Rihanna maszkban bulizott a Coachella fesztiválon: fotó

Coachella ruha Rihanna Maszk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rihanna ismét felhívta magára a figyelmet, de ezúttal nem azért, mert alulöltözött, hanem éppen azért, mert mindenét eltakarta, az arcát is.

A botrányhős énekesnő tehetségesen hívja fel a magára a figyelmet, ezúttal a Coachella fesztiválon viselt szerelése miatt beszélnek róla az emberek. Most azonban nem azért került öltözéke a figyelem középpontjába, mert túlságosan sokat mutatott, éppen ellenkezőleg. Rihanna ugyanis szinte mindenét eltakarta, még az arcát is.


Egy maszkot viselt a sztár, melyből csak a szemei látszottak ki, így aztán senki nem ismerte fel! Utólag persze bemutatta szerelését az Insatgram-oldalán, de nem meglepő, hogy nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

badgalriri (@badgalriri) által megosztott bejegyzés,

Hódi Pamela saját vállalkozásba kezdett: ruhamárkát alapítotthttp://www.life.hu/trend/20180419--hodi-pamela-sajat-vallalkozasba-kezdett-ruhamarkat-alapitott.htmlHódi Pamela szépen, csendben megvalósította az álmát, és üzletasszony lett: saját ruhamárkát alapított. TrendOrigo39 éves lett Kate Hudson! Eláruljuk az ünnepelt színésznő szépségpraktikáithttp://www.life.hu/trend/20180416-a-szuletesnapos-kate-hudson-szepsegtrukkjei.htmlHollywood ünnepelt színésznője, Kate Hudson ma ünnepli 39. születésnapját. A harmadik gyermekével várandós Kate igazi életigenlő, pozitív személyiség, valójában ez az elsőszámú szépségtrükkje. A többit Oscar Larion sminkmester mutatja be. Trend--Kiderült, ilyen gyakran érdemes kimosnod a farmerthttp://www.life.hu/trend/20180418-kiderult-ilyen-gyakran-erdemes-kimosnod-a-farmert.htmlÉrdekes felmérés készült nemrég: kiderült, az emberek nagy része csak nagyon ritkán mossa ki farmerét. Szakemberek szerint ez a helyes. TrendThinkstockGáspár Bea közösségi oldalán mutatta meg, hogyan készül a frizurájahttp://www.life.hu/trend/20180418-gaspar-bea-kozossegi-oldalan-mutatta-meg-hogyan-keszul-a-frizuraja.htmlGáspár Bea frizuráját sokan dicsérik mostanában, vicces fotóval mutatta meg, hogyan készítik fel a forgatásra a kulisszák mögött. TrendOrigoMinden királyi esküvő elmaradhatatlan viselete: a tiarahttp://www.life.hu/trend/20180417-minden-kiralyi-eskuvo-elmaradhatatlan-viselete-a-tiara.htmlNemcsak Katalin hercegné babavárása tartja lázban a királyi család rajongóit, hanem a közelgő esküvő is, amely Harry herceg és Meghan Markle között köttetik. Sok a találgatás, és egyre több a pontos információ is az esküvő kapcsán. Meghan Markle menyasszonyi ruhája egyelőre szintén rejtély, egy dolog azonban ezzel kapcsolatban is biztosan tudható: a hagyomány szerint Meghan Markle is fog tiarát viselni. TrendOrigoMegválasztották a legszebb menyasszonyt: fotóhttp://www.life.hu/trend/20180418-megvalasztottak-a-legszebb-menyasszonyt-foto.htmlMegválasztották az év legszebb menyasszonyát, a megtisztelő címet ezúttal Moravszki Enikő kapta. TrendFotó: Hirling Bálint - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.