Melltartó nélkül kellett játszaniuk a női teniszezőknek Wimbledonban

Forrás: AFP/Patrick Kovarik -
játékos melltartó tenisz szett Wimbledon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tenisztörténelem legnagyobb összecsapásaként emlegetik a wimbledoni versenyt, melynek során a játékosoknak szigorú öltözködési szabályoknak kell megfelelniük. Előfordult, hogy a női játékosokat még a melltartójuktól is megfosztották, ha az nem passzolt felsőjükhöz. 

Nagyon szigorú feltételeknek kell megfelelniük azoknak, akik részt vesznek az angliai tenisztornán. A teniszezők ugyanis Wimbledonban kizárólag fehér ruhában játszhatnak, és az sem mindegy, mit viselnek a ruha alatt. Tavaly nem mindenki tartotta be a szabályokat, így számos kellemetlenség adódott: ha például szí­nes volt egy-egy já­té­kos mell­tar­tója, levetették vele, ne­hogy átüssön a fehér felsőn. Így melltartó nélkül kellett játszania az illetőnek – írja a Mirror.

Forrás: AFP/Patrick Kovarik

A szervezők a férfiakat sem kímélik: korábban egy játékost fel is szólítottak arra, hogy többé ne viseljen sötét alsónadrágot, mert átütött a nadrágján a játék alatt. Wimbledonban a tradíciókra és a szabályokra mindig nagy figyelmet fordítottak. Az összes kiegészítőnek teljesen fehérnek kell lennie, maximum egy centiméternyi más színű csík engedélyezett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.