A világ legsikeresebb asszonyai: Taylor Swift

Forrás: AFP -
siker Taylor Swift USA befolyás a világ legsikeresebb asszonyai énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindössze 26 évesen választották a világ egyik legbefolyásosabb nőjének, de volt már az év dalszerzője is, továbbá 6 Grammyvel és 10 American Music Awards díjjal is büszkélkedhet. A világ legsikeresebb asszonyai sorozatunk következő részében Taylor Swift amerikai énekesnő életútját járjuk körbe.

Taylor Alison Swift 1989-ben született, debütáló kislemeze 2006-ban, mindössze 17 éves korában jelent meg. Ezt rövidesen követte az önmagáról elnevezett első albuma, amely az Egyesült Államokban többszörös platinalemez lett. 2008 novemberében megjelent második lemezével még nagyobb sikereket ért el: négy Grammy-díjat zsebelt be vele, köztük az "Év albuma" és az "Év countryalbuma" címeket.

Taylor Swift 2007-ben, 18 évesen Forrás: AFP

Innen pedig már nem volt megállás. A mai napig ontja a slágereket,

világszerte 20 millió lemezt és 50 millió kislemezt adott el,

megválasztották az év dalszerzőjének és a többi között 6 Grammy-, 10 American Music Awards, 7 Country Music Association Awards, 6 Academy of Country Music Awards és 13 BMI Awards díjjal büszkélkedhet.

A Billboard Music Awardson bezsebelt díjai, 2015 Forrás: AFP/Robyn Beck

Bár zenei karrierjének köszönhetően nevét az egész világon ismerik, Swiftnek mindez nem volt elég, a filmvásznon is kipróbálta már magát. Szerepelt a CSI: A helyszínelők című tévésorozatban, a Valentin-nap című filmben, és a The Lorax című animációs filmben.

A világ legsikeresebb asszonyai: Jao Csen

Hogy mi kell ahhoz, hogy egy nő sikeresnek, befolyásosnak mondhassa magát, és hogy a világ is ezt gondolja róla? Sorozatunk következő szereplője amellett, hogy Kína egyik legfelkapottabb színésznője, több mint 77 millió internetes követővel büszkélkedhet, sőt, ő az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának első kínai jótékonysági nagykövete. Korábbi cikkünket itt elolvashatod.

Sok más hírességhez hasonlóan Taylor Swift is tudja, hogy sikerei, luxuséletmódja mellett a rajongóira is gondolnia kell, sőt azokra is, akiknek nem adatott meg a kényelmes, gond nélküli élet. Éppen ezért

támogatja a művészeti oktatást, a gyermekek írni-olvasni tanulását, segíti a természeti katasztrófák áldozatait és a beteg gyermekeket.

Forrás: AFP

Énekesi karrierjének és karitatív munkájának eredményeképpen a Forbes magazin 2015-ös százas listáján Taylor Swift lett a 64. legbefolyásosabb nő. Nem mellesleg pedig ő volt a legfiatalabb az egész mezőnyben.

Félelem és reszketés az iskolapadban http://www.life.hu/csalad/20160201-magyar-iskolarendszer-a-felveteli-miatt-stresszelnek-a-gyerekek.htmlCsalódott gyerekek, háborgó anyukák és hibás megoldókulcs: az idei központi középiskolai felvételik bőven okoztak fejfájást diákoknak és szüleiknek egyaránt. A megoldhatatlan feladatok körüli botrány máig nem ült el, a Life.hu szakértőjével, Majsai László pszichopedagógussal beszélgetve megpróbáltunk kicsit a mélyére ásni a történteknek, ezúttal nem a felvételi szakmaiságára, hanem a gyerekekre gyakorolt lélektani hatására összpontosítva. CsaládThinkstockTestvérek, fiatalok, sikeresek, vállalkozókhttp://www.life.hu/csalad/20160202-szanto-kitti-es-szanto-norbi-fiatal-vallalkozok-sikere.htmlA sikerhez vezető út fiatalos lendülettel, kreativitással és bátorsággal van kikövezve - a Szántó-testvérek esetében legalábbis mindenképpen. Kitti és Norbi két éve vágott bele a vállalkozói létbe, munkájukat pedig néhány hete a Magyar Franchise Szövetség az év franchise vállalkozója díjjal tüntette ki. A testvérpárral az általuk vezetett budapesti, 15. kerületi üzeletben beszélgettünk. CsaládSztárcsaládok a filmvásznonhttp://www.life.hu/csalad/20160128-hires-csaladtagok-akik-kozos-filmben-szerepeltek-es-rokonokat-jatszottak.htmlHollywood az elmúlt évtizedekben jó néhány színészcsaládot kitermelt már magából, így hát gyakran megesik, hogy a színészdinasztiák egy-egy tagja egyszerre tűnik fel ugyabban a filmben. Sőt az az eset sem ritka, hogy a családtagokat a filmvásznon, szerepük szerint is rokoni szálak fűzik össze. Az alábbiakban ezekből az esetekből válogattunk. CsaládAFPNyílt levél egy lázadó tinihezhttp://www.life.hu/csalad/20160126-egy-elkeseredett-edesanya-levele-13-eves-tini-lanyahoz.htmlA kamaszkor átvészelése minden szülőnek feladja a leckét. Ez az időszak olyan intenzív szellemi-érzelmi változásokkal jár, hogy néha a legtürelmesebb szülő is kevés ahhoz, hogy kezelni tudja önfejű gyerekének lázadásait. Az alábbi sorok írója egy elkeseredett édesanya, aki nyílt levélben szeretne üzenni 13 éves, kamaszodó lányának. Család--Hírességek, akiket családon belüli erőszakkal vádoltakhttp://www.life.hu/csalad/20160122-hiressegek-akiket-csaladon-beluli-eroszakkal-vadoltak.htmlOscar- és Emmi-díjas színészek, sikeres sportolók és csupa-csupa olyan híresség, akikről a rajongók hajlamosak csak szépet és jót gondolni. Egy világsztár élete azonban nem csak játék és mese, ők is gyarló emberek, akiknek múltjában gyakran sötét titok lappang. CsaládAFPCsak szerelem és más semmi - Önmegtartóztatás a 21. századbanhttp://www.life.hu/csalad/20160121-verba-barna-es-abbe-lewis-a-rising-star-enekesi-fiatalon-osszehazasodtak.htmlKét nem mindennapi fiatal nem mindennapi szerelme. Az amerikai származású Abbe Lewist és a szegedi Verba Barnát a Rising Star című műsorban ismerte meg az ország. Ám számukra nemcsak karrierjük miatt volt fontos mérföldkő a tehetségkutató - a hírnév mellett a szerelem is a műsor közben talált rájuk. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.