Cindy 48! Összeszedtük a legszexibb címlapjait, köztük a legvadítóbb aktot is

Forrás: AFP -
fashion week modell Cindy Crawford születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kislánykoromban számomra ő volt a nő: csodaszépnek láttam a jellegzetes arcformájával, karcsú, mégis izmos alakjával, és boldog lettem volna, ha nekem is van egy szépségpötty a szám felett. A világ egyik legismertebb és legszebb modellje 48 éves lett, ő azonban jól kibabrál az idővel: fantasztikus formában van.

Cindy 1966-ban született DeKalb városában, Illinoisban, és angol, német illetve francia felmenőkkel is büszkélkedhet. Szépségét 16 évesen, egy nyári munka alatt fedezte fel egy fotós. Az iskolát azonban még nem hagyta ott – vegyészmérnökként kezdett a Northwestern Egyetemen, ám egy szemeszter után úgy döntött, inkább a szépségét, mint az eszét kamatoztatja. Manhattanbe költözött, hamarosan pedig a világ vezető topmodelljei között találta magát.

Forrás: AFP

Cindy a '80-as, '90-es évek nagy topmodell-generációjának tagjaként a legnevesebb divatlapokban pózolt: láthattuk a Vogue, W, People, Harper's Bazaar, Elle, Cosmopolitan és az Allure címlapján, de megmutatta idomait a Playboy hasábjain is. Számos világmárka választotta őt modelljének: dolgozott többet között Gianni Versace, Escada, Revlon, Omega és Maybelline kampányokban. Ciny nemcsak modell, de divatikon is volt egy személyben: az 1991-es Oscar-gálán viselt tűzpiros Versace kreációja például minden idők 12. legszebb Oscar-ruhája lett a Variety szerint.

/1402/Cindy2014219151049

Ezután következett a képernyő és a vászon: Cindy először csak videoklipekben mutatta meg magát, többek között George Michael szupermodellekkel "felturbózott" Freedomjában és Bon Jovi "Please Come Home For Christmas" című dalában. Majd jött a televízió: 1989-1995 között az MTV House of Style című divatműsorát vezette, a '90-es évek elején pedig Pepsi reklámfilmekben tűnt fel. Majd jött a mozi: a Tiszta játszma című akciófilm 1995-ben csúfosan megbukott, és mindenki beismerte, hogy a szupermodell jobban mutat a címlapokon, mint a mozikban. Szerencsére ő sem erőltette a dolgot.

Az edzést azonban annál inkább: a sportos életmódjáról híres szépség több aerobikkazettát is piacra dobott, így amíg a hölgyek otthon a modell gyakorlataira tornáztak, addig a férjek sem unatkoztak a tévé előtt.

A 48 éves Cindy a mai napig feltűnik rendezvényeken, és meg kell hagyni, még mindig tökéletesen néz ki. Az arcát elnézve az azért biztos, hogy ő sem vonta ki magát a botox- és a ránctalanító kezelések alól, de egyelőre még megmaradtak a vonásai. Az pedig, hogy nagyon odafigyel a testére, egészen biztos, hiszen a mai napig vékony és szálkás a teste.

BAFTA-gála: A legszebb macskaszemekhttp://www.life.hu/trend/20140217-bafta-gala-2014-a-legszebb-frizurak-es-sminkek.htmlA vasárnap esti londoni BAFTA filmes díjátadó még mindig lázban tartja a divatvilágot, így a legszebb ruhaköltemények után most összeszedtünk néhány emlékezetes sminket és frizurát. Lássuk, kik érdemelnek stílus-különdíjat!TrendAFPDémonok és királylányok - Heti stílusmustrahttp://www.life.hu/trend/20140214-divat-es-trend-a-life-hu-heti-stilusmustrajaban-szerepel-naomi-watts-solange-knowles-amber-heard.htmlA díjátadó szezon közepén járunk, a világsztárok pedig tavaszi színekkel és merész párosításokkal kísérleteznek. A héten a filmcsillagok zöme a New York-i divathéten mutatta meg a legjobb formáját, de persze filmbemutatókban és gálákban sem volt hiány. A Life.hu stílusmustrájából kiderül, a héten mi inspirálta Hollywood sztárjait.TrendOrigo5 kérdés a szépségről: Epres Pannihttp://www.life.hu/trend/20140217-5-kerdes-a-szepsegrol-epres-panni.htmlA gyönyörű magyar modell sportos életmódot folytat, de a szépségápolásra is nagyon odafigyel. Az arcbőre a mai napig tökéletes, de persze neki is van néhány dolog, amire igyekszik minél jobban odafigyelni. A Life.hu sorozatában ezúttal Epres Panni mesélt nekünk szépségápolási szokásairól. TrendFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.