Ennyi volt! Véget ér a Trónok harca

sorozat HBO Trónok harca
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az HBO közölte, hogy legnézettebb televíziós sorozata, a Trónok harca a nyolcadik évaddal befejeződik.

Idén mutatták be a sorozat hatodik évadát, amelynek minden epizódját átlag 25,1 millió ember nézte földi sugárzásban és digitálisan. A sorozat készítői jelenleg a hetedik évadon dolgoznak, amely a korábbiaktól eltérően csupán hét részből áll majd.

Trónok harca, 6. évad, poszter Forrás: HBO


A George R. R. Martin regényeiből készült középkori fantáziaeposz 2011-ben debütált. A HBO illetékesei korábban arról beszéltek, hogy tárgyalásokat folytatnak a producerekkel arról, milyen hosszúra nyújthatják a sorozatot.

A nyolcadik sorozat epizódjainak számáról még nem döntöttek - közölte Casey Bloys, az HBO programigazgatója szombaton az amerikai televíziós kritikusok szövetségének nyári konferenciáján. "Annyit fogunk bemutatni, amennyit a producerek eljuttatnak nekünk" - hangoztatta. Arról beszélt, hogy a pakliban benne van az is, hogy a nyolcadik után egy mellékszálon folytatják a történetet.
"Mi erre nyitottak vagyunk, és a producerek sem ellenzik, de még nincsenek konkrét tervek" - tette hozzá.

Elmondta, a hetedik évad csak a jövő nyáron kerül a képernyőkre, amivel lemaradnak majd 2017-es Emmy-díjakról. Az amerikai televíziós akadémia díjaira idén is a Trónok harca kapta a legtöbb, 23 jelölést.

Brutálisan sokat fogyott - Felismered a népszerű humoristát?http://www.life.hu/ez-zsir/20160731-sokat-fogyott-markos-gyorgy-humorista.htmlEz maga a pokol! Borzalmas fotók egy Fülöp-szigeteki börtönbőlhttp://www.life.hu/news/20160731-borzalmas-kepsorozat-egy-fulop-szigeteki-bortonbol-elkepeszto-a-zsufoltsag.htmlEnnek a reklámnak köszönhetően több ezer gyerek születetthttp://www.life.hu/csalad/20160731-tedd-meg-anyuert-egy-dan-reklam-aminek-koszonhetoen-tobb-ezer-gyerek-szuletett.htmlEgyre nagyobb lett a lány hasa, míg egy nap a zuhany alatt a horror vártahttp://www.life.hu/drlife/20160731-egyre-nagyobb-lett-emily-pankhurst-hasa-magaban-felejtett-egy-tampont-toxikus.htmlÍgy kényeztesd a vaginádat - Sztárok fecsegték ki titkaikathttp://www.life.hu/intim/20160731-sztarok-beszeltek-arrol-hogyan-kenyeztetik-a-vaginajukat-olivia-wilde-cameron-diaz-jennifer-love.html19 évvel Diana halála után – Ezt az egy dolgot bánja Harry herceghttp://www.life.hu/csalad/20160731-harry-herceg-nagyon-banja-hogy-sosem-beszelt-senkivel-diana-hercegno-halalarol.html




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.