A hintázás csodás hatásai - ringasd, engedd ringani gyermeked!

ringás betegség hinta anyaméh család egészség ringatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hintázás az a módszer, amit nem kellett feltalálni: a kisbaba belesímul édesanyja ölébe, karjaiba, felveszi mozgásának ritmusát és lüktetését - vagyis ringatózik, hintázik. 

De még ennél is korábbra kell dátumozni a hintázás élményét és hatásait, hiszen a magzat az édesanyja méhében tapasztalja meg először, érez rá annak ritmusára és ízére. Nem csoda, hogy a legnyűgösebb csecsemő is megnyugszik (nem biztos, hogy egyforma idő alatt) a ringatástól.

Forrás: Thinkstock

Szakemberek is régóta hangsúlyozzák, hogy a hintázásnak rendkívül sok pozitív hatása van. Szerepet játszik az anya-gyerek kapcsolat alakulásában, a baba fejlődésének ütemében, (koraszülött babák esetén ez különösen fontos lehet), valamint a betegségek megelőzésében és leküzdésében is elsőrangú eszköz lehet a ringatás illetve a hintázás.

Ősélmény, lelki hatások

Pozitív lelki hatásai egyértelműen az anyaméhben töltött időszakból merítkeznek, hiszen az az első - és rendkívüli mértékben meghatározó- ősélmény a biztonságról, és a valakihez tartozásról az az anya méhében megélt szakadatlan, meleg, álomfinom ringatózás. A ringatás az anyaméhen kívül is a biztonság érzetét idézi fel, kisímit, megnyugat, relaxál. Gyerekek esetében ez teljesen egyértelmű, de akár felnőtteknél is megfigyelhető, ahogy óriási baj esetén a rettenetes belső feszültséget ringatózással enyhítik. Ennek enyhébb változata, de szintén feszültségenyhítő hatása van, amikor a keresztbevetett lábat ringatjuk. Ha nagyon mélyre merítenénk e témában, akkor hosszasan írhatnánk a zene, tánc-ringás összefüggéseiről is, de most nem erre fókuszál a cikk, hanem a hintázás gyerekekre gyakorolt pozitív hatásaira.

Néhány hete egy olyan tündéri videóra bukkantunk, amit meg kellett osztanunk veletek. Ilyen, amikor egy baba azt hiszi, még az anyukája méhében van:

Egy gyerek abban is hintát lát, amiben mi nem

Egy gyerek vágya arra, hogy hintázhasson, rendkívül erős, éppen ezért akár veszélybe is kerülhet, hiszen egy sor olyan eszközben meglátja a lehetőséet, amire egy szülő nem figyel fel. Elég egy lógó kötél ahhoz, hogy a gyerek rácsimpaszkodjon, vagy egy bicegő (nyeklő-nyakló) szék vagy székláb, esetleg egy nyikorgó kapuajtó. Amire rá lehet csimpaszkodni, meg lehet lovagolni abból a gyerek agyában biztosan hinta lesz, és élni is fog a kínálkozó lehetőséggel, akár a szülői tiltás ellenére is. Mert hintázni tényleg jó.

Néha párosan az igazi:

Így fejleszt a hinta-palinta

A hintázás egyszerűsége ellenére meglehetősen bonyolult agyi tevékenységet igényel, hiszen a hintázás során törekedni kell az egyensúly megőrzésére, a ritmusra, a mozgás erejére, annak fokozására. A hintázás megdolgoztatja az agyat, miközben fejlődik a mozgáskoordinációs képesség, az egyensúlyérzék, a ritmusérzék. A gyerek a hintázás során könyedén tanulja meg uralni saját testét, illetve megtanulja a testét elhelyezni a térben, vagyis a téri tájékozódást is elősegíti a "most fenn, most lenn élménye."

Mindeközben a teljes test szinte összes izma fejlődik, közben a gyerek megtanulja koordinálni izommunkáját, ez a későbbiek során alapja lesz a finommotorikus képesség fejlődésének is.

Számos pedagógus és gyerekekkel foglalkozó szakember egybehangzóan azt állítja, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen hintáznak, sokkal ritkábban keverik a b, a d és a p betűket. A sokat hintázó gyerekek kézügyessége fejlettebb, az ábrázolótevékenységekben magasabb szinten állnak, mint társaik. Ennek oka állítólag az, hogy a hintázás elősegíti a jobb és a bal agyfélteke közötti kapcsolatot, illetve a gyerek könnyebben "vált" agyféltekét, amikor a feladat azt megkívánja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.