Ismét Cannes-ba készül Palvin Barbara

modell Palvin Barbara L'Oreal szépségnagykövet Palvin Barbi Cannes-i filmfesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar modell immár ötödik alkalommal léphet a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére.

Rúzs, smink, kalap rendben - Palvin Barbi Instagram-oldalán jelentette be, hogy készen áll a 69. cannes-i filmfesztiválra.

Forrás: Instagram/Palvin Barbara

A magyar modell 2012-ban lépett először az egyik legjelentősebb európai filmfesztivál vörös szőnyegére, mint a L'Oréal szépségnagykövete, azóta pedig visszatérő vendégnek számít.

Tavaly szexi feketében bűvölte el Cannes-t, 2 évvel ezelőtt egy hófehér, sellőfazonú darabban vonult végig először a fotósok előtt, majd még ugyanebben az évben egy, az ideihez nagyon hasonló fekete estélyiben kápráztatta el a nagyérdeműt. Barbi 2013-ban maszkulin hatású szerelésben is bebizonyította, mennyire dögös tud lenni - a fotóért kattints ide!

Exkluzív interjú Palvin Barbival

Immár ötödik éve a L'Oréal első és egyetlen magyar szépségnagykövete, sőt a világcéggel nemrég írt alá még egy 2 éves szerződést, miközben filmcsillagokkal bulizik és vonul végig a vörös szőnyegen. Valljuk be, ezek után az ember nem feltétlenül azt várja egy szupermodelltől, hogy viccelődjön az újságírókkal, elmesélje, mennyire vágyik egy normális férfira, hogy kanbulikba jár, és mit gondol a folyamatos kritikákról. Pedig Palvin Barbi megtette, a Life.hu pedig kifaggatta, amiről csak lehetett. Kattints ide a cikkért!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.