Sminkmustra a cannes-i filmfesztiválról

2018.05.22. 20:39

Idén is pazar ruhaköltemények és csodálatos sminkek uralták a vörös szőnyeget Cannes-ban. Ha kategorizálni kellene, akkor négyféle trend uralkodott a sminkek terén. Az egyik közkedvelt irány a natúr look volt, a másik a macskaszem, a harmadik a füstös szemfestés, és nem hiányozhatott a részegítően izgalmas, vörös ajakrúzs sem.

Natúr Look

  • Stella Maxwell

Kifinomultan elegáns sminkje tökéletesen passzolt a törékeny alkatához és saját színeihez. Szép alapozása, az arc finom kontúrozása a lágy highlighttal szinte a tökéletesség határát súrolta. Szemöldöke szépen formázott, rafinált szemfestése mestermunka. Érzékien telt ajkát természetes árnyalatú ajakrúzzsal hangsúlyozta.

Stella MaxwellForrás: AFP
  • Cate Blanchett

A kortalanság királynője. Káprázatosan nézett ki. Ennek az egyik titka, hogy kifinomult alapanyagokat használt és diszkrét színeket, amiket gondosan összeválogatott, figyelembe véve a saját természetes színeit és persze azt is, hogy harmonizáljon a designer ruhával, kiegészítőkkel. A krémes textúrákat részesítette előnyben a sminkben, mert rugalmasan idomul a bőrhöz és finoman árnyalt marad tőle.

Cate BlanchettForrás: Getty Images
  • Sara Sampaio

Arcát gyönyörűen alapozta és árnyékolta a mai trendeknek megfelelően. Arccsontját krém highlighttal emelte ki finoman, így üdítő jelenséggé varázsolta karakterét. Egy kis csillogás a szemhéjon és egy hideg barna ceruza a szempillák tövében, majd mindenzt megkoronázta a fekete szempillaspirállal. Fenséges volt.

Sara SampaioForrás: AFP

Cat Eyes Look

  • Naomi Campbell

Egy igazi ragadozó. A legszebb tusvonalat tudhatja magáénak. Mindamellett tökéletes volt a sminkje, érzékien stílusos volt a megjelenése, topmodellhez méltóan.

Naomi CampbellForrás: AFP
  • Winnie Harlow

Titokzatosan izgalmas szemfestését nem lehetett nem észrevenni. Keleties hatású szemfestésének titka, hogy a kifelé vastagodó, ívesen túlhúzott, merész tusvonalát összekötötte az alsó szempillatővel és vízvonallal. Hozzá a részegítően izgalmas burgundi ajakrúzs, hmmm... mesésen nézett ki.

Winnie HarlowForrás: AFP/Loic Venance
  • Leomie Anderson

Egy fashionista vadmacskás, kobaltkék tusvonallal hangsúlyozta ki egyéniségét zseniálisan. Csak úgy vibrált körülötte a levegő. Gyönyörű alapozását egy fényes, természetes hatású, trendi csillogó szájfénnyel bolondította meg.

Leomie AndersonForrás: Getty Images

Smoky Eyes Look

  • Penelope Cruz

Csodálatosan nézett ki, mint mindig. A tőle megszokott, finoman kiemelt, misztikus tekintetét csak egy fekete szemceruzával hozta izgalomba úgy, hogy alul-felül kiemelte a vízvonalát és fent a szempillák tövét, amit elsatírozott. Természetes alapozása, hamvas rózsás ajakrúzsa csak fokozta izgalmas karakterét.

Penelope CruzForrás: AFP
  • Thylane Blondeau

Szépen hangsúlyozott arca, meleg terrakotta-barna kombinációjú szemfestése egy kis feketével fűszerezve mesterien kiemelte gyönyörű kék szemét. Nagyon izgalmasra sikerült ez a füstös hatású szemfestés, amit barackos ajakrúzzsal kombinált.

Thylane BlondeauForrás: AFP/Dave Bedrosian/Geisler-Fotopress
  • Kristen Stewart

Lázadó, punkos füstös szemfestése nagyon jól passzolt egyéniségéhez. A merészen túltolt smoky-t összemosta a vízvonallal, hogy még drámaibb legyen a tekintete. Mindezt megfejelte egy kis metálos, ezüstös csillogással a szemzugban, amitől még izgalmasabb lett a szemfestlse. Hozzáélénkítette a szemöldökének színét egy natúr alappal kombinálva, így zseniális lett az összhatás.

Kristen StewartForrás: AFP/Stefanie Rex

Red Lipstick Look

  • Marion Cottilard

Egy igazi francia, és ehhez méltóan nőiesen sikkes sminkben mutatkozott. Finom alapozás, hajszínéhez igazított finom szemöldök, klasszikus tusvonal és egy klasszikus vörös ajakrúzs: időtlenül frissítő jelenség volt.

Marion CotillardForrás: Getty Images
  • Amber Heard

Kifelé vastagodó merész tusvonallal, egy strasszkővel a szeme alatt, illetve narancsos piros árnyalatú ajakrúzsával hívta fel magára a figyelmet.

Amber HeardForrás: Getty Images
  • Irina Shayk

Nőiesen tökéletes kisugárzása már önmagában figyelemreméltó, érzékien telt ajkairól nem is beszélve. Mesterien kifinomult sminkje és a legszebb árnyalatú rubintvörös ajakrúzsa Cannes legelbűvölőbb megjelenését hozta.

Irina ShaykForrás: Getty Images
CannesCannes-i filmfesztiválsminkszépségápolás