Leköszön a világ legnagyobb szerkesztője, Grace Coddington

Forrás: AFP -
Grace Coddington búcsú Vogue
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majdnem 30 év kreatív szerkesztés után most búcsúzik a Vogue-tól napjaink legjobb stylistja!

Egy korszak zárul le azzal, hogy Grace Coddington elbúcsúzik a kreatív szerkesztéstől. Grace csaknem 30 éven keresztül töltötte be ezt a posztot a Vogue-nál. Természetesen a magazinnál még nem tudják, ki fogja betölteni a helyét.

Forrás: AFP

Grace karrierje a ‘60-as években kezdődött, akkoriban még modellkedéssel kereste a kenyerét. Megnyerte a Vogue modellversenyét, de sajnos egy autóbaleset miatt fel kellett hagynia ezzel a pályával, de így is rengeteg tapasztalatra tett szert.

Forrás: AFP

A legenda 1988-ban kezdett el a Vogue magazinnál dolgozni, kreatív szerkesztőként Anna Wintour felkérésére. Gyakorlatilag elválaszthatatlanok lettek egymástól, minden divatbemutatóra együtt érkeztek. Minden modell példaképeként tekint Grace Coddingtonra.

Forrás: AFP

Grace elárulta, hogy természetesen még mindig szereti a magazint, hiszen 19 évesen ők fedezték fel. Nem is akar teljesen elszakadni a Vogue-tól, csak szeretne egy kicsit kimozdulni.

Adu ász smink minden napra - 10 perc alatt elkészül!http://www.life.hu/trend/20160119-10-perces-smink-igy-keszul-videoval.htmlNincs reggel fél órád magadra, ezért rendszeresen kihagyod a sminkelést? Most már az idő sem lehet kifogás: pár perc alatt remek alapsminket rittyenthetsz magadnak, amihez csak néhány sminkeszközre lesz szükséged. Várady Polett sminkes már mutatja is, hogyan csináld! Trend--Anyaszült meztelenül pózolt Irina Shayk - Fotó!http://www.life.hu/trend/20160121-irina-shayk-modell-meztelenul-pozolt.htmlA Givenchy Jeans legújabb kampányában dobta le minden ruháját a modell, amit a művészeti vezető, Riccardo Ticci meg is mutatott az Instagram-oldalán. Trend--Ikonikus sztárpárok, akiknek a kisujjukban van a stílushttp://www.life.hu/trend/20160119-minden-idok-legstilusosabb-sztarparjai.htmlA stílus tanulható, de igenis vannak, akik már az anyatejjel magukba szívják a tökéletes megjelenést. Hollywood ma is bővelkedik sztárpárokban, akiknek a kisujjukban van a divat, de így volt ez már évtizedekkel ezelőtt is. Most összeszedtük minden idők legstílusosabb gerlepárjait – érdemes ellesni a trükkjeiket! TrendAFPVoksán Virág a legédesebb modellhttp://www.life.hu/trend/20160120-voksan-virag-playmate-a-legedesebb-modell-mert-kulonleges-sutis-fehernemuben-pozolt.htmlA playmate különleges fehérneműben pózolt, amit színes tortaszeletek és sütemények díszítettek. Trend--Kocsis Korinna gyönyörű menyasszony letthttp://www.life.hu/trend/20160120-kocsis-korinna-modell-gyonyoru-menyasszony-lett.htmlA modell álomszép ruhakölteményben pózolt, és megmutatta, milyen egy szexi menyasszony. Trend--Ben Stiller ismét megalázta a divatszakmáthttp://www.life.hu/trend/20160120-ben-stiller-a-zoolander-folytatasaban-ismet-megalazza-a-divatszakmat.htmlA Zoolander című vígjáték folytatása hamarosan a mozikba kerül, addig is itt ez a kisfilm, amiben Ben Stiller a földbe tiporja a divatszakmát. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.