Shirley Temple ikonikus piros pöttyös ruhája 75 ezer dollárért kelt el

Forrás: Tumblr.com -
Shirley Temple aukció ruha
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Shirley Temple piros pöttyös ruhája, amelyet egy 1934-ben forgatott filmben viselt a gyereksztár, 75 ezer dollárért (21 millió forintért) kelt el egy Kansas Cityben rendezett árverésen.

A keddi aukción Temple több mint 500 gyermekkori relikviájára lehetett licitálni, köztük rengeteg babára és egyéb játékra, valamint filmekben viselt jelmezeire. Az árverésen az egykori filmcsillag gyerekméretű Steinway-zongoráját 45 ezer dollárért (csaknem 13 millió forintért) vásárolták meg. Az aukciót a marylandi székhelyű Theriault árverési ház szervezte a Temple-hagyaték megbízásából.

Forrás: kansascity.com

Shirley TempleBlack tavaly februárban hunyt el 85 esztendős korában. A harmincas évek elejétől a negyvenes évek végéig tartó filmes pályafutása során több mint 80 alkotásban, egyebek mellett A kék madár, a Heidi és A Broadway angyala című produkciókban szerepelt. Visszavonulása után az ENSZ-ben dolgozott, majd amerikai nagykövet is volt Ghánában, később pedig - 1989 és 1992 között - Csehszlovákiában.

Shirley Temple a Stand Up and Cheer című filmben az ikonikus kis ruhában, 1934. Forrás: Tumblr.com

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.