Ez a világ legocsmányabb műkörme: Fotó!

baki csúnya műköröm
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mit sem sejtő vendég betért egy manikűr szalonba, ahol mindössze annyit kért, hogy szolid, visszafogott körmei legyenek. Ehhez képest UFO-kezű lett a nő. 

Emma Jones jóhiszeműen tért be egy szalonba, annak reményében, hogy szebb körmökkel távozhat, ám ez az elvárás nem jött létre: a "szakember" ugyanis gusztustalan körmöket készített a szerencsétlen nőnek.

Emma kérése az volt, hogy ovális, visszafogott stílusban készítse el a körmeit, ám ehelyett egy színváltós, fémes hatású színt kapott, ráadásul a nőnek még a körömágya is eltűnt. A keze úgy nézett ki, mintha nem is emberi lenne.

Nem csoda, hogy szegény nem szívesen lépett ezzel utcára, ezért gyorsan riasztotta az egyik rokonát, aki szintén manikűr-műkörömmel foglalkozik, és leszedetette a borzalmas végterméket az ujjairól. A rokon pedig készségesen segített, de előtte feltöltötte ezt a fotót a közösségi oldalára, elrettentő példaként.

A hírességek rémálma: a legnagyobb esések a vörös szőnyegrőlhttp://www.life.hu/trend/20170616-a-legnagyobb-esesek-a-voros-szonyegrol.htmlEmlékszel Jennifer Lawrence melyik szerepéért kapta az Oscar-díjat? Ez valószínűleg sokkal kevesebbekben maradt meg, mint az, hogy mekkorát esett a színpadra vezető lépcsőn. Ebből is jól látszik, mekkora jelentősége van egy ilyen vörös szőnyeges botlásnak, amiben egyébként Jennifer Lawrence már kifejezetten visszaesőnek számít, de nem is bánjuk, mert imádjuk, ahogy ezekre a kínos helyzetekre reagál. Trend--5 sminktermék, amelyek nélkül semmiképpen ne indulj el nyaralnihttp://www.life.hu/trend/20170614-5-sminktermek-ami-nelkul-semmikeppen-ne-indulj-el-nyaralni.htmlNyaraláskor, amikor egyébként is rengeteg holmit kell bepakolni, érdemes minimalizálni a sminkkészletünket. Ám van öt termék, ami nélkül tényleg nem érdemes útnak indulni, hiszen egy alap sminkfelszerelésre bármikor szükséged lehet. TrendThinkstockCsillám cicivel szexiznek idén nyáron a csajok: Fotók! (18+) http://www.life.hu/trend/20170705-csillamlo-mellekkel-hoditanak-iden-nyaron-a-lanyok.htmlMinden évben előrukkolnak valami új divathóborttal, amit a fiatalok követni tudnak: ezúttal a csillámló mellek kerültek középpontba. TrendOrigoTeljesen meztelenül pózolt Celine Dion: Fotó! (18+) http://www.life.hu/trend/20170705-anyaszult-meztelenul-pozolt-celine-dion.htmlNem mindennapi felvétel került napvilágra a híres énekesnőről. Celine Dion a maga visszafogott módján mutatta meg a bájait, ruha nélkül... Trend--Tess Holiday, plus size modell meztelen fotóival küzd a torz szépségideálok ellenhttp://www.life.hu/trend/20170705-tess-sholiday-meztelen-fotoival-kampanyol.htmlTess Holiday a plus size modellek között is igen méretesnek számít, ám ez őt egyáltalán nem zavarja, sőt! Merész képeivel arra vállalkozott, hogy megváltoztassa az emberekben a torz szépségideálokat. Szerinte nem csak egy vékony lány lehet szexi és merész. TrendOrigoFélmeztelenül pancsolt Shay Mitchell: Fotó!http://www.life.hu/trend/20170704-shay-mitchell-felmeztelenul-strandolt.htmlA csinos színésznő nem bízta a véletlenre: mindenkinek megmutatta a melleit. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.