Abigail Ratchford fotó szexi naptár félmeztelen
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Abigail Ratchford 2018-as naptára nagy erőkkel készül, és a szexi szépség már ízelítőt is mutatott belőle. 

Abigail Ratchfordról már korábban is írtunk, hiszen olyan döbbenetesen jó néz ki, hogy egyszerűen nem lehet róla nem tudomást venni. A 25 éves Sports Illustrated modell Instagram-karrierje is tökéletes bizonyíték erre, hiszen már több, mint 8 millió követővel rendelkezik, amit felfogni is nehéz, nemhogy elérni.

Don't drop the soap ; ) @mikeleshotit

A b i g a i l (@abigailratchford) által megosztott bejegyzés,

Abigail pedig szorgosan tölti fel a forróbbnál forróbb képeket, nehogy a követői elhanyagolva érezzék magukat. Sőt, a 2018-as évre külön meglepetéssel rukkol elő, ugyanis naptárat készít a saját fotóival.

A b i g a i l (@abigailratchford) által megosztott bejegyzés,

Kis ízelítőt már mutatott is a rajongóknak, és természetesen, nem okozott csalódást senkinek. Valószínűleg úgy fogják vinni, mint a cukrot.

Ha ilyen szexi már az ízelítő is, akkor milyen lesz a többi? Forrás: Instagram

BTS yesterday shooting my 2018 calendar #Hipsfordayzzzzz #smilingontheinside @cre8nhavok @desiree.g.hair @josecorella

A b i g a i l (@abigailratchford) által megosztott bejegyzés,

Ennek a nőnek vannak a legnagyobb mellei hazánkban

Elégedett a kebleivel Maya, még akkor is, ha sok kritikát kap. Az ő méretei itthon valóban páratlanok, de még világviszonylatban sincs hozzá fogható. Persze nem a természet növesztette ekkorára a kebleit, hanem a sebészek. Olvass tovább itt...

Arcápolási tippek férfiaknakhttp://www.life.hu/trend/20171115-arcapolasi-tippek-ferfiaknak-larion-oscartol.htmlA jól ápolt férfi külső ma már nem divathullám! Az egészséges kinézet természetes része, hogy a férfiak is használnak kozmetikumokat, és odafigyelnek az arcápolásra. TrendOrigoÍgy néztek ki a szupermodellek, amikor először léptek kifutórahttp://www.life.hu/trend/20171114-igy-neztek-ki-a-szupermodellek-amikor-eloszor-leptek-kifutora.htmlA leghíresebb topmodellek is egy első fotózással és egy első kifutós szerepléssel kezdték a pályát. Az első híres manökenekről, a kilencvenes évek szupermodelljeiről, a kétezres és az elmúlt évek felfedezettjeiről mutatjuk most meg, hogy néztek ki, amikor először lépdeltek végig a kifutón. TrendOrigoBaukó Éva egy rózsaszín miniruhában szexizik: fotó! http://www.life.hu/trend/20171114-aprocska-ruhaban-szexizik-bauko-eva.htmlBaukó Éva friss fotója megint hatalmasat tarolt: nem hiába, aki szexi, az szexi. TrendOrigoSminkelési kisokos kezdőknek 5 lépésbenhttp://www.life.hu/trend/20171113-kezdo-vagy-sminkeloknek-ezt-az-ot-lepest-erdemes-megtanulni.htmlNem ciki, ha még sminkszűz vagy! Az a legfontosabb, hogy szeresd és ismerd magad, így érdemes tanulmányozni az arcodat. Van, aki a szemét, az arcát vagy az ajkát találja legszebbnek, akkor azt kell jobban kihangsúlyozni. Legyen határozott, egészségtől ragyogó a megjelenésed és a legfontosabb, hogy tükrözze a személyiségedet. Íme, pár hasznos tanács, amitől felragyogsz, és már a legelején sikerélményed lesz! TrendOrigoÍgy pakolja ki a melleit Cicciolinahttp://www.life.hu/trend/20171114-kipakolta-a-melleit-cicciolina.htmlA mindig mosolygós szőke híresség egyre forróbb képeket mutogat a követőinek. Trend--Ilyen gyönyörű volt Rúzsa Magdi MTV EMA vörös szőnyegén Londonbanhttp://www.life.hu/trend/20171113-ilyen-gyonyoru-volt-ruzsa-magdi-mtv-ema-voros-szonyegen-londonban.htmlTegnap este zajlott az zeneipar egyik legfontosabb eseménye, az MTV EMA (MTV Europe Music Awards), amelyen hazánkat Ruzsa Magdi képviselte. Az énekesnő gyönyörű volt.Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.