Optikailag hosszabb körmök pillanatok alatt - ez lesz a sláger novemberben!

manikűr körömlakk köröm
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az öltözködés egyik íratlan szabálya, hogy míg a széltében csíkos-mintás ruhadarabok szélesítenek, a hosszanti minták épp ellenkezőleg működnek: nyújtanak. Ezt az elvet a körmeiden is alkalmazhatod, ugyanis ott is remekül működik!

Ha rövidebb körmeidet szeretnéd egy kicsit hosszabbnak láttatni, nincs más dolgod, mint egy egyszerű mintával „csalni" egy kicsit, így optikailag megnöveszted őket pillanatok alatt.

Forrás: Esztergályos Viktória

Amire szükséged lesz: alaplakk, színes körömlakk (jelen esetben sütőtöksárga), fekete és egy fémes hatású körömlakk, nejlontasak (erre tudsz kiadagolni a lakkból egy keveset a minta festésekor), vékony hegyű ecset, pontozó, fedőlakk.

Így készítsd el!

1. Az alaplakk teljes száradása után fesd ki a körmeidet a sárga lakkal (természetesen más színnel is helyettesítheted).

2. Ezután egy vékony ecsettel fess két fekete vonalat a körmödre, a képen látható módon.

3. Majd töltsd ki a belsejét, szintén a fekete lakkal.

4. Ezután a fémes hatású körömlakkal pontozz a fekete részre, a körömágytól indulva, egyre kisebb pöttyöket.

Forrás: Esztergályos Viktória

Ismételd meg minden körmödön ezt a mintát, és ezzel el is készült a manikűr. A munkádat fényt adó fedőlakkal teheted tartósabbá. Kezdődhet is a készülődés!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.