Túlsúlyos vagyok, mi lesz velem, ha terhes leszek?

Forrás: Thinkstock -
betegség terhesség cukorbetegség egészség Libero2015 várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több ízben is írtunk már arról, hogy a teherbe esés gátja sokszor a túlsúly, amit a kisbabára vágyó nők cipelnek magukon. Nem is gondolnánk, hogy ez is probléma lehet, pedig igen. Akkor sem nyugodhatunk meg, ha zökkenőmentesen összejön a pici, ugyanis a várandósság alatt és a szülés után is problémát okozhatnak a fránya pluszkilók. Lássuk hát, mit tehet az ember lánya önmaga és gyermeke érdekében!

Azt persze tudjuk, hogy a várandós nők hízása természetes. Az orvos, illetve a védőnő rendszeresen ellenőrzi a kismamák súlygyarapodását, aminek megvan az elfogadható mértéke:

átlagosan 11-14 kg a terhesség alatti hízás.

Forrás: Thinkstock

Nem mindegy azonban, hogy a terhesség előtt mit mutatott a mérleg, azaz hány kilogrammos volt a kismama a teherbeesés előtt. Ha túl kövér a nő a teherbe eséskor, az számos terhesség alatti problémát vetíthet előre.

!

Korábbi cikkünkből kiderül, hogy a túlsúlyos anyák gyermekeinél nagyobb a különböző fejlődési rendellenességek, így a nyitott gerinc, a szív- és agyfejlődési rendellenességek vagy a szájpadhasadék kialakulásának az esélye.

Emellett a túlsúlyos kismamáknál a terhesség alatti fertőzéses megbetegedések gyakorisága és a koraszülések aránya is magasabb, mint a normál súlyúaknál. Az is ismert, hogy minél nagyobb az elhízás mértéke, annál nagyobb a koraszülés valószínűsége; az elhízás – a mértékétől függően – 30–70%-kal növeli a koraszülés kockázatát.

A terhesség alatti diabétesz és a terhességi magas vérnyomás is többször fordul elő a túlsúlyos terhes nők között, mint a normál súlyúaknál. A megszületendő gyermek, amennyiben nem koraszülött, általában nagyobb súlyú, mint a normál súlyú kismamák újszülöttjei, talán ezzel is összefügg, hogy a túlsúlyos nők körében gyakoribb a császármetszés, mint a nem elhízottaknál.

A magas vérnyomás és a cukorbetegség sok problémát okozhat még gyermekvállalás előtt is, nemhogy közben. A túlsúly pedig mindkettőre hajlamosít, és sajnos előfordul, hogy a terhesség során fellépő gondok a babára is rossz hatással vannak.

Sok túlsúlyos kismama, aki nem változtat az életmódján, sokszor extrém módon meghízik a babavárás alatt. Ráadásul az elhízott emberek immunrendszere rosszabbul működik, emiatt például a húgyúti fertőzésekre is fogékonyabbak a terhesség alatt, és a felhalmozódott hasi zsírszövet miatt az ultrahang is nehezebben diagnosztizálható képeket mutat.

A terhességi diabétesz is komoly veszélyt jelent.

A terhességi cukorbetegség pedig nem csak a kismamára nézve jelent gondot, hiszen olyankor a baba is alkalmazkodik az anya magas vércukorszintjéhez, és több inzulint termel. Emiatt viszont hatalmasra nőhet, elhízott anyukáknál nem ritka a négy-öt kilós baba sem. A magas vércukorszint a méhlepény ereit is károsítja, így a magzat sokszor nem kap elég oxigént.

Forrás: Thinkstock

!

A terhesség alatti diétázás viszont ugyanúgy veszélyeket rejt magában, mint a túlsúly. Babát tervező nőknél célszerűbb még a fogantatás előtt rendezni a testsúlyt, de ha már várandósak, akkor is van megoldás. Mindenféle csodadiétákba és csodagyógyszerek szedésébe kezdeni szigorúan tilos terhesség alatt, ehelyett érdemes inkább orvoshoz fordulni, aki a megfelelő testmozgás és diéta beállításával segíthet. A témáról korábban itt írtunk bővebben.

Mint ismeretes, a várandósság hajlamosít a cukorbetegségre és annak előfutárára, a csökkent glükóztoleranciára. Ennek oka, hogy a terhesség ideje alatt több olyan hormon is termelődik a szervezetben, amelyek az inzulinnal ellentétes hatásúak. Vagyis amikor a hasnyálmirigy inzulintermelése nem tud lépést tartani a megnövekedett igénnyel, kialakul a szénhidrát-anyagcsere zavara.

A 24–28. terhességi hét között végzik a cukorterheléses vizsgálatot, amelynél terhességi cukorbetegség vagy csökkent glükóztolerancia, cukortűrő képesség derülhet ki, ha a szakemberek magasabb vércukorszinteket találnak. Fontos, hogy az édesanya időben tájékozódjon a betegségéről, kezelését és speciális diétáját időben megkezdjék, ugyanis a terhességi diabéteszben szenvedő anyák gyermekeinek nagyobb az esélyük arra, hogy koraszülöttek legyenek, és arra is, hogy a későbbi életük során maguk is cukorbetegek lesznek.

Te mennyire ismered a diabéteszt?

Gyakran emlegetjük a cukorbetegséget, azt hisszük, jól ismerjük, pedig sokszor még maguk a cukorbetegek sincsenek teljesen tisztában betegségük sajátosságaival. A Life.hu korábban az Országos Egészségfejlesztési Intézet segítségével gyűjtött össze néhány fontos információt. Ezeket ide kattintva érheted el.
Legjobb a mamának, legjobb a babának: mit szabad és mit nem terhesség alatt?http://www.life.hu/csalad/20150609-legjobb-a-mamanak-a-legjobb-a-babanak-mit-szabad-es-mit-nem-terhesseg-alatt.htmlKismamaként rengeteg olyan dologgal találjuk szembe magunkat, amivel kapcsolatban nem tudjuk, mi a jó döntés. Mást mond az orvos, a könyvek, a fórumok, mást az anyós, az apuka, és megint mást a szintén várandós anyák. És persze mást a saját testünk. Számos tévhit él például a várandósság alatti sportolásról, a szexről, a megfelelő étkezésről, a koffein- és alkoholfogyasztásról. Ezeket próbáljuk most helyre tenni.CsaládThinkstockA gyerek nem olyan, mint egy nyelvvizsga! Avagy fel lehet készülni az anyaságra?http://www.life.hu/csalad/20150602-hogyan-keszuljek-a-szuloi-feladatokra-fel-lehet-vajon-keszulni-az-anyasagra-apasagra.htmlVégeláthatatlan és mindenre választ kínáló kismamablogok, "bezzeg az én szülésemnél" típusú horrortörténetek, önmagukról és gyermekükről többes szám első személyben beszélő, "kakiltunk és büfiztünk" tanácsadómamik, tankönyvek és oktatóvideók. És persze az örök stressz, hogy vajon jól fogjunk-e csinálni mindent, amit a terhesség ideje alatt bebifláztunk...CsaládThinkstockSzupermami, szexistennő, fitneszmodell egy személyben? Más nő leszek a szülés után?http://www.life.hu/csalad/20150601-anya-vagy-no-szexualitas-szules-utan-igy-maradj-no-gyermekkel-is.htmlAzt vélhetően minden pár, amely családalapításra adja a fejét, tudja, hogy miután világra jött a gyermekük, már nem lesznek ugyanazok az emberek. A pasiból, a vőlegényből, a férjből apa válik, a barátnőből, a feleségből pedig anya. A szülővé alakulás kívül-belül megváltoztat mindenkit, hiszen más lesz a gondolkodásmód, az értékrend, az időbeosztás, és legtöbbeknél az alak is. A temérdek teendő mellett pedig hajlamosak lehetünk mindezt elfelejteni, pedig előbb-utóbb ezekkel a démonokkal is meg kell küzdeni.CsaládThinkstockKi akar lapos fejű gyereket? Ezt tedd, hogy ne legyen nyomott a baba tarkójahttp://www.life.hu/csalad/20150525-csecsemo-laposfejuseg-mit-tegyunk-hogy-ne-legyen-lapos-a-baba-tarkoja.htmlAnyaként őrülten nehéz mindig jó döntést hozni. Egyszerre követni a belső hangot, az anyai tanácsokat, más mamák ajánlásait, az oktatókönyvek tippjeit és a fórumozó anyukák trükkjeit. Ezekből kellene összegyúrni a legjobb megoldást bizonyos helyzetekre, és akkor még ott van az is, hogy a poronty egyébként pedig azt csinál, amit akar...CsaládThinkstockKiságy vagy szülői szoba: meddig hagyjuk, hogy a pici közénk furakodjon?http://www.life.hu/csalad/20150512-egyutt-alvas-vagy-kisagy-hol-aludjon-a-kicsi-a-szuloi-agyban-vagy-sajat-szobaban.htmlRengeteg olyan kérdés gyötri az anyákat, amelyeknél sosem tudhatják, mikor hoznak jó vagy rossz döntést. Az egyik ilyen téma az együtt alvás kérdése is, vagyis hogy hány évig engedjük a kicsit magunk közé, matracozzunk-e, illetve meddig aludjunk el vele, majd pedig vonuljunk át a szülői hálóba az éjszaka közepén.Család--Amikor teherbe esni teljesítménytúra: beavatkozások, lehetőségek napjainkbanhttp://www.life.hu/csalad/20150507-ha-nem-akar-jonni-a-baba-milyen-beavatkozasok-orvosi-lehetosegek-vannak.htmlAzt mondják, a stressz a legjobb fogamzásgátló, és ez sok esetben igaz is. Előfordulhatnak azonban olyan eshetőségek is, amikor valami más baj van. Szervi, szervezeti, nála vagy nálam. Vagy csak nem klappolunk össze. Mikor jön el az a pont, amikor külső segítség kell? És ha eljött, hová fordulhatunk? A Life.hu most ennek járt utána.CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.