Szex, szerelem, gyengédség - Tabudöntögetés nyugdíjaskorban

2015.09.30. 19:49

A nyugdíjaskor beköszöntével sok egyedülálló nő és férfi gondolja azt, hogy vége az aktív éveiknek, rájuk csak a magány vár, többé szeretni sem fognak. A közvélemény általában csak erősíti ezt az érzést, hiszen még ma is úgy tartják, hogy a szerelem a fiatalok privilégiuma. Ezen a téves berögződésen azonban legfőbb ideje lenne túllépni! Az emberekben ugyanis soha, még az évek múlásával sem szűnik meg a vágy a simogatásra, ölelésre. Az idősek világnapja alkalmából Deáki Tímea párterapeuta segítségével az időskori szerelem és családalapítás kérdését jártuk körbe. 

Nem minden idős ember él párkapcsolatban: vannak, akik elváltak, másoknak egyszerűen nem sikerült idáig párt találniuk, de sajnos sokan vannak, akik nyugdíjaskorukra özvegyen maradtak. Az okok tehát sokfélék lehetnek, semmiképp nem kell azonban a szerelmet időskorban leírni.

Forrás: Thinkstock

Bár az evolúciós pszichológia szerint a szerelem elsősorban a fajfenntartás ösztönét szolgálja, ez nem jelenti azt, hogy az idősebbeknek ne lehetnének ugyanúgy társas igényeik, ne élhetnének teljesen kiegyensúlyozott életet, amelybe a szerelem és a szex is beletartozik. 

Deáki Tímea párterapeuta szerint

"Természetesen lehet szerelem két idősebb ember között, hiszen attól, hogy korban kicsit előrébb járnak, még nem szűnik meg a vágy. Persze nem feltétlen kell olyan szenvedélyre és mindent elsöprő életérzésre gondolni, ami a fiatalokra jellemző, de nem lehet elvitatni az érzés valódiságát. A nyugodtabb, kevésbé tüzes hozzáállásnak fő oka, hogy ők igen sok dolgot megéltek már, beleértve a csalódásokat és a kiemelkedő örömöket is."

A szerelemre ugyanúgy megvan a képesség az idős, idősödő emberekben, mint a fiatalabb korosztályban, csupán az életkorral együtt járó változások nehezítik meg a nyugdíjasok magánéletét. A szerelemhez szükség van ugyanis egy nagy adag szociális, lelki, érzelmi nyitottságra, ezt a fajta hozzáállást azonban sokszor gátolja az életkorral együtt járó egészségügyi állapotromlás, valamint az esetleges anyagi problémák. 

Forrás: Thinkstock

Bátor vállalkozás, sőt gyakran tabudöntögetés szembemenni a társadalom vagy akár a szűkebb rokonság elvárásaival:

a nyugati kultúrában szocializálódott ember ugyanis azt várja az idősebbektől, hogy sokkal inkább másokat szolgáljanak, semmint a maguk szükségleteinek kielégítésére törekedjenek,

és a zsidó-keresztény kultúrkörben is tabuként kezelik a két idős test szerelmét. A szex addig szabad és elfogadott, amíg a gyermeknemzés a célja. Ennek a berögződésnek a következménye, hogy gyakran a nyugdíjas szerelembe esők gyermekei sem fogadják kitörő örömmel, ha édesapjuk vagy édesanyjuk öregkorában társat talál magának.

80 éves a világ legidősebb édesanyja

A világ legidősebb édesanyja Omkali Singh

Forrás: NORTHFOTO

Omkali Singh 2008-ban vált a világ legidősebb édesanyjává, amikor 74 évesen ikreknek adott életet. Rengetegen cikkeztek akkor a „csodás szülésről", és persze sokan támadták a nőt, amiért nagymamakorban vállalt gyermeket. Sajnos néhány évvel később tragédia történt: az ikrek közül a lány, Barsaat 4 évesen elhunyt. A most 80 éves Omkali India északi részén él hatéves fiával, Amritwanival és férjével, a 89 éves Charannal.

A nő azt mondja, nagyon boldog, hogy édesanya lehet. Persze sokan azt hiszik, hogy ő a nagymamája a saját fiának, de ez elmondása szerint nem zavarja. Azt viszont elismeri, élettel teli fiát nem mindig könnyű követni: sokszor már a fürdetése és a felöltöztetése is nehézséget okoz neki ebben a korban. „Az öregség már csak ilyen” – teszi hozzá Omkali.

Hogy mit kaphat két idős ember a szerelemtől?

Reményt arra, hogy sikerül az ifjúság érzéseiből és hangulatából megmenteni valamit, méghozzá a nélkül az öncsalás nélkül, hogy a másik fiatalsága által akarnának újra megfiatalodni.

65 éves kor után is fontos a szex

Forrás: Thinkstock

Azok az idős emberek, akik szeretik a szexet, és szexuálisan aktívak is, és kiegyensúlyozottabb társasági életet élnek, fizikailag és lelkileg is egészségesebbek, mint a szextől tartózkodó társaik – derül ki egy friss skót kutatásból, amely az Age and Ageing című szaklapban került publikálásra.

Tény azonban, hogy hatvan, hetven év fölött már nehezebben kezdenek az emberek új életet, és nehezebben tudnak alkalmazkodni egy új szerelem szokásaihoz, esetleges rigolyáihoz. Nehéz feladat, de nem lehetetlen -  vallja ezt a Life.hu szakértője, Deáki Tímea is, aki az alábbiakban néhány tanáccsal is szolgál a bátor szerelmeseknek.

Deáki Tímea párterapeuta szerint

"Egymáshoz alkalmazkodni már fiatalkorban is egyre nehezebb, a legtöbben kikövetelik maguknak a jogot, hogy úgy éljenek kapcsolatban, hogy mindeközben meghagyják a lehető legnagyobb függetlenségüket. Jóllehet a ma idős embereiben ez még nem volt meg fiatalkorban, így nem is ehhez az érzéshez nyúlnak vissza, de tény, hogy nagyon nehéz időskorban egy másik emberhez alkalmazkodni. Nekik sok évtizedes élettapasztalatuk lehet arról, hogy milyen együtt élni egy másik emberrel, és lehet, hogy sokan már jó pár éve - esetleg évtizede - élik teljesen egyedül a mindennapjaikat. Ha volt egy kiemelten fontos társuk, aki mondjuk meghalt, ha nyitottak is idővel egy új kapcsolatra, mindent az előző ember viselkedéséhez fognak hasonlítani. Emellett a saját kialakult rigolyáik sem támogatják a békés együttélést. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mindez mindkét embernél jelen van valamilyen formában. Vagyis nemhogy nem könnyű, de kifejezetten nehéz időskorban egy új társat találni, és további nehézség lehet az összeköltözés kérdése is.
Mindennek ellenére nem lehet kizárni ennek a lehetőségét, mert igenis vannak emberek, akiknek a régi sérelmeik, beidegződéseik és rigolyáik könnyen feláldozhatóak a szerelem és egy új társ oltárán. Megoldás lehet, hogy tudatosan teszik le a múltat, és kimondják, igenis élvezni fogják az életet, amíg lehet. Mi lehet szebb, mintha két ember nem várt időben is megtalálja a boldogságot? Ha ilyennel találkozik két szépkorú ember, nem szabadna elengedniük ezt a remek alkalmat az újrakezdésre."

 

Címkék: