A történelem legmegbecsültebb szeretője

Főhősünk 1721. december 29-én született Párizsban, Jeanne-Antoinette Poisson néven, Francois papa és Madeleine mama lányaként. Erős a gyanú azonban, hogy igazi édesapja valójában egy gazdag bankár volt, bizonyos Charles, aki később tényleg örökbe fogadta a kislányt, miután Francois apuka elhagyta az országot, lévén fűnek-fának tartozott és nyakig ült az adósságban. A lényeg tehát: a kislányt a biológiai apja nevelte fel, gyámként. Kissé kacifántos a kezdet - és a folytatás sem lesz simább.

A lány neveltetésére édesanyja és nevelőapja is nagy figyelmet szentelt. Gyerekkorát egy kolostorban töltötte, ahol jó nevelést kapott a szép és okos kislány. Később otthon folytatták képzését, meglehetős sikerekkel: igazi kifinomult hölgyet faragtak belőle. Mondjuk jó volt az alapanyag is hozzá. Idővel megtanult szépen szavalni, énekelni, táncolni, festeni, sőt, még klavirkordon is játszott. Minden jó úton haladt a sikeres házasság felé, ilyen tudással és szépséggel ugyanis könnyűszerrel meghódíthatott bárkit. Ő azonban nem érte be akárkivel. Kilencéves korában állítólag megjósolta neki egy jövendőmondó, hogy egyszer majd egy király szívét birtokolja. Ezután a család csak reinette-nek, azaz kis királynőnek szólította.

Kis idő múltán meghívást kapott a királyi álarcosbálba, amit XV. Lajos király fia friss házassága alkalmából rendezett. A nő roppant fondorlatos húzással kurtizánnak öltözve jelent meg a király előtt, akinek azonnal felkeltette az érdeklődését. Többek között azért is, mert épp egy szerető mínuszban volt, ekkoriban halt meg előző ágyasa. A bál további részletei homályba vesznek, egy azonban bizonyos: az ünnepséget februárban tartották, márciusra pedig Jeanne már a király hivatalos szeretője volt. Erre aztán senki sem számított, mindenki egy gyors fellobbanásra tippelt a lány alacsony származása miatt. A szerelem viszont kiszámíthatatlan, mint tudjuk. Jeanne-Antoinette-et hamarosan már a király "maitresse déclarée"-jeként, azaz hivatalos szeretőjeként mutatták be az udvarban. Mit is jelentett ez? Ebben az időszakban ritka volt a spontán, szerelmen alapuló házasság. A szülők eldöntötték, kihez adják gyermeküket, nem volt apelláta. Csoda hát, ha mindenki szeretőt tartott? A házasság, a vagyonegyesítés, a vérvonal őrzése egy dolog, a szerelem, érzelmek és vágyak pedig megint más tészta. A királynak meg amúgy is szabad volt bármit megtenni, pont emiatt szóltak volna rá? Ugyan, dehogy! A király szeretőjének lenni sokkal inkább kiváltságos pozíció volt, semmint alantas dolog. Jeanne hivatalosan elhagyta férjét, és beköltözött Versailles-be, közel a királyhoz, akinek hivatalosan be kellett őt mutatnia az udvarnál. Mielőtt ez megtörtént ranggal ruházta fel, például megkapta a Pompadour márkinője címet. Magyarul kistafírungozta a fiatal szeretőjét, mielőtt a kritikus, intrikákkal teli udvar elé állította volna szeptember 14-én.

Jeanne hamar elsajátította a tudnivalókat: pillanatok alatt megtanulta a közel sem egyszerű udvari etikettet, amivel jó benyomást tett. Madame Pomadour okos volt, tudta jól, hogy a király szeretőjének lenni egy olyan poszt, amire minden fiatal és csinos nő vágyik az udvarban, és ezért mindent meg is tesznek. Sejtette, hogy bájaival sokáig nem gyakorolhat befolyást Lajosra, így igyekezett mindenki fölé emelkedni az eszével, jó ízlésével, rafinériájával. Színházat szervezett, ahová csak a legelőkelőbb és legmagasabb körökből hívott meg vendégeket. Esze és ítélőképessége egyre nagyobb hatással volt a királyra is, aki sok kérdésben kikérte a véleményét. Madame Pompadour többek között nagyszerű politikusnak mutatkozott, aki sokszor adott tanácsot államügyekben, emellett pedig a művészetet és tudományt is bőkezűen pártolta mindenkor. Jeanne olyan jó tanácsokkal látta el a királyt, hogy az sokszor felállt egy-egy tanácskozás kellős közepén, ha döntésképtelen volt, titkos úton szeretője szobájába sietett, majd újult erővel és nagyszerű ötletekkel tért vissza a várakozó tanácsnokokhoz.

Madame Pompadournak jó szeme és ízlése volt egyébként a rokokó berendezésekhez, tárgyakhoz. Neki volt köszönhető, hogy korszerűsítették a Sévres manufaktúrát, amely hamarosan Európa leghíresebb porcelángyártó üzeme lett. Jeanne lelkes és ambiciózus volt, sok költőt és írót protezsált és jó pár épületet is neki köszönhetünk. Ő tervezte például többek között a Place de la Concordot is. 1750 után Jeanne olyan erős hatással volt XV. Lajosra, hogy az lassacskán mindenben kikérte a nő véleményét, legyen szó külpolitikáról vagy katonai ügyekről. Ő lett tehát a király jobbkeze, ő irányította finoman hátulról a szálakat. 1756-tól udvarhölggyé nevezték ki, ezért le kellett mondania hivatalos szeretői státuszáról, de barátilag és emberileg a király mellett maradt haláláig és továbbra is segítette tanácsokkal. Többek között Madame Pompadournak tulajdonítják az 1755-ös francia-osztrák szövetség megkötését. Fáradozásai közben egészsége egyre romlott, már a csodatévő krémek és az ólmos púder sem segítettek rajta. 1764-ben hosszú szenvedés után tuberkulózisban halt meg. 42 éves volt. Hivatalosan XV. Lajos nem gyászolhatta bizalmas kedvesét, hiszen már készen állt az új szeretője, aki enyhítette bánatát, de nagyon valószínű, hogy a királyt igen megrázta a nő halála.

Madame Pompadour sokkal több volt, mint egy szerető, sokat tett az irodalomért, művészetért, tudományért. Éles eszével segítette a királyt a diplomácia és politika területén. A mai napig ő az egyik legmegbecsültebb szerető a történelemben, "Őfelsége, az alsószoknya", ahogy a porosz király emlegette.