Üvegbe zárt embriók és kihullott fogak – Bizarr ékszerek méregdrágán

bizarr embrió gyűrű fülbevaló medál ékszer hátborzongató
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ékszerkészítők munkája egyértelműen művészet, ám van, aki inkább egyfajta önmegvalósításként tekint az általa megálmodott és létrehozott kiegészítőkre. Az ilyen felfogásból születhetnek csodálatot ébresztő vagy épp furcsa, szinte megmagyarázhatatlan darabok. A következőkben ez utóbbira hoztunk példákat.

Azt hittük, hogy az anyatejből készült ékszerek után már bizarrabb dologgal nem találkozhatunk, nos, tévedtünk. Polina Verbyts'ka kijevi szobrász még a sokat látottak számára is igen hátborzongató ékszereket készít. Bizony kell ahhoz gyomor, hogy egy pár hónapos embriót, netán a pici szívét viseljük a nyakunkban, és ezek Polina munkái közül még csak a legfinomabb darabok. Fogakkal díszített nyaklánc és karperec éppúgy megtalálható a kínálatában, mint a levágott ujjakat formáló fülbevaló vagy a ránk nyelvet öltő gyűrű. Többségüket átszámítva már 10 ezer forint körül meg lehet vásárolni, de a komolyabb darabokért bizony ennek két-háromszorosát is rá kell szánnunk.

Forrás: Instagram/weirdsculpture

Polina így mesél az ékszereiről:

Kattints a képre, és nézd meg, ha mered, az ukrán művésznő ékszereiből összeállított galériánkat:

Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Nem mindenki tündökölt: ezek voltak a cannes-i filmfesztivál legrosszabb ruhaválasztásaihttp://www.life.hu/trend/20190528-ezek-voltak-a-cannesi-filmfesztival-legrosszabb-ruhavalasztasai.htmlVéget ért a cannes-i filmfesztivál, ahol a filmpremierek és a díjátadók mellett a vörös szőnyeges bevonulások is tartogattak izgalmakat. A legjobban öltözött sztárok után a legrosszabb ruhaválasztásokat is összegyűjtöttük! TrendOrigoKönnyfakasztó divatfotók a 70-es évekből, amelyeket látnod kellhttp://www.life.hu/trend/20190517-konnyfakaszto-divatfotok-a-70es-evekbol-amiket-latnod-kell.htmlManapság a legnagyobb divat a retró. Évről évre változik, hogy éppen melyik évek inspirálják leginkább a divatipart, de gyakran a 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évek stílusjegyei egyszerre is jelen vannak az aktuális trendekben. Ezúttal azonban a 70-es évekből hoztunk néhány izgalmas divatfotót. TrendOrigoCsodaszépen kisminkeli magát a lány, akinek egy nagy anyajegy van az arcánhttp://www.life.hu/trend/20190520-csodaszepen-kisminkeli-magat-a-lany-akinek-egy-nagy-anyajegy-van-az-arcan.htmlAnyajegye miatt csúfolták az iskolában Tashát, most pedig mindenki úgy szeretne kinézni, mint ő. TrendOrigoIlyen plasztikai beavatkozásokat tervez még a magyar Ken baba: videóhttp://www.life.hu/trend/20180414-ilyen-plasztikai-beavatkozasokat-tervez-meg-a-magyar-ken-baba.htmlGreg, a magyar Ken baba legutóbb novemberben nyilatkozott a Life.hu-nak, azóta viszont a feje tetejére állt a világa. Felismerik az utcán, szelfiket és sminkelési tanácsokat kérnek tőle, valamint ismert emberek is keresik társaságát. De a bulvárnak a negatív hozadékával is szembesült Greg, akinek anyukáját verbálisan megtámadták a nyílt utcán. Az esetről, valamint a leendő plasztikai terveiről mesélt most. Trend--Előtte-utána: így néztek ki régen a plasztikafüggőkhttp://www.life.hu/trend/20171029-elotte-utana-igy-neztek-ki-regen-a-plasztikafuggok.htmlVannak, akik nem az alkohol vagy a kábítószer függői, hanem az orrműtétek, botoxos beavatkozások és ajakfeltöltések bűvöletében élnek. A sok műtét pedig nem széppé, hanem torzzá alakítja a plasztikafüggők arcát és testét. Pedig ők is voltak valaha normális emberek. Megmutatjuk, hogy néztek ki! Trend--Leleplezték a szépségkirálynőt: a plasztikai műtétek előtt teljesen átlagos arca volthttp://www.life.hu/trend/20190103-lelepleztek-a-szepsegkiralynot-a-plasztikai-mutetet-elott-teljesen-atlagos-arca-volt.htmlKiderült, Sthefany Gutierrez úgy lett harmadik a Miss Universe-en tavaly, hogy előtte egy plasztikai sebész alaposan átalakította az arcát. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.