Luxus Vivi Vasvári Vivien smink nélkül Feleségek luxuskivitelben
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Smink nélküli fotóval vágott vissza Luxus Vivien azoknak a fanyalgóknak, akik azzal vádolták, hogy ő tulajdonképpen csak egy műnő.

Az immár kétgyermekes anyuka, Luxus Vivien Instagram-oldala tele van retusált fotókkal, illetve olyanokkal, amelyekhez különböző filtereket használt. Persze rengetegen kiakadtak ezen és még azzal is megvádolták őt, hogy botoxoltat és nem riad vissza a plasztikai beavatkozásoktól sem.

Most megelégelte a fanyalgást és húzott egy merészet: smink nélkül is megmutatta arcát. Azt írta a képhez, hogy ezt reggel, mindössze két óra alvás után készítette.

Sosem voltam botoxolva, az orrom eredeti, a fogaimon nincs héj, se semmi, teljesen eredetiek és egészségesek. Jelenleg póthajam sincs, se műszempillám... A szám 10 éve nem volt feltöltve... Szájceruzával szoktam csalni..." – írta a képhez.

Ismerd meg Nettát, az Eurovízió idei győzteséthttp://www.life.hu/sztarok/20180513-ismerd-meg-netta-barzilait-az-eurovizio-idei-gyozteset.htmlMint arról korábban már beszámoltunk, az izraeli Netta Barzilai Toy című dalával nyerte a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivált. A 25 éves énekesnő hazájában nagy népszerűségnek örvend, és most úgy tűnik, az egész kontinenst sikerült lenyűgöznie. TV + SztárokOrigoLiptai Claudia testére simuló piros ruhában vezette A Nagy Duett műsorát: fotó http://www.life.hu/sztarok/20180514-liptai-claudia-testere-simulo-piros-ruhaban-vezette-a-nagy-duett-musorat-foto.htmlLiptai Claudia ismét megújultan vezette A Nagy Duettet: ezúttal talpig pirosba öltöztették. TV + SztárokOrigoWolf Kati és Fodor Rajmund búcsúzott A Nagy Duett-től: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180514-wolf-kati-es-fodor-rajmund-bucsuzott-a-nagy-duett-tol.htmlÚjabb párosnak kellett búcsúznia A Nagy Duett-től, a nézők azonban döntöttek és egyértelműen kiderült, kiket szeretnének még látni vasárnap esténként, és kiket nem. TV + SztárokOrigoVárkonyi András, a Barátok közt sztárja először mesélt lánya, Várkonyi Andrea elvesztésérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180514-varkonyi-andras-sztarja-eloszor-meselt-lanya-elveszteserol.htmlVárkonyi András, a Barátok közt Vili bácsija gyászol: elhunyt szintén színészként dolgozó lánya, Várkonyi Andrea. A sztár először mutatkozott nyilvános eseményen és mesélt a tragédiáról. TV + Sztárok--Ebből botrány lesz: Meghan Markle apja egy lesifotóssal szövetkezetthttp://www.life.hu/sztarok/20180513-meghan-markl-apja-thomas-markle-egy-lesifotossal-szovetkezett.htmlHa eddig még nem, akkor most biztosan besokallt a királyi család Meghan Markle édesapjától.TV + Sztárok--Megszólalt az énekesnő, SuRie, akinek tönkretették az előadását az Eurovíziónhttp://www.life.hu/sztarok/20180513-megszolalt-az-enekesno-surie-akinek-tonkretettek-az-eloadasat-az-eurovizion.htmlMegszólalt a brit énekesnő, SuRie azután, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében előadás közben kikapta a kezéből a mikrofont egy rendzavaró. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.