Íme, az első képek Charlotte hercegnő keresztelőjéről

Forrás: AFP/Chris Jackson -
Charlotte Katalin hercegnő keresztelő György herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Katalin hercegnő és Vilmos herceg második gyermekének keresztelőjére július 5-én, vasárnap került sor. A kéthónapos Charlotte hercegnő keresztszüleit is most jelentették be, akiknek egyik tagját sem a királyi családból választották.

Sarolta keresztelője kapcsán Katalin hercegnő és Vilmos herceg több szempontból is szakítottak a hagyományokkal. A kislányt kéthónapos korában tartják szentelt víz alá, erre korábban nem volt példa a királyi család történetében.

A ceremóniára a hercegnő egy olyan babakocsiban érkezett, amit még dédnagymamája, a királynő használt, mikor saját gyermekeivel ment sétálni. A szülők gyalog mentek a rezidenciáról a kápolnához; az út mentén több ezer alattvaló gyűlt össze, hogy üdvözölje őket. Forrás: AFP/Chris Jackson

A keresztelőn először mutatkozott a teljes család hivatalosan is együtt: Katalin, Vilmos, a kis György herceg és a legfiatalabb családtag, Sarolta hercegnő.

A kilenchetes hercegnőt Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága keresztelte a dédszülők, a 89 esztendős II. Erzsébet királynő és 95 éves férje, Fülöp edinburghi herceg jelenlétében, a királyi házaspár nyári rezidenciája, a kelet-angliai Sandringham kápolnájában. A kislány a Charlotte Elizabeth Diana nevet kapta; hivatalos megszólítása Ő Királyi Fensége, Charlotte, Cambridge hercegnője.

Forrás: AFP/Chris Jackson

Nagy meglepetést okozott az is, hogy Katalin és Vilmos nem a királyi családból válaszott keresztülőket: Vilmos anyai unokatestvére, Laura Fellowes, a barátai, James Meade és Thomas van Straubenzee, valamint Katalin barátnője, Sophie Carter és az unokatestvére, Adam Middleton lettek a keresztszülők.

Forrás: AFP/Chris Jackson

Vajon milyen különleges ajándékot vitt a hollywoodi álompár a kis Charlotte hercegnőnek?http://www.life.hu/csalad/20150628-angelina-jolie-brad-pitt-vilmos-herceggel-es-katalinnal-talalkozott.htmlHollywoodi és brit ’királyi méltóságok’ találkoztak pénteken, amikor is Angelina Jolie és férje, Brad Pitt a brit trónörökös pár Vilmos és Katalin vendégei voltak egy teára a Kensington Palotában.CsaládAFPMindenhová követik a fotósok Katalin hercegnőt és Charlotte-ot - Vilmos felszólította a sajtót, ne khttp://www.life.hu/csalad/20150507-mindenhova-kovetik-a-fotosok-katalin-hercegnot-es-charlotte-ot-vilmos-felszolitotta-a-sajtot-ne.htmlKözleményt aott ki a Kensington-palota. A királyi család azt kéri, a sajtó munkatársai tartsák tiszteletben privát szférájukat és ne készítsenek lesifotókat róluk. Család--VV Simon elárulta, miért szakított VV Charlotte-talhttp://www.life.hu/sztarok/20140505-vv-simon-kozzetette-szakitasanak-okat-charlottal.htmlKülönböző feltételezések láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy most akkor szakított a Villa furcsa párosa, vagy sem. Charlotte szerint nem. Az igazságot Simontól tudtuk meg. TV + SztárokOrigoMár most milliókat ér Charlotte hercegnőhttp://www.life.hu/news/20150505-charlotte-hercegno-mar-most-milliokat-hozhat-a-brit-gazdasagnak.htmlKatalin hercegné és Vilmos herceg második gyermeke, aki a Charlotte Elizabeth Diana nevet kapta, igazi gazdasági fellendülést hozhat az Egyesült Királyságnak.News--Mindenhová követik a fotósok Katalin hercegnőt és Charlotte-ot - Vilmos felszólította a sajtót, ne khttp://www.life.hu/csalad/20150507-mindenhova-kovetik-a-fotosok-katalin-hercegnot-es-charlotte-ot-vilmos-felszolitotta-a-sajtot-ne.htmlKözleményt aott ki a Kensington-palota. A királyi család azt kéri, a sajtó munkatársai tartsák tiszteletben privát szférájukat és ne készítsenek lesifotókat róluk. Család--Milliókért építtet új teniszpályát magának Katalin hercegnéhttp://www.life.hu/otthon/20150705-katalin-hercegne-es-vilmos-herceg-milliokert-epittet-maganak-uj-teniszpalyat.htmlÚjabb felújítási munkákat tervez Cambridge hercegnéje norfolki rezidenciáján, Anmer Hallban.Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.