kisülés fizika félelem kísértet paranormális jelenség gömbvillám
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiedelmek tucatjai kötődnek a gömbvillámhoz - nem érdemtelenül, hiszen az egyik legtitokzatosabb természeti jelenségről van szó.

Matat a ménkű

Számos feljegyzés őrzi a gömbvillám látogatását az emberek által lakott terekben, ahol ez a jelenség különös módon viselkedik. A matató ménkű elnevezést is éppen ezért kapta, mert megjelenése után akár fél percig is képes rettegésben tartani a helyiségben tartózkodó embereket - és nemcsak a puszta jelenlétével, hanem mozgásával is. Úgy tűnik, mintha a gömbvillám gondolkodna, és keresne valamit vagy valakit. Keres, kószál benn a térben, hozzá-hozzá ér tárgyakhoz, néha az emberekhez is. Érintését pedig sérülések vagy akár pusztulás, halál is kísérheti. A cseppet sem veszélytelen látogatás után aztán egyszercsak eltűnik, csak az égésnyomok (ha vannak) és valami különös, nagyon erős szag marad utána.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

A történelmi időkben is felfigyeltek a veszélyes jelenségre, bár ahogy ma is, csak találgatni tudták a tűzgömbökkel kapcsolatos igazságot.
A Törökországban tartózkodó Mikes Kelemen is beszámol egy találkozásról, amikor is egy narancsszínű tűzgolyó belibbent az ablakon, és az asztalnál sorban ülő hölgyek közül kiválasztott egyet, akit alaposan megperzselt a szoknyája alatt. Bár a beszámoló vidáman ecseteli a találkozást, azért sokan nem voltak ennyire szerencsések, és halálra égette őket a gömbvillám.

Kísértetek nincsenek?

Sokan például a megmagyarázhatatlan önégések hátterében is a gömbvillámok létezését, megjelenését vélik. Feltételezik, hogy a gömbvillám "láthatatlan" módon is képes megjelenni, nem feltétlenül libben be az ablakon színes "öltözetben", nem feltétlenül kíséri hang és szaghatás a jelenlétét. Láthatatlan is lehet, és egy pillanat alatt végezhet "áldozatával". Mások szerint a kísértethistóriák magyarázatául szolgálhat az energiajelenség.

Mini űrhajók

A parajelenségek magyarázatán túl viszont olyan elképzelés is napvilágot látott, hogy nem természeti jelenség a gömbvillám, hanem valamilyen földönkívüli életnek a felderítő eszköze. Azért kutat, mert millió adatot szerez és közvetít a környezetében lévő tárgyakról és személyekről. Az elviselhetetlen, halálos erősségű energia pedig a mozgásához szükséges mennyiség vagy védőpajzs, hogy ne tudjunk ártani neki.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

A gömbvillámnak van agya?

Mások szerint nem tárgyról, hanem "élőlényről" van szó. Hiszen a gömbvillám mozgására nincs jobb szó, mint hogy "viselkedik". Nagyon is úgy tűnik, mintha mindaz, amit tesz, tervszerű lenne, és megjelenésének nincs más oka, mint hogy kapcsolatba szeretne lépni velünk. Ám ezt az eltérő "biológia" megakadályozza. Így közeledési kísérletei rendre meghiúsulnak, mi több, olykor tragédiába torkollnak.
Még azok az emberek sem tudnak ésszerű magyarázatot adni a titokzatos matatására, akiknek nem lódult meg a képzeletük, és objektíven igyekeztek beszámolni a gömbvillámmal való találkozásról.

Csaba, 26 éves, autószerelő:
"Vihar után voltunk néhány perccel, a feleségem és a két gyerekem már asztalnál ült, vacsorához készülődtünk. Én kézmosás után léptem be a konyhaajtón. Ahogy betettem a lában a helyiségbe, abban a pillanatban belebegett egy tűzgömb a konyhaablakon. Vagy olyan volt, mintha bejött volna, de hát zárva volt az ablak. Mindenesetre a konyhában megjelent egy narancs és kék színű, körülbelül 10 centiméter átmérőjű labda, ami ijesztően sercegett. Megdermedtünk a félelemtől, én különösen, mert azonnal tudtam, hogy gömbvillámmal van dolgunk, és azt is tudtam, a vele való találkozás nagyon veszélyes. A félelem mellett azonban magával ragadott a gömb viselkedése. Olyan volt, mintha 'szaglászott' volna. Lebegett, megállt, továbblebegett. A gyerekeket kikerülte, de a feleségem feje fölött 'ácsorgott' egy ideig. Azt hittem, lángra kap a haja, de szólni se mertem. Aztán a feleségemet otthagyta és engem vett szemügyre. Az ökölbe szorított vizes kezemhez közelített, és csak arra tudtam gondolni, hogy istenem, csak hozzám ne érjen. Nem vagyok fizikus, de az azért beugrott, hogy a vizes kezemnek nem tenne jót, ha azzal az iszonyatos erejű feszültséggel találkozna, ami a gömbvillámban sűrűsödött. Aztán egy pillanat alatt vége volt a dolognak. Mintha lobbant volna egyet és eltűnt."

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Egy fórumbejegyzés gyerekkori élményt idéz, ahogy a ház teraszán hirtelen megjelent a gömbvillám:
"Mi gyerekek megszeppenve lestük, de anyánk seprűt ragadott és óvatosan elterelgette a közelünkből azt. Anyánk azt mondta utána, hogy alattomos az a 'ménkű', mert még a falakat is átrakja, ha úri kedve úgy találja."

Nincs titok többé?

A gömbvillám azonban még véletlenül sem városi legenda, olyannyira nem, hogy tavaly ausztrál fizikusok egy csoportja végre megfejtették a titkát. Legalábbis először a világon sikerült leírni a gömbvillám keletkezésének matematikáját. Az elmélet szerint gömbvillám akkor jöhet létre, ha egymástól elszigetelt térben (tökéletes példa erre egy ablak két oldalán elhelyezkedő tér), az egyik oldalon nagyon erősen ionizált mező jön létre, amely a másik oldalon oly módon képes gerjeszteni a levegő molekuláit, hogy azok gömb alakra ugranak össze és kisülnek. A kutatás vezetője azonban elárulta, hogy mindaddig, amíg a gyakorlatban nem képesek modellezni, létrehozni a gömbvillámot, addig ez a megfejtés is csupán teóriának tekinthető. Még akkor is, ha messze a legtetszetősebb vagy leghihetőbb az összes eddigi megközelítéshez képest.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.