk, legyen a teknős a próbagyerek, nézzük, milyen szülők lennénk. Hát, nem tudom, mennyire empatikus egy teknős, mit vesz le abból, ami körülötte történik, de a mi fiunk, Edvárd, állati hamar súlyos állapotba került.

Fórum: Facér szülők! Gyertek!




Thinkstock
Thinkstock

Már majdnem be is szereztem a cuccokat - tényleg csak egy-két hét telt el, Edvárd közben szép moccanatlan várta a sorát a kavicson -, amikor egy este hallom ám: rohadtul spriccel a víz a terráriumban. Először láttam Edvárdot úszni, de nem akárhogy, vadul, körbe-körbe, mellső lábai, mint a motolla. Figyelj, valami hátborzongató volt! Felkiáltottam: "Krallozik a teknőc!" Ám aztán annyi, nem mozdult többet, így múlt ki. Egy végső, nagy nekibuzdulás után.

Krallozik a teknőc, mondogattam aztán magamban, amikor bele-beleszaladtam a húgom poszttraumatikus sírógörcseibe, vagy amikor a következő években valamelyik ismerős házaspár a válás szélére sodródva hirtelenjében eszelős tempóval próbálta pótolni mindazt, amit előbb kellett volna gyakorolniuk, andante.

Thinkstock
Thinkstock

Egyiknek sem sikerült a pótlás. Krallozik a teknőc, mondogattam saját életem egy bizonyos korszakában, kicsivel előbb, hogy facér lettem. Krallozik a teknőc, mondogattam már magánzóként, amikor megismertem egy-egy csajt, akiről sütött a pánik, miközben próbálta a legjobb formát hozni - azt, amelyik sosem volt a sajátja -, hogy helyet kapjon az utolsó járatra: ez lettem volna én - a boldogság felé. Csak hát az úgy nem megy, te is tudod.

Oké, a teknőcöt persze én nyírtam ki, nem ő szúrta el a dolgot. Ám szerintem így is vágod, miért jött elő a krallozással, egyebekkel. Azért idebököm még egyszer: vitamin, fűtőrendszer, de időben!

Amúgy gondolj rólam, amit akarsz, de aztán az volt, hogy Edvárd porhüvelyét beleraktam egy gyufás skatulyába, azt egy nylonzacsiba, majd az egészet a frigó mélyhűtőjébe. Úgy voltam vele, ha majd lesz időm, tisztességgel eltemetem. Csak arra se lett sose időm. A családban viszont híre ment, hogy teknőshullát őrizgetek a frigóban, és bár bírják a főztöm, amilyen finnyásak, kezdtek beszólogatni.

Így történt, hogy Edvárdot fél év fagyasztás után végül simán kidobtam a szemétbe. Ez volt a legpraktikusabb, bár kicsit szégyelltem.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.