"Bekémiázta a csajodat" - csajozik a facér pasi

buli Sztankay Ádám sztárszerzők párkapcsolat férfi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem túl elegáns buliba elmenni, és ott összeszedni a pék csaját. Volt is belőle kalamajka rendes, állatorvos öltögette össze a sérült részeket. A fater meg csak nézte a műsort. Sztankay Ádám heti jegyzete a víztoronyból.

A malter, amely mindezt összetartja, tragikumában is lírai kép: kötéltánc a víztorony felső teraszának párkányán, Béla onnan fürkészi a talajszint sziklás foltjait, ugrani készül, pár méterre tőle kishúgom látható törökülésben, cigarettával, ám higgadtan, mint egy túsztárgyaló.

Béla egyetlen rúgással jutott át az emeletet lezáró ajtón, miután a torony földszinti részének homályosabb zugában belebotlott a helyi polgármester unokatestvérének vízszintben elhelyezkedő fiába, ami még oké, csakhogy Tünde pont alatta lokalizálódott, hosszában.

A csávó már érkezéskor szimpi lett, kabriójából kiszállva undorral hesszelte Béla húszéves Suzukiját - rögzítsük: vadiúj dagasztóért áldozta be kétéves Opeljét -, valamit be is szólt, majd rányomult Tündére. Utóbbi persze jelezte Bélának: kezeli a helyzetet.

Ám ahogy nőtt a tömeg - csak polgárőrből megyényi összejött, - a faszival együtt kikerült a képből. Amikor meghallottuk Béla üvöltését, a kirúgott ajtó csattanását, én éppen a tesómmal dumáltam, tűztünk a tetthelyre: a csávó már iszkol elfele, Tünde, mint darab rongy, szemei srégen kiakadva, de legalább bugyiban.

Bélából csak a döngés hallatszik, vágtat a tetőre, a húgom utána, annyit szól vissza: "Kezelem a helyzetet!" Hogy ne mondjam, lady's night. Erika is láb alatt, rákiáltok, hívja ki a mentőket, majd fel tesóék után. A topon a húg törökülésből moderálja a helyzetet, Béla a párkányon billeg. Tesóm int, húzzak le, lent leveszem, csávó mászik a kabrióba, hopp, kiszedem, pofán verem, repül picit, nekem meg kurvára megfájdul az alkarom.

- Szép volt! - kiáltja Béla a magasból. Tesóm mesélte utóbb: neki is volt hatása a pékre, de abból csak ütésem láttán szállt el az önirányú halálvágy.

- Nyírjuk ki! - rikkantok vissza Bélának. - Bekémiázta a csajodat! Mint a ménkű, csap le a toronyból, próbálom lefogni, most már a csávót ölné, egészséges fordulat, de tróger miatt mégse csukják le. Ahogy dulakszunk - van anyag benne, nem keltészta -, megbotlik, hanyatt esik, egy bográcsláb meg sutty, végigszántja a hátát.

Itt volt az, a véresebb résznél, hogy az eladdig kissé tanácstalan vendégek javarésze kezdett megpucolni. Akkor vihette magával pereputtya a kabriós brióst is, a szétcsapott, buci képével.

Tipp! Rihanna legbotrányosabb fotói! (18+)


Volt, ahogy volt, annyi biztos, faterom a társasági esemény hektikusabb szakaszaiban is elégedetten ücsörgött campingszékén, eszegetett, iszogatott, a végjáték közben pedig a mellette ácsorgó, rémülettől botmerev Cilikét nyugtatgatta: "Nyugi, kislány, nyugi, csak egy kis színház."

A publikum távoztával a falu állatorvasa - azt ott tartotta a hivatástudat - előbb Bélát varrta össze az állatvilág sürgősségi eseteire kéznél tartott cuccaival, majd én kaptam fáslit a karomra, meg diagnózist, hogy csak lópikula, zúzódás. Béla megfoltozva száguldott is Tünde után a toxikológiára, onnan jelentette telefonon, minden oké, csaját már áttették a megfigyelőbe. Mondtam neki, Isten éltesse még egyszer, ne tagadja, szép este volt, mire röhögött, egész addig, míg el nem pityeredett. Mondta, semmi gáz, csak az örömtől.

Nem vágtam rögtön, minek örül annyira, hogy mindjárt rí is rajta, de aztán beugrott: talán annak, hogy még él a nője, meg hogy ő se halt szörnyet, fejjel lefele. Aztán én is hazaindultam Cilikével, aki már nem volt ledermedve, reszketett, mint a rosseb.

A fater maradt, ahol volt, hogy lássa a hajnalt a hegyek között.



Amikor leszáll az éj... akkor indul a LifeNight!

Kíváncsiak vagytok, milyen az, amikor egy kicsit bujábbak, perverzebbek és vagyunk? Akkor gyere vissza este 10 után a Life.hu-ra, mert a szerda esti LifeNight-ban egy pasi megmondja, mit gondol arról, amikor valaki lefekszik az anyja barátnőjével, láthatsz egy videó egy igazi Vámpírasszonyról, illetve a szerdai szexhoroszkóp áttanulmányozása után egy modell meztelen fenekével is megajándékozunk. ;-)





Tudj meg minden érdekességet már a hírfolyamodból! Csatlakozz hozzánk iWiWen és Facebookon!


"Mégis vihart érzek" - Csajozik a facér pasihttp://www.life.hu/sztarszerzok/20120619-megis-vihart-erzek-csajozik-a-facer-pasi.html"Tisztes feleséget megfektetni" - Csajozik a facér pasi (18+)http://www.life.hu/sztarszerzok/20120612-tisztes-feleseget-megfektetni-csajozik-a-facer-pasi-18.htmlMészárosné izzik - csajozik a facér pasi (18+)http://www.life.hu/sztarszerzok/20120605-a-meszarosne-izzik-csajozik-a-facer-pasi-18.htmlBeindulni a henteslányra - csajozik a facér pasi (18+)http://www.life.hu/sztarszerzok/20120529-beindulni-a-henteslanyra-csajozik-a-facer-pasi.html"Nem vagyok én labda" - csajozik a facér pasi (18+)http://www.life.hu/sztarszerzok/20120522-nem-vagyok-en-labda-csajozik-a-facer-pasi-18.htmlÁtpasszolni Cilikét a faternak - csajozik a facér pasihttp://www.life.hu/sztarszerzok/20120515-atpasszolni-ciliket-a-faternak-csajozik-a-facer-pasi.html"Vettem egy víztornyot" - csajozik a facér pasi (18+)http://www.life.hu/sztarszerzok/20120508-vettem-egy-viztornyot-csajozik-a-facer-pasi-18.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.