2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Se wifi, se tévé, se fürdőkád nincs a havi 25 fontnál kevesebbet költő fiatal pár erdei otthonában

wifi Wales civilizáció tévé házaspár pár erdő Wi-Fi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amit tudnak, maguk termelnek meg: saját zöldség, hús és tejtermékek kerülnek az asztalra, a rezsijük pedig nem haladja meg a havi 10 ezer forintot. 

A 43 éves Mathew Plumb és párja, a 28 éves Lauren Youngs egy walesi erdőben élik mindennapjaikat, a civilizációtól távol.

Illusztráció Forrás: Løvtag

A férfi egy furgonban lakott és épp házat készült venni, amikor kipattant a fejéből a gondolat: vissza a természetbe! Már két éve lakott kis kunyhójában, amikor megismerte Laurent, aki akkor rendezvényszervezőként dolgozott. Úgy volt, hogy a nő csak néhány hétig marad, amiből aztán két hónap lett. Amikor visszatért Londonba, rájött, hogy utálja a városi életet, s minél többször járt Matthew-nál, annál kevésbé volt kedve visszamenni a nagyvárosba.

Aztán úgy alakult, hogy a pandémia miatt elvesztette az állását, emiatt a bérelt lakásából is ki kellett költöznie. Nem sok választása volt, mint párjához költözni, amit azóta se bánt meg. Igaz, hogy sokszor fázik, a házban pedig se tévé, se internet nincs, de úgy érzi, megéri ezekről lemondani a természetközeli életmódért cserébe.

Zuhanyzójuk és angol wc-jük sincs, előbbi egy vödör, utóbbi egy lyuk a padlón.

Van viszont négy disznójuk és 20 csirkéjük, így a hús és a tojás is házi náluk, tavasztól őszig pedig a zöldségeket is maguk termelik meg. Energiát napelemek segítségével nyernek, gázt hathetente vásárolnak. Állításuk szerint így elképesztő összeget takarítanak meg: a havi összes költésük kevesebb, mint 20 font, azaz 10 ezer forint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.