Heti trendjelentés: Naomi Campbell felismerhetetlen új frizurájával

Forrás: Getty Images/Jemal Countess -
trendjelentés Naomi Campbell Gwyneth Paltrow
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hetet erősen indítottuk, a Critics Choice Awards vörös szőnyegén csodás ruhakölteményeket és divatbakikat is bőven láthattunk. Ezt követően is akadt néhány emlékezetesebb divatpillanat, különös tekintettel Naomi Campbell új frizurájára. 
  • Javában folynak a divathetek, és természetesen hírességekből sincs hiány az egyes bemutatókon. Naomi Campbellt például a párizsi divathéten, a Louis Vuitton show-ján láthattuk egészen szokatlan külsővel. Hosszú fekete haja ezúttal igazi afrofrizurává vált, alig ismertük fel a fotókon.
Naomi Campbell Forrás: Getty Images
  • Gwyneth Paltrow-t ezen a héten új könyve bemutatóján láthattuk. A színésznő igencsak laza szerelésben érkezett az eseményre, és habár a no makeup smink üde külsőt adott neki, a lógós, bő ruhák nem mutattak túl jól.
Gwyneth Paltrow Forrás: Getty Images
  • Ezerrel dübörögnek a filmpremierek is, a máris igen népszerű Üveg című mozi főszereplői ezúttal New Yorkban mutatkoztak be. A film egyik női főhőse, Anya Taylor-Joy egy arany nadrágkosztümben jelent meg az eseményen, ami nem volt olyan rossz, de neki nem állt igazán jól, nem beszélve a hozzá választott sötét rúzsról.
Anya Taylor-Joy Forrás: Getty Images
  • Ugyanezen az eseményen láthattuk Sarah Paulsont is, aki manapság nem nyűgöz le bennünket. A tavalyi évről emlékezetes maradt a neonszínű estélyije, idén pedig a sárgán lángoló ruhája. Ezekhez hasonlóan ez a mostani piros ruha sem nyerte el a tetszésünket, és a bütyök mellett a felemás cipő sem festett jól.
Sarah Paulson Forrás: Getty Images

Torz és eldeformálódott celeblábak: ijesztő fotók!

A vörös szőnyeg nem csak a csillogásról szól, sokszor olyan apróságok is napvilágra kerülnek a kamerák kereszttüzében, mint az eltorzult lábfejek, amelyek bizony nem is ritkák Hollywoodban. Mutatjuk a legijesztőbbeket!

Ilyen ruhában találkoztak a sztárok II. Erzsébet királynővel - Fotók!http://www.life.hu/trend/20190115-ilyen-ruhaban-talalkoztak-a-sztarok-ii-erzsebet-kiralynovel-fotok.htmlII. Erzsébet brit királynővel igazi megtiszteltetés találkozni. Ez a találkozó természetesen az udvari protokoll betartása szerint zajlik, ami nem minden esetben jelenti azt, hogy mentes az izgalmaktól. Most összegyűjtöttünk néhány emlékezetes eseményt, amikor a brit királynő világsztárokkal találkozott. TrendOrigoDavid Beckham zöld szemfestéssel pózolt a Love magazin címlapjánhttp://www.life.hu/trend/20190114-david-beckham-zold-szemfestessel-pozol-a-love-magazin-cimlapjan.htmlDavid Beckhamről meglehetősen szokatlan fotó látott napvilágot. A Love magazin címlapjára zöld szemfestéssel fotózták az egykori futballsztárt. Trend--Critics Choice Awards 2019: a legszebb ruhák a vörös szőnyegrőlhttp://www.life.hu/trend/20190114-critics-choice-awards-2019-a-legszebb-ruhak-a-voros-szonyegrol.htmlA 24. Critics Choice Awards-díjátadó gála vörös szőnyegén bőven akadtak csodálatos estélyi ruhák. Mutatjuk is a legemlékezetesebb darabokat! Trend--Critics Choice Awards 2019: elhibázott ruhaválasztások a vörös szőnyegrőlhttp://www.life.hu/trend/20190114-critics-choice-awards-2019-a-legrondabb-ruhak-a-voros-szonyegrol.htmlA Santa Monicában megrendezett Critics Choice Awards vörös szőnyege nemcsak lenyűgöző estélyi ruhákat tartogatott számunkra, hanem bizony óriási divatbakikat is. Mutatjuk őket! Trend--Az aszimmetrikus szárú farmer lehet az új őrület: te hordanád? http://www.life.hu/trend/20190110-sokkolo-uj-farmertrend-hodit-aszimmetrikus-szarral.htmlA kijevi származású tervező, Ksenia Schnaider meglepő farmertrenddel állt elő. A kísérletező kedvű tervezőnő új farmerja egy igencsak különc darab, amelyet egyelőre csak maga Ksenia visel, de ő imádja. TrendOrigoTop 13 legborzalmasabb ruha a Golden Globe-gálák történetébőlhttp://www.life.hu/trend/20190108-top-13-legborzalmasabb-ruha-a-golden-globe-galak-tortenetebol.htmlHelyi idő szerint vasárnap este rendezték meg a 76. Golden Globe-gálát, ahol csodálatos estélyi ruhákat, nagy divatbakikat és furcsa férfiöltözeteket is láttunk. A korábbi években is nagyjából ez volt a vörös szőnyeges felhozatal, így mi most 1990-től gyűjtöttük össze a legrondább ruhákat a Golden Globe-ról. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.