Korábban drogfüggő volt, most az egyik legmenőbb Insta-sztár Heidi

modell fotós Insta-sztár drog drogfüggő Instagram
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmasat fordult a világ azzal a fiatal nővel, aki 18 éves korára csaknem belehalt a drogfüggőségébe.

Heidi Lavont több mint 800 ezren követik az Instagramon. Sokan azonban nem is tudják, milyen utat járt be a fiatal nő addig, mire ismert modell vált belőle.

A Daily Star azt írja, Heidi 12 évesen kezdett el füvezni, majd egyre durvább drogokhoz nyúlt. Egy nap azonban ő maga döbbent rá, hogy másként akar élni.

Letette a drogokat, profi fotós és modell lett belőle.

Remek dolog egyszerre modellnek és fotósnak lenni, hiszen senkitől nem kell engedélyt kérnem ahhoz, hogy használhassam a rólam készült képeket. A vőlegényem kattint, én pedig kidolgozom a fotót."

Heidi a közösségi oldalon is nagyon népszerű, és nem tagadja, bevétele nagy részét ebből szerzi.

Annak idején, a barátaim a szemem láttára haltak meg. Beteg és megtört voltam, életem legjobb döntése volt, hogy kiszálltam" – emlékezett vissza.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Actual proof of me stepping on a lego

HEIDI LAVON (@heidilavon) által megosztott bejegyzés,

Micsoda találmány! Erre válthatod le a magassarkút, ha már fáj tőle a lábadhttp://www.life.hu/trend/20190816-ha-mar-nem-birod-a-magassarkut-erre-a-zoknira-tudod-levaltani.htmlMeglepő találmány jelent meg a Kickstarter oldalon. Kitalálói szerint ez a tökéletes megoldás, ha például egy átbulizott éjszaka után már nem tudunk hazamenni, mert annyira fáj a magassarkú cipőtől a lábunk. TrendOrigoÚjabb magyar divatsiker! Rihanna Nanushka ruhát viselthttp://www.life.hu/trend/20190816-rihanna-nanushka-magyar-tervezo-ruhajat-viselte.htmlJennifer Lawrence, Kendall Jenner, Katie Perry és sok más világsztár után Rihanna is felfedezte a magyar brandet, a Nanushkát. Sándor Szandra, a márka megalapítója egyre nagyobbb sikereket ér el a tengerentúlon is. Trend--Britney Spears durván kiakasztotta rajongóit: ez a fotója okozott felháborodásthttp://www.life.hu/trend/20190816-britney-spears-kiakasztotta-rajongoit-a-kigyobor-cipojevel.htmlBritney Spears nagyon meggondolatlan lépést tett: kiposztolta kígyóbőrből készült cipőjét, ami ráadásul méregdrága volt, és soha nem is viselte. Tényleg megérte... Trend--Újabb vicces fotót posztolt a modelleket parodizáló anyukahttp://www.life.hu/trend/20190815-ujabb-vicces-fotot-posztolt-a-modelleket-parodizalo-anyuka.htmlImádja az internet azt a bloggert, aki modelleket parodizál. TrendOrigoAnyaszült meztelenül fotózták Cara Delevingne-thttp://www.life.hu/trend/20190815-anyaszult-meztelenul-fotoztak-cara-delevingne-modellt-egy-divatmagazinnak.htmlA modellből színésznővé avanzsált Cara Delevingne ezúttal a Marie Claire magazinban mutatta meg bájait. A modellről a divatfotók mellett teljesen meztelenül is készültek képek. Trend--Halle Berry mellbimbót posztolt az Instagramonhttp://www.life.hu/trend/20190815-halle-berry-mellbimbot-posztolt-az-instagramon.htmlEddig is tudtuk, hogy Halle Berry a természetesség híve, de most azt is elárulta, hogy nincsen oda a melltartó viseléséért sem. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.