Szőrtelenítés nyáron: ezeket a szabályokat tartsd be

Forrás: Shutterstock -
szőrtelenítés gyanta borotva Nyár szőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyári formához a nők számára a szőrtelen test is hozzátartozik. De melyik módszer a legalkalmasabb, ha nyaralásra készülünk, és mire kell odafigyelni a nyári szőrtelenítés kapcsán? Most eláruljuk!

A szőrtelenítés után nagyjából 24 óráig mindenképpen kerülni kell a napozást. Ennek más-más oka van, ha az ember borotvát, gyantát vagy éppenséggel epilátort használ. Borotválás közben mikrosérülések keletkezhetnek a bőrön, amik napozáskor pedig pigmentálódhatnak, vagyis befoltosodnak, amit nyilvánvalóan jobb elkerülni. A gyantázott bőrrel azért érdemes várni, mert begyulladhat az azonnali napozás hatására, ahogy az epilált bőr is.

Ha kedveled a szoláriumot, akkor jó tudnod, hogy szőrtelenítés után 24 óráig ezt a fajta barnulást is kerülni kell. A 24 órás szabály nem csak a napozásra vonatkozik. Mind a természetes vizeket, mind az uszodákat érdemes kerülni egy napig, a hámsérülések, és a tőből kitépett szőrszálak helye is fertőzésveszélynek van kitéve ilyenkor.

A szőrtelenítés utáni 24 órában kerülni kell a napozást Forrás: Shutterstock

A borotva kontra epilátor vagy gyantázás kérdésben mindenkinek megvan a maga favoritja. Egy biztos, a borotva rendkívül gyors, az epilálás és a gyantázás eredményét viszont sokkal tovább élvezheted. Egy egyhetes nyaralást simán kibírhatsz gyantázott vagy epilált testtel, a borotváért viszont kétnaponta kapkodni kell. És míg a borotvának nagyjából a gyorsaság az egyetlen előnye, a másik kettőnek hosszabb távon is szuper hatása van.

A gyanta és a jó minőségű epilátorok is tőből tépik ki a szőrszálakat, így egy idő után hajlamosak elhalni, azaz nem csak egy városi legenda, hogy ezek a szőrtelenítési módszerek koptatják a szőrt. A borotva használata során viszont csak elvágjuk a szőrszálakat, amelyek ennél fogva vastagabban nőnek vissza, és nem vékonyodnak, kopnak el. Végső soron sokkal erősebbnek tűnik majd a szőrzet. Hosszabb távon, de tartóssága miatt akár csak egy nyaralás előtt is megéri a gyanta vagy az epilátor használata.

Van még egy igazán szuper szőrtelenítési mód, ami viszont nem a nyári szezonra van kitalálva. Az IPL villanófényes szőrtelenítés egyébként csodákra képes, ráadásul már otthon használatos készülékekkel is ki lehet próbálni. Rengeteg gondtól megszabadít ez a kezelés, hiszen nem kell heti szinten a szőrtelenítéssel bajlódni, a kezelést azonban inkább az ősztől tavaszig tartó időszakban ajánlatos megcsinálni. Az UV-sugárzás ugyanis ebben az esetben is foltosodásra hajlamosítja a bőrünket.

Heti trendjelentés: Chrissy Teigen plusz 10 kilójával szebb, mint valahahttp://www.life.hu/trend/20190628-heti-trendjelentes-szerepel-benne-chrissy-teigen-zendaya-ciara.htmlA sztárok ezen a héten kifejezetten az élénk, nyárias színeket keresték a tűzpirostól a sárga különböző árnyalatáig. Mutatjuk is a hét legpezsdítőbb outfitjeit. Trend--Még hogy a kor számít! Gyönyörű modellek 60 feletthttp://www.life.hu/trend/20190628-gyonyoru-orosz-modellek-60-felett.htmlA fiatalságkultusz szerencsére visszaszorulóban van. Hollywoodban sem mindenki plasztikáztat, a méltóságteljes öregedés hívei egyre többen vannak, és egyre jobban megbecsülik őket. TrendOrigoAz érzékeny bőr legjobb barátja: az Aloe verahttp://www.life.hu/trend/20190627-az-erzekeny-bor-legjobb-baratja-az-aloe-vera.htmlMár az ókorban is használták gyógyászati célokra az Aloe verát, ami a szépségiparnak is rendkívül fontos, természetes alapanyaga. A pozsgás hosszú leveleinek kocsonyás belseje bőrnyugtató, sejtregeneráló, gyulladásgátló hatású. Széles körű hatása miatt sokféle kozmetikumban megtalálható. Mutatjuk is a kedvenceinket! TrendOrigoÁlomszép ékszerek magyar tervezőktől, akiket a természet inspirál http://www.life.hu/trend/20190626-alomszep-ekszerek-magyar-tervezoktol-akiket-a-termeszet-inspiral.htmlEgy könnyed, nyári összeállításban igazán jól érvényesülnek az ékszerek. Most ráadásul olyan darabokat mutatunk nektek, amelyeket magyar tervezők készítettek, és az ihletforrás minden esetben a csodálatos természet volt. TrendOrigoA nagy papucs- és szandálmustra – ezek a legmenőbb fazonok 2019 nyaránhttp://www.life.hu/trend/20190612-papucs-es-szandal-mustra-a-legmenobb-fazonok-2019-nyaran.htmlBerobbant a nyár, és vele a kánikula. Ebben az időben a legkényelmesebb viselet egy szellős ruha, és egy kényelmes, nyitott lábbeli. A papucsok és szandálok terén idén szuper trendek uralkodnak, szóval hőségriasztásra fel! TrendOrigoKreatív édesanya! Férje régi ingjeiből varr csodás ruhákat a kislányánakhttp://www.life.hu/trend/20190619-stephanie-miller-ferje-regi-ingjeibol-varr-kislanyanak-ruhakat.htmlA 21. századra nyilvánvalóvá vált, hogy a divatipar egy rendkívül szennyező iparág, nem beszélve a vele kapcsolatos egyéb etikai kérdésekről, mint például a gyermekmunka és a kizsákmányolás. Éppen ezért fontos tudatos vásárlóvá válni, és ezért is üdvözöljük az olyan ötleteket és kezdeményezéseket, amelyek például az újrahasznosítást támogatják. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.