A 60 éves Robyn Canner lett a Ms World szépségverseny győztese

életkor szépségverseny ausztrál szépség Robyn Canner
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Robyn Canner győzött idén a Ms World szépségversenyen, ezzel országa legidősebb szépségkirálnyője lett - írja a Daily Mail.

A Ms World szépségversenyen 22 ország királynői versenyeztek. Több szettben kellett felvonulniuk, és interjúkban is bizonyítaniuk kellett. Robyn vetélytársai fele olyan idősek voltak, mint ő, de mindenkit maga mögé utasított. Az asszony ragyogó mosolya azonban hatalmas tragédiát takar: nyolc évvel ezelőtt meghalt a 22 éves fia, aki rákban szenvedett. Miután elvesztette gyermekét, semminek nem volt már értelme Robyn számára. A versenyzés adott neki újra önbizalmat és erőt, hogy folytatni tudja az életét.


Robyn Syndey-ben él, és masszázsterapeutaként dolgozik. 53 évesen kezdett el szépségverssenyekre járni. Vallja, hogy a kor nem már nem stigma, bármely életkorban lehetünk csodálatosak.

Összeházasodott Polyák Lilla és Gömöri András Mátéhttp://www.life.hu/sztarok/20180719-osszehazasodott-polyak-lilla-es-gomori-andras-mate-eskuvo.htmlA legnagyobb titokban összeházasodott Polyák Lilla és 16 évvel fiatalabb kedvese, Gömöri András Máté. TV + SztárokOrigoCandice Swanepoel megmutatta szülés utáni testét: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180719-candice-swanepoel-megmutatta-szules-utani-testet.htmlCandice Swanepoel modell egy hónappal ezelőtt adott életet második gyermekének, de máris úgy néz ki, mint egy bombázó! TV + Sztárok--Kamilla hercegnének születésnapján szóltak be Diana rajongóihttp://www.life.hu/sztarok/20180719-kamilla-hercegnenek-szuletesnapjan-szoltak-be-diana-rajongoi.htmlKamilla hercegné megünnepelte születésnapját, ám Diana rajongói nem felejtenek, Nem hagyták, hogy békében ünnepeljen Károly felesége. TV + Sztárok--Hódi Pamela az interneten szólt be Mazsinakhttp://www.life.hu/sztarok/20180719-hodi-pamela-az-interneten-szolt-be-mazsinak-katona-renata.htmlNyilvános adok-kapok zajlik az interneten Hódi Pamela és Berki Krisztián új párja, Katona Renáta között. TV + Sztárok--Törőcsik Mari újra színpadra állna, erősnek érzi magáthttp://www.life.hu/sztarok/20180719-torocsik-mari-ujra-szinpadra-allna-erosnek-erzi-magat.htmlNem utoljára nyilatkozott Törőcsik Mari és a színpadra is vissza szeretne térni. Újra megszólalt állapotáról a színésznő. TV + Sztárok--Miley Cyrus és Liam Hemsworth szakítottak: ezért nem működött a kapcsolatukhttp://www.life.hu/sztarok/20180719-miley-cyrus-es-liam-hemsworth-szakitottak.htmlMiley Cyrus és Liam Hemsworth kapcsolatának ismét vége lett: a színésznek elege lett a várakozásból. TV + Sztárok--









Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.