Barcelona CF zene focistafeleség Milan Piqué Mebarak Shakira sztárcsemete tehetségkutató Gerard Piqué The Voice
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dolgozni is elkíséri híres mamáját a legtündéribb sztárcsemete. Gerard Piqué és Shakira kisfia, Milan nem először járt már a Voice stúdiójában.

Sokat utazgat a kis Milan, aki június 22-én éri el az öthónapos kort. A büszke szülők már a pici születését követően azonnal megcsináltatták neki az útlevelét, mert már akkor is tudták, hogy mindenhova magukkal viszik majd.

Forrás: Facebook/Shakira
Forrás: Facebook/Shakira

Milan tiszteletét tette már Barcelonában a papája meccsén, járt már Los Angelesben és a Voice stúdióját is látta belülről. Most azonban a szépséges énekesnő ismét úgy döntött, Milan segítségét kéri a tehetségek felkutatásában. A kisfiú még igencsak meglepetten kamillázik a hatalmas, piros bőrfotelben, zenei műveltsége azonban már most egész biztosan jóval felülmúlja kortársaiét.

Forrás: Facebook/Shakira
Forrás: Facebook/Shakira

A rajongók legnagyobb örömére a sztárpár nem rejtegeti csemetéjét, amikor csak tehetik, betekintést engednek családi életükbe.

Fotó: Julian Laidig
Fotó: Julian Laidig


Kövesd a Szexpázsit blogot a Facebookon is!


Mert igenis minden nap megérdemelsz egy szexi pasit, valamint egy jó történetet.
Kövesd a Szexpázsit oldalt a Facebookon és hagyd, hogy naponta elcsábítson!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A SZEXPÁZSIT OLDAL!

Ettől boldog Shakira kapcsolatahttp://www.life.hu/szeress/20130613-shakira-enekesno-elarulta-mi-a-titka-boldog-kapcsolatanak-gerard-piquevel.htmlGyönyörű Shakira 4 hónapos kisfiahttp://www.life.hu/anyaskodj/20130527-4-honapos-lett-shakira-es-gerard-pique-kisfia-milan-pique.htmlShakira ismét dögös testtel hódíthttp://www.life.hu/ez-zsir/20130423-shakira-enekesno-szules-utan-harom-honappal-is-szexisen-nez-ki.htmlÚj pasi vette el Shakira eszéthttp://www.life.hu/anyaskodj/20130416-shakira-es-gerard-pique-kisfia-milan-pique-mubarak-szepen-cseperedik.htmlEgyre cukibb Shakira és Gerard Piqué kisfiahttp://www.life.hu/anyaskodj/20130405-shakira-es-gerard-pique-kisfia-milan-pique-mubarak-sokat-nott.htmlSzülés után is szexi szirén Shakirahttp://www.life.hu/szepulj/20130328-shakira-kolumbiai-enekesno-megmutatta-szules-utani-tokeletes-alakjat.htmlHatalmas bociszemekkel nézelődik Shakira babájahttp://www.life.hu/anyaskodj/20130322-shakira-es-gerarg-pique-kisfia-milan-ket-honapos-lett.htmlShakira kisfia Barca-mezben szurkolt apukájánakhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130313-shakira-es-gerard-pique-kisfia-milan-pique-mubarak-is-szurkolt.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.