terhesség szülés vajúdás babavárás kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miközben a hírességek méregdrága magánkórházakban adnak életet csemetéjüknek, sok anyukánál annyira hirtelen jelentkeznek a fájások, hogy a kórházig sincs idejük eljutni: született már baba repülőgépen, fán, taxiban, patika előtt, és könyvtárban is. A Life.hu utánajárt a legérdekesebb eseteknek.

Akarom a terhességem előtti testem!



Tízezer méter magasan

Még csak a terhessége 27. hetében járt az a fiatal nő, aki gyanútlanul felszállt a Dubajból Manilába tartó gépre. Már a magasban voltak, mikor a leendő anyuka kezdte meglehetősen furcsán érezni magát, és kiment a mosdóba. A szülési görcsök szerencsére két, a gépen utazó ápolónőnek is feltűntek, akik követték a szülő nőt, hátha segítségre van szüksége. A legjobbkor érkeztek, ugyanis a baba már világra is jött a mosdó kellős közepén. A koraszülött kicsit takarókkal és olvasólámpákkal melegítették, míg a gép kényszerleszállást hajtott végre. A légitársaság légi közlekedési kódjáról elnevezett EK keresztnevű baba így még időben inkubátorba került, és az anyukát is ellátták.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Illusztráció

A fára menekülve

Egy mozambiki gyerkőc sem éppen a legjobb időpontot választotta a világrajövetelre: édesanyja, a 26 éves Sofia Pedro éppen a megáradt folyó elől menekült fel egy fára 13 évvel ezelőtt. Miközben az életét mentette, a szülési fájdalmak is rátörtek, így Rosita nevű kislánya a fa ágain látta meg a napvilágot. A segítség szerencsére hamar megérkezett egy katonai helikopterrel, így Sofia és a baba is hamar biztonságos helyre került.

Így lehetsz stílusos kismama



A szülészet előtti járdán, mínusz 4 fokban

Egy fiatal brit kismama is igen nehéz helyzetbe került, mikor hiába nyomta meg számtalanszor a szülészet zárt ajtajának csengőjét: mire a személyzet odaért, már meg is szült. Lisa McNeil édesanyjával együtt indult el otthonról, mikor elkezdődtek a fájások, és odaszóltak a szülészetre, hogy várják őket. A baba azonban olyan hirtelen érkezett, hogy mire az anyuka megnyomta a megfelelő gombot, és a szülésznők odaértek, az édesanya kénytelen volt levetkőzni a mínusz 4 fokos hidegben az utcán, és négykézláb megszülni a babát, akit a nagymamája egy kardigánnal próbált felfogni és melegíteni. A sokkos állapotban lévő anyuka így emlékszik a történtekre:
"Olyan volt, mint egy horrorfilm. Nagy fájdalmaim voltak és véreztem. Szürreális volt. Tudták, hogy jövünk, de senki sem hallotta a csengőt és a kiáltásainkat. Vártunk, hogy beengedjenek, de addig nem volt más választásom, mint akkor és ott megszülni a kicsit. Nem hinném, hogy bárkinek ilyen megalázó helyzetben, a járdán kellene szülnie idegenek előtt. Bele sem merek gondolni, mi történhetett volna, ha az édesanyám nem fogja meg Jacksont a kardigánnal, a járdára esve beüthette volna a fejét. Még mindig hihetetlen az egész, mintha nem is velem történt volna."

Fotó: George McLuskie
Fotó: George McLuskie

Lisa McNeil és Jackson

Taxiban született Lukács

2011 őszén egy szegedi taxisnak igen izgalmas napja volt: egy fiatal házaspár azért hívott taxit, hogy a vajúdó édesanya kórházba jusson, de nem értek el az intézményig. Az édesanyánál ebéd után kezdődtek a fájások, és mikor rendszeressé váltak, az apuka úgy döntött, ideje elindulni a kórházba. Mentőre úgy érezték, semmi szükség, hiszen nem voltak olyan erősek az összehúzódások, és az előzőhöz hasonló, több órás vajúdásra készültek. Lukács viszont átírta a forgatókönyvet, hiszen az első fájástól számítva egy óra múlva már meg is született. Az anyuka már a taxiba sem tudott beülni, a hátsó ülésen térdelt, miközben az apuka a taxisofőrt nyugtatta, hogy felesége azért sikít, mert vajúdik. Az óvatosan hajtó, nyugodtan viselkedő sofőr még egy utolsó nagy sikítást hallott, és meg is született a pici. Mivel eközben még a csúcsforgalomba is beragadtak, az édesapa kiszállt az autóból, és előresietett segítséget kérni. Addig a picit pulóverekkel melegítették, és beérve a kórház udvarára, a köldökzsinórt is a taxiban vágták el az orvosok. Gajdacsi Tibor sofőr ahelyett, hogy autója tisztasága miatt aggódott volna, meghatottan emlékszik vissza a történtekre, és bár azt mondja, 27 éves sofőr pályafutása alatt még sohasem történt ilyen vele, úgy érzi, csodálatos élmény volt meglátni a picibabát - alighanem a legfiatalabb utasát.

A csokiimádóknak édesebb a babája?



Mikor induljunk a kórházba?

Ahhoz, hogy lehetőleg az általunk választott körülmények között szülhessünk, nem árt tisztában lenni azokkal a jelekkel, melyeknél azonnal el kell indulni a kórházba - persze így is megtörténhet, hogy a szülés hihetetlenül felgyorsul, és útközben jön világra a pici, de az általános tapasztalatok szerint az időben elinduló kismamák oda is érnek a kórházba még a tolófájások előtt.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Antal Zsuzsanna szülésznő segített összegyűjteni a riadójeleket

"A kismama akkor induljon el azonnal a kórházba, ha elfolyt a magzatvíz, vagy ennek a gyanúja felmerül. Többen jelentkeznek ugyanis erősebb folyással, a nyákcsap elfolyósodásával is, de így is inkább vizsgáljuk meg az anyukát, és zárjuk ki a magzatvíz elfolyását, mint hogy elkéssünk. A másik indulásra felszólító jel a rendszeres fájástevékenység: ötperces fájásokkal, melyek legalább negyven másodpercig tartanak, már induljunk el a szülészetre, akkor is, ha fájdalmat nem érzünk, csupán ennek megfelelő időtartamú keményedéseket. Ha gyenge vérzést, maszatolást tapasztalunk, az gyakran még csak tágulásos vérzés, mellyel nem kell kórházba rohanni, de erős vérzéssel már igen. Ekkor fontos, hogy mentőt hívjunk. Egyéb esetben problémamentes terhességnél a családi autó vagy taxi is megteszi, de az anyuka egyedül ne induljon el autóval."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.