A fővárosból vidékre: "Sokan azt hiszik, hogy itt is megáll a hatos villamos, amivel percek alatt bejutnak a boltba"

2016.03.04. 09:55

Egyfajta missziós és edukációs szándék is megbújt Zaja Péter és felesége, Anikó döntése mögött, mikor 24 évvel ezelőtt, az egyetem elvégzése után Visnyeszéplakon vágtak bele új, közös életükbe. Egy olyan, önellátásra berendezkedett falusi közösséget szerettek volna létrehozni, amely másoknak is kivezető út lehet a fogyasztáscentrikus, materialista városi életből. 

Fővárosból vidékre sorozatunk korábbi részeiben bemutattuk Bíró Szabolcs és családja történetét, akik a nyüzsgő budapesti életüket egy saját kézzel felépített gödöllői parasztházra cserélték, később pedig Visnyeszéplak felé vettük az irányt, hogy egy valódi, önfenntartó ökofalu mindennapjaiba is bepillantást nyerjünk. A széplaki életmódból Füszfás Balázs és családja, valamint Máté Lászlóék révén már kaptunk egy kis ízelítőt, most egy harmadik szemszögből is ráláthatunk ennek az aprócska somogyi falunak az életére.

Zaja Péter és felesége, Anikó

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Zaja Péterék is az első betelepülők közül valók, a budapesti Műegyetem elvégzése után, 1992-ben költöztek Visnyeszéplakra. Egyetemistaként Péter tagja volt annak a Zöld kör nevű közösségnek, akik rendszeres gyűléseiken egy ökofalu megalapítását tervezgették. Előbb az elméleti alapokat próbálták megalkotni, majd olyan elszegényedett, kihalófélben lévő falvakat kezdtek felkeresni, ahol a környezeti viszonyok adottak egy önellátó ökotelepülés megalapításához. Aztán gondoltak egyet, és meghozták a nagy döntést, leköltöztek Visnyeszéplakra. Mint Péter mondta, példát szerettek volna mutatni másoknak, hogyan is lehet ökologikusan létezni.

Rusztikus kiegészítők

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Visnyeszéplak lett volna az a hely, ahol megvalósítják az ökofalu tervét?

Péter: Több lehetőségünk is volt, rengeteg haldokló település volt akkoriban, és persze van ma is Magyarországon. Az volt a cél, hogy egy olyat keressünk, ahol még van idős lakosság, ahol nincsenek ipari üzemek a környéken, és megfizethető áron lehet házat venni. Az nyilvánvaló volt, hogy az általunk elképzelt zöld életmódnak Pesten vagy nagyobb városokban nulla az esélye, úgyhogy kerestünk egy olyan helyet, ahol próféták lehetünk.

Anikó, az általa készített szárított gyümölccsel

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Anikó: Jártunk a különböző gyűlésekre, tüntetésekre, amikről hazamenve ugyanúgy éltük a városi életünket. Egy idő után éreztük, hogy jó lenne nemcsak beszélni róla, hanem csinálni is valami olyat, ami gyökeresen megváltoztatja az addigi életünket. Aztán szépen lassan rájöttünk, hogy

Magyarországon nem egy ökofalu-mozgalomra van szükség, nem egy teljesen mesterségesen kitalált ökofalut kellene létrehozni, hanem a hagyományunkhoz, a gyökereinkhez, a történelmünkhöz kellene visszanyúlni. 

Végül abból indultunk ki, hogy a régi magyar falvak valójában ökofalvak voltak, és ezt kellene feléleszteni, Széplakon pedig ezeknek a gyökereknek a keresése nagyon fontos. Továbbá nem gondoltuk, hogy az az irány, ami felé akkoriban az ország haladt, jó irány lenne. Azt éreztük, hogy másfelé kellene elindulni. Aztán majd hosszú távon kiderül, hogy melyik milyen gyümölcsöt hoz.

A  gazdaság egy része

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Elméletben már megvoltak az alapok. Gyakorlatban, miután leköltöztek Visnyeszéplakra, hogyan álltak neki a megvalósításnak?

Péter: Akkor még sokkal keményebbek voltak itt a viszonyok. Infrastruktúra még ennyi sem volt, a házban nem volt villany sem, és az egész romos volt. Most már háromszor akkora, mint mikor beköltöztünk. De amint leköltöztünk, az önellátásra kezdtünk törekedni, mondhatni pionír szerepet töltöttünk be. Fél év után megválasztottak falugondnoknak, akkor vezették be ezt a titulust, úgyhogy akkor lett egy minimális bevételünk, amiből megint tudtuk kicsit toldozni-foltozni a házat. Az élelemnek a döntő részét előállítjuk, megtermeljük, és vannak olyan dolgok is, amiből feleslegünk van, főleg gyümölcsből, gyümölcskészítményekből. Ezeket eladjuk, vagy elcseréljük arra, ami nekünk nincs. Főleg a falun belül, de néha kijárunk különböző termelői piacokra is.

Barátságos falusi hangulat

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Milyen szinten folyik jelenleg ez a cserekereskedelem? Van, amit továbbra is csak a városban tudnak beszerezni?

Péter: A gyümölcsöt például gabonára szoktuk cserélni, mivel nem szeretnénk vegyszeres búzából sütni a kenyeret, úgyhogy azt egy nem messze élő ismerősünktől szoktuk beszerezni. De például pár napja cseréltünk egy üveg körtelevet egy darab sajtra, mert bár van két tehenünk, most viszonylag kevés tejet adnak. Vannak az alkalmi cserék, mint ez a sajt volt, de vannak állandó cserepartnerek, például van, akitől rendszeresen kapunk mézet, tejtermékekért cserébe. Élelmiszerből egyre kevesebb dolgot kell boltban beszereznünk, de például van néhány fűszer, amihez csak így tudunk hozzájutni. Emellett a fűtéshez szükséges tűzifát is előállítjuk magunknak, egyrészt a gyümölcsösből kikerülő hulladékfából, másrészt az itt lévő erdőből.

Igazi hazai ízek, saját kenyér

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Tehát van, amit nem tudnak megtermelni magunknak. De mégis miből tudják ezeket a termékeket megvásárolni, vannak munkahelyek itt Visnyeszéplakon?

Péter: Van néhány önkormányzat által biztosított munkakör a közmunkarendszeren belül. Ebben úgy tudom, elég sokan dolgoznak. És az iskolával kapcsolatban is szoktak lenni állások, nekem is volt egy állásom egy szociális szövetkezetnél, de olyan, hogy valaki eljárjon napi nyolc órában a városba, olyanról nem tudok. De nem is ezért költöztünk ide.

Anikó: Egyébként is, a Visnyeszéplakra vágyó új lakókban is azt az elhatározást próbáljuk erősíteni, hogy úgy költözzenek ide, hogy tényleg itt éljenek.

Nem szerettük volna, hogy Széplak csak egy "alvófalu" legyen, ahonnan mindenki bejár a városba dolgozni, és szinte csak estére jön haza.

Az eső nehezíti a közlekedést

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Azt szerettük volna, hogy akik ideköltöznek, azok közösségi szinten is gondolkodjanak. Az utóbbi időben egyébként a közösségi önellátást szeretem emlegetni, mert maga az önellátás egy rabszolgamunka. Szerintem ezt mindenképpen csak közösségi szinten érdemes csinálni, amikor mindenki kiveszi a maga részét a munkából, amivel aztán tudjuk egymást segíteni.

És mennyire működik itt Visnyén ez a közösségi önellátás?

Péter: Mondjuk azt, hogy elkezdődött. Akik nemrég költöztek ide, azoknak még azért tanulniuk kell ezeket a folyamatokat.

Rengetegen gondolják, hogy milyen szép lehet Visnyeszéplakon, de sokszor talán azt hiszik, hogy itt is megáll a hatos villamos, amivel percek alatt bejutnak a boltba.

Most már azért relatíve kényelmes itt az élet, de tíz éve sokkal jobban meg kellett küzdeni a dolgokért. Bár nem igazán látszik, de rengeteget fejlődött a falu.

Családi kályha melegíti az otthont

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Ha jól tudom, jelenleg nagyjából száznyolcvan lakosa van a falunak, amelynek többségét az "új telepesek" teszik ki. Az elmúlt évtizedekben hogyan változott a letelepedési hullám, mennyire vonzó az embereknek ma ez a természetközeli életmód?

Anikó: Vannak hullámvölgyek. A 90-es évek második felében sokan érdeklődtek, és jöttek Visnyeszéplakra, 2000 után viszont volt egy kis leülés. Aztán 2008 körül, a gazdasági válság kirobbanásával megint jobban megindultak az emberek. Mostanra Széplak területe gyakorlatilag betelt. Az önellátó gazdálkodáshoz nem elég egy kis telek, nagyobb terület kell hozzá, Széplakra pedig most már maximum egy vagy két család tud beköltözni.

Széplak lassan megtelt

Fotó: Marton Szilvia/Origo

Péter: Mivel van rálátásom a többi hazai élőfalura is, azt mondhatom, hogy egyre többen érdeklődnek az életmód iránt.

Anikó: Szerintem van a fiataloknak egy olyan köre, akik inkább lemondanak egy csomó civilizációs kényelemről, azért, hogy mondjuk tisztább lelkiismerettel vagy nyugodtabban éljenek. Nagyon sokat tanulhatunk egymástól, úgy gondolom, egészségesen élni csak egy jól működő közösségben lehet. 

Címkék:
  • havi
  • heti
  • napi

Ezt olvastad már?
10 / 0