T-Mobil mobiltelefon akció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tavalyi ünnepi időszak egyik slágerterméke, az okostelefon várhatóan az idén is nagyon népszerű lesz az ajándékozni vágyók körében, és minden bizonnyal feltűnnek majd a karácsonyfa alatt az egyre keresettebb táblagépek is. Ezeket a készülékeket a legtöbben természetesen mobilinternet előfizetéssel együtt, a nagy netfogyasztók pedig már szupergyors sebességgel szeretnék használni.


A T-Mobile új havidíjas ügyfeleinek mintegy hetven százaléka már okostelefont választ. Idén karácsonykor a szolgáltató a feltöltőkártyás ügyfelek körében is komoly érdeklődésre számít, így ilyen konstrukcióban is kínál készülékeket kedvező feltételekkel. A Domino csomagban megvehető akciós okos készülékek árai 24 990 és 29 990 Ft között mozognak, amelyből az év végéig online megrendelés esetén még további 10% kedvezmény jár. Sőt, meghatározott készülékekhez most 2x30 napig 100 MB adatforgalom is jár ajándékba Domino Go!Net M csomaggal.

A havidíjas előfizetők is számos kedvező árú okostelefon közül válogathatnak, amelyek közül több már 0 Ft-ért elvihető új előfizetés esetén, amennyiben az előfizetésre és a díjcsomagra is két éves hűséget vállal az ügyfél. Most új készülék mellé érdemes MédiaMánia, T-Mobile ikon, Like vagy Fun díjcsomagot választani, hiszen december 31-ig történő vásárlás esetén a díjcsomagban foglalt adatmennyiség duplája használható fel 2012. február 29-ig*. Egyre többen fedezik fel a táblagépek előnyeit, például a mobiljátékhoz és médiafogyasztáshoz is kiváló nagy képernyőt. Számukra is vonzó ajánlatokkal szolgál a T-Mobile: egyes táblagépek új mobilinternet-előfizetéssel, az előfizetésre és a díjcsomagra vállalt két éves hűséggel már 0 Ft-tól elvihetők.


A mobilinternet csomagok között bárki találhat számára megfelelőt. E-mailezéshez, böngészéshez, különböző tartalmak le- és feltöltéséhez a RelaxNet, vagy a szupergyors Net&Roll díjcsomagok ajánlhatók, utóbbiak intenzívebb netezéshez, illetve videomegosztó oldalak kedvelőinek javasoltak. A Net&Roll díjcsomag-család új távlatokat nyit a mobilinternetezésben: a megnövelt elérhető sebességnek és a bőséges benne foglalt adatmennyiségnek köszönhetően kedvenc filmjeinket, zenéinket, játékainkat online, útközben is jó minőségben élvezhetjük . A mostani karácsonyi akcióban egy vagy két éves hűség vállalása esetén kedvezmény jár a mobilinternet-csomagok havi díjából is, új vagy meglévő, lejárt hűségnyilatkozatos előfizetés esetén.

Érdemes körülnézni a T-Mobile honlapján, ugyanis akik a neten vásárolnak, további meglepetésekre is számíthatnak! Az Adventi kalendárium promócióban például december 1. és 23-a között nap mint nap más termékeket kínálnak 20% és afeletti kedvezménnyel online vásárlás esetén, sőt az érdeklődőket díjmentes SMS-ben értesítik a napi akciós termékekről.

*A díjcsomag mellé aktivált adatdíjcsomag, vagy kiegészítő opció esetén a kedvezmény nem érvényesül.

Fizetett tartalom.

Kiverte a biztosítékot a legújabb reklámkampányhttp://www.life.hu/legytrendi/20111124-izlestelen-reklamban-domborit-az-oscarjelolt-tinisztar.htmlŐk jártak a legjobban - David Jones-szal!http://www.life.hu/legytrendi/20111201-trendi-david-jones-taskak-szemelyesen-adtak-at-a-nyeremenyeket.htmlDivatdiktátorok a múltbólhttp://www.life.hu/legytrendi/20111130-divatdiktatorok-a-multbol.htmlÁtalakítunk! Igazi címlaplány lett Mónikábólhttp://www.life.hu/legytrendi/20111129-atalakitunk-nanasi-pal-fotomuvesz-es-holdampf-linda-az-xfaktor-stylistja.htmlEz az új trend? Lyukas ruhában parádézott Lady Gagahttp://www.life.hu/legytrendi/20111122-ez-az-uj-trend-lyukas-ruhaban-paradezott-lady-gaga.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.