Bemutatták Karl Lagerfeld utolsó kollekcióját: sírtak a modellek a Chanel kifutóján

Forrás: Getty Images/2019 Yanshan Zhang -
Kaia Gerber Cara Delevigne Chanel Karl Lagerfeld Penelope Cruz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Karl Lagerfeld halálával nemcsak egy legenda távozott az élők sorából, de a Chanel divatház életében is lezárult egy igencsak termékeny és fantasztikus korszak. A párizsi divathét keretein belül bemutatták a 2019/2020 őszi-téli kollekciót, az utolsót, amit Lagerfeld tervezett a Chanelnek. 

Karl Lagerfeld neve már-már annyira összeforrt a márkával, mint magáé Coco Chanelé. A 85 éves korában elhunyt divattervező olyan időszakban lett a Chanel kreatív igazgatója, amikor az igencsak komoly mélyrepülésben volt. Poraiból támasztotta fel a márkát, de mindezt a legnagyobb tisztelettel és alázattal tette: úgy tudta megújítani, hogy hű maradt a hagyományaihoz is.

Nem túlzás azt mondani, hogy az első, 1983-as első kollekció is óriási siker volt, ahogy Lagerfeld egész munkássága, legyen szó arról, amit a Chanelnél vagy éppen a Fendinél véghezvitt. Öröksége kiegészült még egy újabb kollekcióval, az utolsóval. A párizsi divathéten kedden mutatták be a 2019/2020 őszi-téli kollekciót, ami a márka korábbi bemutatóihoz hűen grandiózusra sikerült, mindemellett torokszorító pillanatok is voltak. Az egyperces néma megemlékezés – amivel a bemutató indult – könnyeket csalt a résztvevők szemébe, a show végén pedig a modellek is elérzékenyültek, és sírva intettek búcsút a tervezőnek, miközben David Bowie Heroes című száma szólt.

A bemutató végén a modellek is elérzékenyültek, és sírva intettek búcsút a tervezőnek Forrás: Getty Images/2019 Yanshan Zhang

A bemutató egy káprázatos, téli alpesi faluba varázsolt minket, ahogy az lenni szokott, ezúttal is monumentális díszletekkel készültek a show-ra, amit egyébként Cara Delevingne nyitott meg. A kollekció is fantasztikus volt, sok szemet gyönyörködtető kiegészítővel, tweed anyaggal, különböző művészi mintával – amelyek mind az alpesi témát idézték –, néhány gyönyörű neon színnel és persze hófehér ruhákkal. Utóbbiak voltak a legutolsó blokkban, meseszép fehér ruhát viselt többek között Kaia Gerber, de meglepetésként feltűnt Karl Lagerfeld egyik múzsája, Penélope Cruz is egy szál fehér rózsával a kezében.

Kattints a képre, és nézd meg a galériát!

Forrás: Getty Images/2019 Estrop
1 / 21
Forrás: WireImage/2019 Dominique Charriau
1 / 21
Forrás: Getty Images/Peter White
1 / 21
Forrás: Getty Images/2019 Estrop
1 / 21
Forrás: Getty Images/Pascal Le Segretain

Forrás: Getty Images/2019 Yanshan Zhang

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.