Tilos a fürdőruha, a meztelen felsőtest Dubrovnik belvárosában

Forrás: HBO -
pucérkodás Dubrovnik Trónok harca
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jövőben pénzbírsággal sújtja Dubrovnik azokat a turistákat, aki meztelen felsőtesttel vagy fürdőruhában sétálnak a történelmi belvárosban - erről fogadott el határozatot a városi tanács.

Zeljko Raguz polgármester-helyettes a Slobodna Dalmacija című horvát napilapnak adott nyilatkozatában kedden elmondta: ami a "meztelenkedést" illeti, már korábban is szó volt arról, hogy valamilyen módon rá kellene kényszeríteni a turistákat, hogy rendes öltözékben sétáljanak a város központjában.

A Trónok harca szereplői sem vetkőzhettek Forrás: HBO


"Ha a múzeumokba és a templomokba nem lehet belépni megfelelő öltözék nélkül - márpedig Dubrovnik belvárosa egyfajta múzeumnak számít -, akkor szerintünk az sem illendő, hogy Dubrovnik legszélesebb és legismertebb utcáján, a Stradunon félmeztelenül sétáljanak az emberek" - mondta.
Az óváros bejáratánál a jövőben táblák fogják figyelmeztetni a turistákat, hogy felső vagy alsó ruházat nélkül, fürdőruhában nem sétálhatnak többé a történelmi városban, különben 1000 kuna (41 ezer forint) bírságra, avagy 500 kuna (több mint 20 ezer forint) helyszíni bírságra számíthatnak. A rendet önkormányzati ellenőrök felügyelik majd, és a büntetéseket is ők hajtják be.

A turisták hiányos öltözéke miatt korábban már több helyi lakos és az egyház is panaszkodott. A plébánosok és a papok eddig nem tehettek mást, mint megkérték az apátságokba és templomokba látogató turistákat, hogy vagy öltözzenek fel rendesen, vagy menjenek ki.
A városi vezetésnél akkor telt be a pohár, amikor június végén két külföldi turista minden gond nélkül anyaszült meztelenül sétált végig a történelmi városmagon, és megúszta büntetés nélkül, annak ellenére, hogy ruha nélkül mutatkozni a közrend és köznyugalom megsértésének, büntetendő cselekménynek számít.

A városi tanács tavaly a Trónok harca híres pucér jelenetének leforgatásához sem járult hozzá Dubrovnik belvárosában, amikor Lena Headey, azaz a filmbéli Cersei anyakirálynő anyaszült meztelenül sétált végig Királyváron a tömlöcétől egészen a palotáig. A filmesek kénytelenek voltak másként megoldani a meztelenséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.