Kóros arcúnak gúnyolták, most szépségkirálynő lehet a 22 éves lány

akné
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A most 22 éves Rachel Crawley arcát 16 éves korától kezdve folyamatosan aknék borították. A lányt rengetegszer megalázták emiatt, teljesen elvesztette az önbizalmát. Aztán nagy lépésre szánta el magát, áprilisban már szépségkirálynővé koronázhatják szülővárosában, Prestonban. 

Rachel Crawley tiniként az utcára is alig mert kimenni, folyamatosan gúnyolódások céltáblája volt, így nevezték: "a kóros arcú".

„Saját magammal is szörnyen viselkedtem. Nem mozdultam ki, nem találkoztam a barátaimmal, és nem akartam, hogy bárki is smink nélkül lásson. Belenéztem a tükörbe, és gyűlöltem azt, aki visszanézett onnan rám, ezért azt hittem, senki más sem szerethet" – nyilatkozta a Daily Starnak Rachel.

A lány a bujkálás helyett később elindított egy Instagram-oldalt is, állítja, így próbálta feldolgozni, hogy néz ki az arca, ám a közösségi oldalon is sokan beszóltak neki a bőre miatt. Úgy döntött, visszavág az őt megalázóknak, és benevezett egy szépségversenyre, és minden esélye meg van arra, hogy meg is nyerje.

When you throw it back to days you had a clear skin and felt beautiful. When you question why and where it went wrong? It comes out of no where and you would do anything to get your clear skin back. You cry, stress and worry about your skin. You can't go out in public. You can't look at people in the eye. You hide your face away. Well please don't worry it won't last forever and you having acne should not take away your happiness. You deserve to be happy whether you have acne or not. Don't let your skin stop you from doing what you want to do. I know how hard it can be but I want to help other people through it. I have received messages from you guys that have touched my heart ❤️ Some of you have even been inspired to go out with no make up on which is amazing!! Next time take a photo and tag me I would love to see them! We shouldn't be looked at any differently to wearing makeup than not wearing makeup. Most make up contain chemicals that are harmful and we are putting them onto our skin. So many brands test on animals Just for us to look better and it's not right. It's not necessary! Make sure you do your research as even cruelty free brands still have parent companies that test on animals! I have got rid of all my makeup for this reason! I will be trying some of the organic brands soon with natural ingredients so I'll let you know how those products go. If you know of any please let me know ❤️ ------------------------------------------------ #vegan #crueltyfree #crueltyfreemakeup #crueltyfreebeauty #crueltyfreecosmetics #organicskincare #organicbeauty #naturalmakeup #veganbeauty #blogger #acne #acnetreatment #nontoxic #nochemicals #stopanimalcruelty #animalcruelty #selflove #journey #soul #spiritual #gypsy #hippie #plantbased #rawvegan #wellness #vegancommunity

Rachel Crawley ☾❂ ॐ (@asprinkleofhealthandbeauty) által megosztott bejegyzés,

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.