Elizabeth Olsen Mena Suvari Kerry Washington vörös szőnyeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hát legfontosabb vörös szőnyeges eseménye a Daily Front Row Awards volt, emellett pedig több filmpremiert is tartottak a héten. Következzenek a hét legemlékezetesebb outfitjei!
  • Kedvencünk

Múlt héten Rihanna mutatta meg alakját bőrruhában, ezúttal pedig az Olsen ikrek húga viselt hasonló darabot. Sőt, ami a szabást illeti, ez a ruha stílusosabb volt, és ez az olajzöld árnyalat is szuper.

Elizabeth Olsen Forrás: Getty Images
  • Mena Suvari

A Los Angeles Fashion Awards utódja lett a Daily Front Row Awards. A díjátadón természetesen sok divattervező jelent meg, de hírességekből sem volt hiány. Ott volt például Mena Suvari, az Amerikai szépség és az Amerikai pite egykori sztárja. A közel 20 éves filmek szereplőjéről, aki idén töltötte be 39. életévét, nem tudjuk eldönteni, hogy alapvetően is elvesztette bájos kisugárzását, vagy csak az outfitje lett rosszul megválasztva, és emiatt borult az összhatás.

Mena Suvari Forrás: Getty Images
  • Párosan szép

A hét legszebb sztárpárja Chrissy Teigen és John Legend. A modell és az énekes második gyermekét várja, Chrissy pedig annyira sugárzik, ráadásul annyira gyönyörű kismamaként is, hogy csak csodáljuk.

Chrissy Teigen és John Legend Forrás: Getty Images
  • Pasimustra

A Daily Front Row Awardson tűnt ki a tömegből Jeremy Scott, aki zakójával és hosszú bőrkesztyűjével lepte meg a közönséget. A fiatal zenész, Austin Kolbe pedig színes diszkós szerelésével keltett feltűnést.

Jeremy Scott és Austin Kolbe Forrás: Getty Images
  • A hét legrosszabbja

Kerry Washington a Lehman College 50 éves fennállásának ünnepségére kapott meghívást, ahova abszolút nem az alkalomnak megfelelően öltözött fel. Egy egyszerűbb estélyit választott, de borzalmas színekben, és a haja sem nézett ki jól.

Kerry Washington Forrás: Getty Images
Farmer farmerral: így viseld!http://www.life.hu/trend/20180412-farmer-farmerral-igy-viseld.htmlÖrökre a retinánkba égett az a kép, ahogy Britney Spears és Justin Timberlake 2001-ben az MTV VMA-n tetőtől talpig farmerban jelentek meg. Az évtized egyik legcikibb fotója marad, és persze a legkínosabb outfit, ami a farmertrendeket is jócskán megcsúfolta. De hagyjuk is 2001-et, hiszen mindez 17 esztendeje történt már, az elmúlt években a farmert farmerral trendje újra felértékelődött: azaz dögös és imádnivaló. Mutatjuk is, hogyan viseld. TrendOrigoEzeket a sminkszíneked próbáld ki idén tavasszalhttp://www.life.hu/trend/20180411-ezeket-a-sminkszineked-probald-ki-iden-tavasszal.htmlA tavasz a pompázatos színkavalkád időszaka. Ha imádod a színeket, akkor tudod, hogy felélénkítenek és vibráló megjelenést kölcsönöznek: szeresd őket, és használd bátran. Mutatjuk az idei trendeket! TrendOrigoKedvenc táskatrendünk a tavaszi-nyári szezonra: kosarak, rattan- és bambusztáskákhttp://www.life.hu/trend/20180406-kedvenc-taskatrendunk-a-tavaszi-nyari-szezonra-kosarak-es-bambusztaskak.htmlHabár a Birkin-táska ma egészen mást jelent (a Hermés divatház híres bőrtáskáját), Jane Birkin kedvenc kiegészítője valójában a kosár volt. Mindenféle stílusú ruhához ezt viselte a 70-es, 80-as években. Jó pár évvel később pedig mi is hódolhatunk ennek a kiegészítőnek, hiszen már az elmúlt szezonban is, idén pedig még inkább divatba jött, és reméljük ezúttal igazán felértékelődik és örök darabbá válik a nők gardróbjában a múló trendekkel szemben. TrendOrigoUrban Geisha, azaz a cseresznyevirág ihlette sminkhttp://www.life.hu/trend/20180405-cseresznyevirag-ihlette-smink.htmlA városi gésa ártatlanul érzéki és sejtelmesen titokzatos. Ha üde, ragyogóan természetes, kislányos bájra vágysz, mindenképp próbáld ki ezt a fantasztikus, cseresznyevirágzás inspirálta sminket. TrendOrigo77 éves lett a punk nagyasszonya, Vivienne Westwoodhttp://www.life.hu/trend/20180328-77-eves-lett-a-punk-nagyasszonya-vivienne-westwood.htmlA legformabontóbb élő divattervező, a punk nagyasszonya, aki soha nem félt szót emelni társadalmi vagy éppen környezetvédelmi kérdésekben. Számára az utcai tüntetések is inspirációként szolgáltak, így született meg például a kifutón is prezentált "a politikusok bűnözők" kampány. A 77 éves Vivien Westwoodot híres mondásaival köszöntjük! Trend--Miért számít extrémnek, ha valaki megmutatja smink nélküli arcát?http://www.life.hu/trend/20180328-miert-szamit-extremnek-ha-valaki-megmutatja-smink-nelkuli-arcat.htmlAz elmúlt években mindig nagy szenzáció kerekedett abból, ha valamelyik sztár hivatalosan is megmutatta magát smink vagy photoshop nélkül. Mintha tényleg egy féltve őrzött maszkot vennének le magukról, felfedve valódi énüket. Az elmúlt napokban Christina Aguilera címlapja döbbentette meg a nagyérdeműt. De hogy jutottunk el idáig? TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.