Gelencsér Tímea: "A Magyarország Szépével szerzett ismertség rengeteg kaput nyit ki"

Exatlon Hungary Gelencsér Tímea Magyarország Szépe 2019
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vasárnap este kiderül, a 16 döntős lány közül kinek a fejére kerül a Magyarország Szépe koronája. A győztes egy több millió forint értékű új autóval, egymilliós reklámszerződéssel, valamint kétfős, egzotikus utazással lesz gazdagabb, és természetesen ő képviseli hazánkat a világversenyen. Gelencsér Tímea, a 2016-os mezőny győztese arról beszélt, mennyire változott meg az élete három évvel ezelőtt.

"Az egyéves királynőségem alatt bármilyen ügy mögé álltam, az több emberhez jutott el, így nagyobb volt a felelősségem is, de a világverseny már önmagában hatalmas élményt jelentett. A Magyarország Szépével szerzett ismertség rengeteg kaput nyit ki, és ha ezekkel a lehetőségekkel élünk, lehet fejleszteni magunkat és a karrierünket. Hiába volt sportolói múltam, az Exatlonra sem lett volna esélyem a szépségverseny nélkül. Aki királynő szeretne lenni, annak szívből kell csinálnia az egészet, máshogy nem megy" – nyilatkozta a Borsnak a szépség.

Timi minden erejével küzdött a TV2 vetélkedőjében is, ezüstérmes lett. A kiesése után a csatornának adott interjújában mondta el, hogyan élte meg a verseny pillanatait, és milyen volt hazatérni újra Magyarországra.

Bubik Istvánnal való szerelméről vallott Szentandrássy Hédi képzőművészhttp://www.life.hu/sztarok/20190623-bubik-istvannal-valo-szerelmerol-vallott-szentandrassy-hedi.htmlBubik Istvánnal való kapcsolatáról beszélt szerelme, Szentandrássy Hédi. Elmondta, első látásra beleszeretett a férfiba, hozzátette, fogalma nem volt, hogy a színész házas. Bubik István 2004 novemberében hunyt el autóbalesetben. TV + SztárokOrigoDurrdefektet kapott Péter Szabó Szilviék turnébuszahttp://www.life.hu/sztarok/20190617-durrdefektet-kapott-peter-szabo-szilviek-turnebusza-senki-nem-serult-meg.htmlTragédiával is végződhetett volna Péter Szabó Szilvia és zenekarának az az útja, amikor péntek éjjel Kaposvárról hazafelé autóztak. A csapatot szállító busz az M7-es sztrádán nagyjából 100 kilométer/órás tempónál durrdefektet kapott, a gyakorlott sofőr lélekjelenlétének köszönhetően azonban senki nem sérült meg. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoDöbbenetes titkot árult el magáról Szatmári Orsihttp://www.life.hu/sztarok/20190518-dobbenetes-titkot-arult-el-magarol-szatmari-orsi-enekesno.htmlSzatmári Orsi neve ismerősen cseng minden hazai zenerajongó számára. Az énekesnőként és énektanárként is ismert előadó most elárulta, hogy kezdetben nem igazán érdekelte a zenei pálya. TV + SztárokOrigoÚgy tudni, távozik a Barátok köztből Szőke Zoltánhttp://www.life.hu/sztarok/20190503-tavozik-a-baratok-koztbol-szoke-zoltan-berenyi-miklos.htmlTávozik a Barátok közt rosszfiúja, Berényi Miklós, ugyanis a karaktert alakító Szőke Zoltán besokallt a szerepétől. Ez azért is problémás, mert a rosszfiú a sorozat egyik legrégebbi szereplője, a nézők leginkább vele azonosítják a sorozatot. TV + Sztárok--Insta-fotója miatt estek neki Nánási Pálnakhttp://www.life.hu/sztarok/20190419-instafotoja-miatt-estek-neki-nanasi-palnak-ordog-nora-ferjenek.htmlKommentháború bontakozott ki Nánási Pál Instagram-oldalán. A fotós nem titkoltan egy terméket reklámoz a képen, volt, aki ebbe kötött bele, miszerint erőltetett. TV + Sztárok--Kritikusaihoz szólt a Facebookon Tóth Verahttp://www.life.hu/sztarok/20190414-kritikusaihoz-szolt-a-facebookon-toth-vera-enekesno.htmlTóth Vera hosszú posztban szól azokhoz, akik kommentjeikben bántják, vagy megjegyzéseket tesznek a boldogságára. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.