A Twitteren kampányol a természetes test mellett a lány

szőr testszőrzet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A diáklány, Lalonie a modern szépségeszménnyel szemben vállalja fel természetes testét. Úgy véli, a testszőrzet teljesen természetes dolog, és ő nem is hajlandó csupán az elvárások miatt megszabadulni tőle. 

Sem hónaljszőre, sem a hasán végigfutó szőrcsík nem zavarja Lalonie-t. Sőt. A lány a Twitterre tette ki képeit, és arra biztat mindenkit, hogy ne mások – férfiak, szépségtrend, divat – elvárásai szerint alakítsák testüket, hanem ahogy saját maguknak tetszik.

A lány fotóit közel 20 ezren kedvelik, és több ezren meg is osztották, de persze negatív beszólásokat is kap, vannak, akik igénytelennek nevezik azért, amiért nem akar megfelelni az elvárásoknak.

Egyre többen állnak ki a természetesség mellett

A 19 éves Yasmin Gasimova lába, hónalja, álla és hasa is elképesztően szőrös. A szakállát is csak kizárólag akkor szedi le, ha kínos helyzetbe hozhatják, egyébként teljesen büszke dús szőrzetére. Egy egyetemista lány először csupán esszét írt arról, milyen mindenhol szőrösnek lenni, majd képeket is megosztott magáról. Elárulta, annak ellenére, hogy 11 éves kora óta nem szőrtelenített, van önbizalma, és jól érzi magát.

/1602/12_k_2016222164420

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.