lélek pszichológia szem Tekintet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Óvodás gyerekek precízebben, nagyobb örömmel oldják meg feladataikat, ha anyjuk figyelő tekintetét érzik magukon. A szerelmes nő vérnyomása megemelkedik, arca kipirul, érverése szaporább lesz, ha azt érzékeli, hogy kedvese tekintete pásztázza az arcát.


A szem nem hazudik...

A tekintet, vagyis a szem a testbeszéd, a metakommunikáció talán egyik legfontosabb eszköze. A verbális kommunikáció mellett a legérthetőbb módon vagyunk képesek a szemünkkel kifejezni érzelmeinket, pillanatnyi állapotunkat, és a szavakkal (és más kommunikációs eszközzel) ellentétben, úgy tűnik, a szemünk az egyetlen, amely képtelen füllenteni.

Thinkstock
Thinkstock

Hiába a mosoly, a meleg ölelés, a kedves mondatok, elég egyetlen röpke összekapcsolódása a tekinteteknek ahhoz, hogy pontosan észleljük, a másik nem őszinte egy bizonyos helyzetben. Ez néha kellemetlen is lehet (főleg ha mi szeretnénk tökéletesebben rejteni valódi érzéseinket), máskor azonban kifejezetten hasznos a dolog, hiszen rejtett konfliktusokat lehet felszínre hozni és időben megoldani az árulkodó tekintet hatására. Az őszinte tekintet azonban a sikeres kapcsolatépítés elengedhetetlen feltétele is: hiszen szemünk elutasítást, ellenszenvet, irigységet ugyanúgy kifejezhet, mint a vágyódásunkat is valaki vagy valami után.

Evolúciós kutatások szerint a másik ember tekintetében való olvasás a túlélést segítette elő, hiszen szavak nélkül is lehetett érzékelni (és szuper gyorsan reagálni) a másik szemének üzenetére: ha az haragot, gyilkos indulatot, agressziót tükrözött, akkor az természetesen fenyegetést jelentett és vagy időben menekülőre lehetett fogni a dolgot, vagy ellenkezőleg a másik kihívó tekintete következményeként felvették őseink a harcot.
Nem véletlen az sem, hogy egy állatnak - a legéletszerűbb, hétköznapi helyzetben - például egy kutyának nem szabad sokáig, kitartóan a szemébe nézni, mert azt az állat agressziónak érzékelheti, és esetleg menekülés helyett támadással akarja megoldani a számára kihívó harci helyzetet.

Thinkstock
Thinkstock


Az emberi szemben azonban nem csak a kutyák olvasnak: kutatók szerint az emberek által nevelt csókák felismerik a szem vizuális észlelésben betöltött szerepét. Idegen ember jelenlétében például csak akkor hajlandók táplálkozni, ha az idegen ember tekintete elfordul. A megfigyelések szerint, ha rájuk irányult a pillantás, akkor azonnal abbahagyták az evést. A táplálék helyének felismerésében is szerepet kapott az emberi tekintet iránya. Ha egy kutató tekintete a táplálék és a csóka között vándorolt, akkor egy idő után követni kezdte az emberi tekintet irányát a madár, és meglelte az élelmet. Ha azonban csukott szemmel fordult a kutató a táplálék irányába, ezt az összefüggést, az emberi tekintet irányító célzása nélkül, a madár nem ismerte fel.

Egy pillantással elbűvölte

A szerelem, a hódítás terén is világelső a tekintet. Azt, hogy a másik nem egy bizonyos tagja valóban tetszik-e nekünk vagy sem, a tekintetünkből lehet a legtisztábban kiolvasni. Nőknél a megrebbenő tekintet, a zavartan lesütött pillák, az időnként - a pillák rejtekéből felfelé irányuló tekintet jelzi kristálytisztán, hogy a másik egy cseppet sem közömbös iránta, míg a férfiak éppen ellenkezőleg - nyílt, egyenes pillantással fejezik ki tetszésüket, sőt rajongásukat a szemük elé került nő felé. Ha azonban átsiklik valaki felett a férfi tekintete, akkor nagy valószínűséggel közömbös számára a nő.

Thinkstock
Thinkstock

Később, a kapcsolat következő szakaszában a hosszas, egymásba fűződő tekintettel (szemezés) lehet szavak nélküli üzenetet váltani egymással, mely ez esetben nem agressziót, hanem érdeklődést fejezhet ki.

És a szex...

Sokan hiszik azt, hogy a női orgazmus pillanata nem tetten érhető, pedig éppen a nő szeme az, amely (minden színészi játékot eltaposva) képes elárulni, hogy valóban felsétált-e a hölgy a csúcsra, vagy éppen a közelében sem jár: az orgazmust megelőző pillanatokban ugyanis a pupilla hatalmasra tágul, és ezt semmilyen fortéllyal nem lehet eljátszani.

A szemével szinte ölni tud

Haragunkat, nem tetszésünket is könnyedén tudjuk tekintetünk dárdahegyére tűzni. A szemmel bizony szinte ölni lehet. Hányszor rettenünk meg életünk során egy másik ember (akár a saját szülőnk, vagy tanár, esetleg egy főnök) szúrós pillantásától?
És mi történik ilyenkor: ha a haragnak szóban nem enged utat a dühös ember, akkor a szem szűk réssé válik, azon keresztül vág utat magának a düh, ha azonban a haragot hangos kiabálás is kíséri, akkor a szem hatalmasra nyílik, párhuzamot vonva a nagyra nyílt, üvöltő ajakkal és a széles gesztusokkal.
Nagyon érdekes, hogy bár az arcjáték nagyon fontos lehet a valós érzelmek kifejezésének felismerésénél, egy kutatás azt bizonyította be, hogy a szem önmagában is alkalmas az érzelmek közvetítésére.
A kísérletben mosolygós, szerelmes, szomorú, dühös tekinteteket mutattak meg gyerekeknek - úgy, hogy az arc nem, csak a szem csíkja látszott. Az első osztályos gyerekek jelentős része (73%-a) ismerte fel helyesen a valós érzelmi állapotot, csak a szemek alapján.

Gazdag Enikő pszichológus véleménye:

Az arckifejezésekből, a tekintetből valóban lehet olvasni, ahogyan a cikk is leírja, sőt, a hazugság is tetten érhető, de hajlamosak vagyunk következtetéseket is levonni egy-egy nézésből. Ezekben a következtetésekben (pl. azt gondolja a másik, hogy rossz vagyok, inkompetens vagyok, stb.) nagyrészt benne van a múltunk, hogy milyen értékeléseket hoztunk otthonról, és mi magunk milyen feltételezésekkel illetjük önmagunkat (pl. mások butának látnak, lustának, kövérnek stb.). Ezen akkor tudunk változtatni, ha elfogadjuk önmagunkat, függetlenítjük magunkat mások véleményétől, értékelésétől. Társas helyzetben együtt cselekedni, dolgozni vagy sportolni azért hatékonyabb, mint egyedül, mert a többiek motiváló hatással bírnak ránk, egymásra, és jobb eredmények születhetnek, mintha nem ösztökél a közösség (társas facilitáció elmélete). (Tehát nemcsak mások tekintete, hanem azok részvétele, a "hasonló cipőben" járás is hatékony.)

Szakértőnktől itt kérdezhetsz!


A férfiak sem szeretik a testüket?http://www.life.hu/tested-lelked/dieta/20110524-a-ferfiak-sem-szeretik-a-testuket.htmlJeruzsálem-szindróma - szent azonosulás vagy vallási téboly?http://www.life.hu/tested-lelked/20110523-jeruzsalem-szindroma-szent-azonosulas-vagy-vallasi-teboly.htmlTeszteld magad! Vannak szociális félelmeid?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110520-neked-vannak-szocialis-felelmeid.htmlA szinglik fajtái: te melyik csoportba tartozol?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110517-a-szinglik-fajtai-te-melyik-csoportba-tartozol.htmlBoszorkányok márpedig léteznek!http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20110516-boszorkanyok-marpedig-leteznek.htmlTe is mindig mellényúlsz? A jó párválasztáshoz önismeret kell!http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110511-te-is-mindig-mellenyulsz-a-jo-parvalasztashoz-onismeret-kell.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.