Közönségesen öltözött fel a francia modell a vörös szőnyegre

ízlés modell Cannes-i filmfesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sarah Marshall a Lawless című film premierjén elégtelenre vizsgázott jó ízlésből.

Lépj be a Lifefashion virtuális próbafülkéjébe, próbálj és vásárolj a fotelből!


Sarah Marshall francia modell igazán emlékezetes ruhát viselt a 65. Cannes-i Filmfesztiválon. A harmincegy éves szőkeség Jean-Claude Jitrois francia tervező modellje, és eddig összesen két filmben szerepelt. Ez azonban úgy tűnik, elég indok Mike Marshall színész lányának, hogy végigvonuljon Cannes vörös szőnyegén. Sarah meg is tette, de puccos estélyi helyett egy olyan ruhát választott, melyben jobban hasonlított egy utcalányra, mint egy sztárra.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Már a merészen felsliccelt, bőrhatású szoknyarész, a majdnem teljesen áttetsző felsőrész is elég meghökkentő volt együtt, de a szőkeség fekete, csipkés combfixet húzott a kreációhoz. Ráadásul pózolás közben a bugyijának egy része is kilátszott. Összességében ízléstelen volt a modell kinézete, aki ezzel a közönséges szereléssel labdába sem rúghatott az ízlésesen és kreatívan felöltözött dívák között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.