Korda György szerint a selyemöltöny hiányzott Freddie-ről

Forrás: Balázs Klári -
Korda György Freddie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mindig elegáns Korda Gyuri bácsi szerint Freddie produkciója jó volt, de egy-két dologra jobban kellett volna figyelni.

"Megítélésem szerint Freddie dala legalább olyan volt, mint a 26 dalból húsz, ha nem jobb. Amit én látok, és amiért személyes véleményem szerint elmaradt a még nagyobb siker, az az, hogy ezt a jó kiállású fiatalembert nem egy drapp trikóban kellett volna kiküldeni, hanem egy fekete selyemöltönyben, hófehér inggel, fekete nyakkendővel. Nem három, feketébe öltözött fiatalembernek kellett volna mögötte vokáloznia, hanem négy, fehér, lenge ruhába öltözött fiatal hölgynek, akik egyébként jól is énekelnek. Lehet ilyet találni" - fogalmazta meg gondolatait a Borsnak a pókerkirály.

Forrás: Balázs Klári

Korda Györgynek tetszett egyébként Freddie eurovíziós produkciója, csupán a selyemöltönyt hiányolta: "Azt a hatást kellett volna elérni, hogy aki látja a produkciót, az felkapja rá azonnal a fejét, hogy de szépek ezek a magyar lányok, és de jól néz ki ez az énekes a fekete selyemöltönyében. Ez volt az igazi nagy hiba, ami miatt a többi ország előadója jobb körítést kapott, mint a miénk. Ezen változtattam volna. De ez nem az ő hibája, mert jól és modernül énekelt, nincs értelme mellébeszélni"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.